2018 eseményeiből

2018. 12. 20., cs - 10:02
Zsaru Magazin

Január

Január 1.

Betöréssel kezdte az évet a 32 éves helyi R. Tibor: a konyhaablakot benyomva jutott be egy szigetszentmiklósi házba késő este. Ám az ott tartózkodó főbérlő megzavarta kutatás közben, így üres kézzel menekült el a helyszínről. Kilenc nappal később fogták el a zsaruk, ráadásul a bódultan vezető férfi lakásában új pszichoaktív anyagot, szervezetében kábítószert találtak. Lopás bűntette kísérletének, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének, kábítószer birtoklása, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

Január 4.

Németországból Ausztrián át menekülve, nyomukban az osztrák rendőrökkel lépte át a magyar határt egy német rendszámú BMW-vel három férfi. Jánossomorjánál egyikük kiszállt, ketten tovább menekültek az autóval, végül Komárom-Esztergom megyében, a szántóföldön elakadt autójukat hátrahagyva próbáltak elmenekülni, ám a tatai járőrök elfogták őket. Egy páncélszekrény ellopása miatt voltak szökésben, a felfeszített trezorból ékszereket, három forgótáras pisztolyt és egy vadászpuskát zsákmányoltak. A magyar zsaruk mindent megtaláltak, a fegyverek és az ékszerek a kocsiban hevertek 304 darab lőszer társaságában, és hiába rejtette el az útközben kiszálló T. János (47) menekülés közben a vadászpuskát, az is meglett. D. Róbert (38), D. Zsolt (38) és a fővárosban január 11-én lekapcsolt T. János ellen lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt – fogva tartásuk mellett – indult eljárás, az ügy iratait a magyar rendőrök júniusban átadták a német hatóságnak.

.

 

Január 5.

Közel négy hónap után fogták el a Csongrád megyei zsaruk azt a 29 éves szegedi férfit, aki tavaly szeptember 14-én kora este egy Szeged, Gyöngyvirág utcai presszó kasszájából 80 000 forintot markolt ki, majd elmenekült. Búvóhelyét barátnője lakásában találták meg a rendőrök, a mellékhelyiségben, préselt falemezből kialakított rejtekhelyen húzta meg magát, hiába. A lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt ellene indult eljárást a zsaruk befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Január 11.

Gépkocsifeltörés közben kapták el a szekszárdi zsaruk azt a 19 éves helyi férfit, aki tavaly november 16-a óta több mint egy tucat autót nyitott ki a megyeszékhelyen. Az utastérben talált értékek vonzották, lopott, amit talált: táskákat, bankkártyákat, iratokat. Közel húsz jármű látta kárát ténykedésének, amelynek a rendőrök vetettek véget. A bűncselekményeket beismerő O. Norbert ellen – fogva tartása mellett – lopás bűntette kísérletének, lopás vétsége kísérletének, hatrendbeli lopás bűntetté­nek, 11 rendbeli lopás vétségének és kétrendbeli csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amelyet a zsaruk befejeztek, az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

.

 

Január 12.

Csatornába esett slusszkulcsot pecáztak ki a leleményes kiskunmajsai zsaruk egy kölcsönkért mágnessel. Egy bajba jutott, vidéki házaspár kérte a rendőrök segítségét, akik a mágnest madzagra kötözve eresztették a mélybe, majd kihúzták a csalira kapó kulcscsomót, amit visszaadtak a hálás időseknek.

Január 18.

Tizenkilenc lopással hozták összefüggésbe eddig a zsaruk azt a háromtagú bandát, amelynek két tagja építkezéseket szemelt ki, az onnan származó zsákmányt pedig harmadik társuknak adták tovább. Az egyik helyszínről távozásuk alkalmával szaladt bele egy rendőri igazoltatásba a szanyi T. Tibor (31) és G. Tibor (22), amikor megpakolt kisteherautójukat ellenőrizték hajnalban a veszprémi zsaruk. A rögzített adatok alapján sikerült hamar elfogni őket, miután néhány órával később egy helyi vállalkozó bejelentette, meglopták, és az elvitt zsaluanyagok, gerendák, póklábak megegyeztek a hajnalban ellenőrzött kisteherautó rakományával. Elfogásukat követően bővült a gyanúsítotti kör, harmadik társukat, a 29 éves szanyi H. Miklóst, valamint az orgazdákat, a budapesti D. Imrét (43) és L. Sándort (40) is elfogták, de növekedett a terhükre róható bűncselekmények száma és a több millió forintos kárérték is. T. Tibor, G. Tibor és H. Miklós ellen lopás, D. Imre és L. Sándor ellen orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt – fogva tartásuk mellett – indult eljárás.

Január 19.

Az elektronikához és a vasúthoz való vonzódásával magyarázta tetteit az a 21 éves nyíregyházi férfi, akit figyelőszolgálat közben fogtak el a zsaruk. Táskájában fogót, fejlámpát, kesztyűt, símaszkot és elektromos mérőeszközt találtak. T. Ádám Gábor tavaly december óta lopkodta a nyíregyházi vasútállomás közelében a mozdonyvezető tájékoztatására szolgáló készülékek izzóit. Terve szerint az otthoni világítást váltotta volna ki a sorosan összekötött égőkkel. Hatrendbeli közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – indult ellene eljárás, amit a zsaruk befejeztek, az iratokat vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

Január 23.

Közlekedési afférból lett garázdaság, amikor két autós összevitatkozott Dunaújvárosban. A dunaföldvári D. Robin (21) kellő körültekintés nélkül tolatott ki autójával egy parkolóból, és ezzel fékezésre kényszerített egy másik sofőrt, aki rádudált. D. Robin ezt zokon vette, és többször megütötte, majd leköpte autóstársát. A 21 éves férfi ellen testi sértés és garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amelyet a rendőrök befejeztek, az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

Január 25.

Családi nyaralóban számoltak fel cannabisültetvényt a bala­ton­almádi zsaruk. A pomázi M. család három tagját elfogták, a 186 tőből álló készletet és a termesztéshez szükséges eszközöket, útmutató szaklapokat lefoglalták. Az M. József (44), M.-né P. Tímea (47) és M. Georgina (18) ellen kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrök befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

.

 

Január 26.

Autósok tucatjait sodorta veszélybe a kisapostagi R. Géza (56), aki autómentősként dolgozott, és bűncselekmények elkövetésével „szerezte” ügyfeleit. A székesfehérvári közlekedési rendőröknek tűnt fel, hogy a megyében megszaporodtak azok a balesetek, amiket úttesten heverő betondarabok okoztak. Amikor ezekre ráfutottak a gépkocsik, már csak autómentő segítségével tudtak továbbhaladni. Később az is gyanússá tette az ügyeket, hogy minden baleseti helyszínről R. Géza vitte el a megrongálódott járműveket. Akkor érték tetten a zsaruk, amikor éppen térkövet gyűjtött, autójának anyósülésén többet is találtak összekészítve. R. Géza ellen 42 rendbeli közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, valamint hatrendbeli rongálás bűntettének, illetve 31 rendbeli rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a zsaruk befejezték, az ügy iratait átadták az ügyészségnek.

.

 

Január 27.

Még az éjszakai debreceni betörést szemlézték a rendőrök, amikor egy aradványpusztai gazda jelezte, szokásos reggeli körútján egy páncélszekrényt talált a birtokán. Kiderült, a felfeszített és kiürített trezor a feltört családi házból származik. A zsaruk hamar azonosították a kamerafelvételeken látott, az elkövetéshez használt, a zsákmányhoz képest szűkös hely miatt nyitott csomagtartóval közlekedő autót, amelyen a széftől származó festéknyomokat rögzítettek. Tulajdonosa, S. Sándor (31) nem látta értelmét tagadni, két társát is megnevezte. Az elvitt több mint 36 millió forint nagy részét a zsaruk lefoglalták, és visszaadták tulajdonosának. Az időközben négyfősre bővített és több bűncselekmény elkövetésével megterhelt banda tagjai – S. Sándor, J. Bence (20), G. László (47) és I. József (24) – ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyt eljárás, amit a rendőrök befejeztek, az ügy iratait átadták az ügyész­ségnek.

Január 31.

Egy VIII., Baross utcai büfére csaptak le a józsefvárosi zsaruk, ahol gírosz helyett marihuánát árultak. A rajtaütéskor 95 adag, előre csomagolt szert találtak a pultban. A drogot árusító budapesti R. Mercédeszt (43) a helyszínen, az üzlet tulajdonosát, a várakozó utasok között elvegyülő, román állampolgár M. Etelkát (47) a szemközti buszmegállóban fogták el. Utóbbi lakásán zacskóba csomagolt, illetve hengerré tömörített marihuánát és nagy mennyiségű pénzt is lefoglaltak. A kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt ellenük indult eljárást a rendőrök befejezték, az ügyiratot vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.