2018 eseményeiből

2018. 12. 20., cs - 13:04
Zsaru Magazin

Augusztus

Augusztus 1.

A brit zsaruk fogták el, majd átadták a Tolna megyei kollégáknak azt a 41 éves őcsényi férfit, aki erőszakkal és fenyegetéssel közel két éven keresztül szexuálisan kizsákmányolta kiskorú lányát. A 2017 decemberében Angliába szökött B. László ellen szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése, valamint gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

Augusztus 1.

Átrendszámozott, forgalomból kivont, parkoló autó szúrt szemet az oroszlányi rendőröknek késő este az Oroszlány, Fürst Sándor utcában. A közelben lakó, 25 éves tulajdonost lakásán találták meg, ám legkisebb gondjának akkor még jogosítványának hiánya és a problémás jármű tűnhetett. Otthonában a zsaruk gránátokat, légpuskát és lőszereket foglaltak le, amelyekről a szakértő megállapította, a 13 lőszer éles, a gránátok és a légpuska hatástalanított. Tetézte a bajt és növelte a bűnlajstromot az R. Dominik előállításakor produkált pozitív drogteszt is. Szabadlábon hagyása mellett egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének, kábítószer birtoklása vétségének, valamint visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik ellene eljárás.

Augusztus 2.

Égő házban rekedt 60 éves asszonyt mentettek ki a paksi zsaruk. A lángoló ház padlására mászva ölbe vették, és már biztonságos helyen életben tartották a súlyos füstmérgezést szenvedett, eszméletlen nőt a mentők kiérkezéséig. Az asszony felépült, és néhány héttel később nyilvánosan mondott köszönetet megmentőinek.

Augusztus 3.

Perceken belül elfogták a pécsi rendőrök azt a két helybéli tizenévest, akik éjfél körül egy felújítás alatt álló felüljáróról a munkások által otthagyott kordonokat dobálták az alattuk közlekedő autók elé. Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy senki nem sérült meg. Mint kiderült, a 19 éves B. Dávid és 17 éves társa máshol is garázdálkodtak már az éjszaka folyamán, egy Siklósi úti buszmegállóban törtek-zúztak, leamortizálva az építményt. Szabadlábon hagyásuk mellett indult ellenük eljárás. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk befejezték, az iratokat átadták az ügyészségnek, a garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás folyamatban van.

Augusztus 5.

Két narancssárga öltözőszekrényt feszített fel kora este a helyi tanuszodában egy 18 éves bicskei férfi. Az egyik üres volt, a másikban viszont ruhát és pénztárcát talált. D. Zsolt a pénztárcát kiürítette, majd a benne talált 111 000 forinttal elmenekült. Két nappal később fogták el a zsaruk. Lopás bűntettének, valamint lopás vétsége kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

Augusztus 8.

Teherautóról lecsúszott, közel 4 millió forintot érő hőprést akart tisztes összegért visszaadni tulajdonosának az a két férfi, akiket az átadáskor értek tetten a szentendrei zsaruk. A tervezett rajtaütés budakalászi helyszínén álruhás rendőrök hada vegyült el, esélyt sem adva a menekülésre. A pomázi B. János (36) és a verőcei L. Zsolt (37) ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk befejezték, az iratokat átadták az ügyészségnek.

.

 

Augusztus 9.

Sorstársát akarta kirabolni az a 29 éves hajléktalan, aki többször megszúrta a követelését nem teljesítő, padon fekvő, 66 éves áldozatát Nagykanizsán. Zsákmánya egy értéktelen cigarettásdoboz és a benne lévő 115 forint volt. M. Teofilt rövid idő alatt elfogták, a véres kést lefoglalták. A rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ellene indult eljárást a rendőrök befejezték, az ügy iratait átadták az ügyészségnek.

Augusztus 10.

A zsaruk akkor érték tetten a két vajai tizenévest, amikor egy újabb követ akartak ledobni egy, az M3-as autópálya felett átívelő, Kántorjánosi és Vaja között található hídról éjfél körül. Miután az otthonról magukkal vitt dinnye elfogyott, K. János Dávid (18) és K. Benjámin (19) a kezük ügyébe eső kavicsokkal dobálta az arra közlekedő járműveket. Vallomásukban arra is kitértek, nem először dobálóztak, öt, illetve három nappal korábban is repítettek tárgyakat az autósok felé. Szerencsére senki nem sérült meg, de több szélvédő is kárát látta tettüknek. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettének és rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult velük szemben eljárás.

Augusztus 11.

A helyszín közelében kérdezgette a kerecsendi körzeti megbízott azt a 33 éves helyi férfit, aki az éjszakai óra ellenére üres kézikocsit sétáltatott az utcában. Sz. Róbert nem kertelt, elmondta, hogy nem sokkal korábban szerszámgépet lopott egy közeli, Fő úti telephelyről, de a zsákmány hazafelé menet leborult a kiskocsiról. Mivel nem bírta visszaemelni a járgányra, ezért az út mellett hagyta. A szerszámgép visszakerült tulajdonosához, Sz. Róbert ellen pedig lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amelyet a rendőrök befejeztek, és az ügy iratait átadták az ügyészségnek.

Augusztus 14.

Ausztriában hálózta be férfi partnereit az a 26 éves geszti nő, akinek egyik udvarlója komolyabb kapcsolatot akart szíve hölgyével. A. Éva közös életük reményét keltve egyre nagyobb összegeket csalt ki 42 éves osztrák áldozatától. Házvásárlást hazudva 37 millió forintnak megfelelő eurót kapott hódolójától, amit hazatérve élettársával feléltek. De elköltötték azokat a megtakarított milliókat is, amiből gépkocsit, elektronikai cikkeket, bútort, ékszereket vásároltak. A pórul járt osztrák férfit több mint 100 ezer euróval rövidítették meg. A letartóztatott nő ellen csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, szabadlábon védekező geszti élettársa, T. Richárd (28) ellen bűnpártolás bűntette a gyanú.

.

 

Augusztus 16.

Kozmetikai termékek lopására szakosodott nőt fogtak el a veszprémi zsaruk. A 41 éves helyi S. Lívia akkor bukott le, amikor egy helyi üzletben feltartóztatták a melltartójába rejtett és kifizetetlen 3 darab szájfény miatt. Kiderült, az elmúlt hetekben többször is megfordult már ugyanabban a drogériában, ahonnan ugyan üres kézzel, de legkevésbé sem üres zsebbel távozott. Ruhája alá alkalmanként parfümöt és szájfényeket dugdosott. Üzletszerűen elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

Augusztus 18.

Kevesebb mint két óra alatt elfogták a szegedi zsaruk azt a 34 éves nőt, aki – elmondása szerint – balhéból ledöntött egy, a Dugonics téren kiállított, egész alakos terrakottaszobrot. Rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. Cs. Adriennt zaklatás vétségével is meggyanúsították, mert augusztus óta rendszeresen kiabált és fenyegetőzött a Rókusi körúton közlekedőkkel, valamint a közeli trafik eladóit is megöléssel és veréssel fenyegette meg. Szabadlábon védekezik.

Augusztus 19.

Járőrözés közben hívták segítségül azt a gyömrői rendőrnőt, akinek a helyi strandon életmentésben kellett helytállnia. A partra vitt eszméletlen, leállt keringésű, 9 éves kisfiú újraélesztése sikeres volt, a rendőrnő elsősegélynyújtásának köszönhetően a gyermeket stabil állapotban tudták kórházba vinni a mentők.

Augusztus 19.

Feltehetően drog hatása alatt tört-zúzott délután egy soproni templomban az a 35 éves helyi férfi, akit néhány órán belül elfogtak a zsaruk. N. Szabolcs nem tudott magyarázattal szolgálni arra, miért törte össze a templom oltárát, világítóberendezését és a padokat, valamint miért rugdosta le a vakolatot a falakról. Nem csak szervezetében mutatta ki kábítószer jelenlétét a gyorsteszt, ruhájából is előkerült 24,6 gramm szer. Rongálás bűntettének és kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – indult ellene eljárás.

Augusztus 20.

Sárbogárdon, egy Tinódy utcai ingatlanon vállalt alkalmi munkájuk végzése közben veszett össze három ittas férfi. Nem jutottak egyetértésre az állatok itatásán, ezért a 47 éves P. Zoltán és a 34 éves P. Kornél erőszakkal zárta le a vitát, 57 éves cimborájukat egy lapáttal alaposan helybenhagyták. Az áldozat még hazament, de néhány órával később otthonában belehalt elszenvedett sérüléseibe. P. Zoltán és P. Kornél ellen halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyásuk mellett – indult eljárás.

Augusztus 22.

A Készenléti Rendőrség Nyugat-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság nagykanizsai határvadász bevetési osztályának elhelyezésére szolgáló, 6988 négyzetméter hasznos alapterületű új épületet adtak át Nagykanizsán.

Augusztus 24.

Gyors helyzetfelismeréséért és találékonyságáért elismerésben részesült az a Miskolci Hívásfogadó Központban dolgozó kezelő, aki egy betegsége miatt szóbeli kommunikációra képtelen, segítséget kérő nővel koppintásokkal jelezve teremtett kapcsolatot.

-

 

Augusztus 25.

Egy parkoló autóból kiszállva értek tetten a zsaruk egy 17 éves hajdúböszörményi fiút Debrecenben. Futva próbált menekülni, de nem jutott messzire, a rendőrök földre vitték. Állítása szerint a jármű nyitva volt, ő csak kutatott benne. Kiderült, nem ez volt az első balhéja. Nem vesződött a zárakkal, elsősorban nyitva hagyott kocsikra utazott. Fiatal kora ellenére háromrendbeli lopás bűntettével és 16 rendbeli lopás vétségével gyanúsították meg, miután kiderült, májustól kerékpárokat, illetve azok alkatrészeit, gépkocsi-indítókulcsot, iratokat lopott a megyeszékhelyen. A bíróság letartóztatta.

Augusztus 27.

Három helyszínen dühöngött és rongált az a férfi, akit a komáromi rendőrök fogtak el. A helyi K. Miklós (34) először egy lottózó ablakát törte be egy térkővel, majd Mindszenty József hercegprímás szobrát csonkította meg kalapáccsal és betonvas rúddal, végül egy családi ház ablakát, redőnyét és párkányát verte szét. A rongálás bűntettével, rongálás vétségével és garázdaság bűntettével meggyanúsított, letartóztatásba helyezett férfi tetteit álláskeresési kudarcai miatt kialakult dühkitöréseivel magyarázta.

Augusztus 28.

Bérelt vagy kölcsönkért autókból árulta a drogot a Józsefvárosban az a 29 éves férfi, akit lakásán kapcsoltak le a zsaruk. A Kőris utcai lakásban tartott házkutatáskor kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak, amelyből a gyanú szerint 2000 forintért kínálta adagjait R. Róbert. Kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

Augusztus 29.

Négy órán belül elfogták a kecskeméti zsaruk azt a 32 éves helyi férfit, aki a Szimferopol téren egy idős asszony nyakából tépte ki láncát, majd elfutott. A kapott személyleírásban szereplő bekötött fej miatt a rendőrök emlékeztek az előző esti garázdaság közben megsérült és fejsebét bekötve ellátott P. Péterre. A nyakláncot egy zálogházban foglalták le, ahová előzőleg a támadó beadta. A lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a zsaruk befejezték, az ügy iratait átadták az ügyészségnek.

Augusztus 30.

Ifjú alkalmi látogatói támadtak egy 46 éves, borsodbótai gulyásra Susa közelében. A két gyermekkorú és fiatalkorú társuk a későbbi áldozattal iszogatott, majd a közös éneklés és táncolás erőszakba torkollt. A 16 éves ózdi kamasz saját botjával bántalmazta a pásztort, de a boncolás testszerte csonttöréseket és védekező sérüléseket is feltárt, ezek eredeztetését vizsgálják. A 13 éves fiúkat tanúként hallgatták ki, fiatalkorú, letartóztatásba helyezett társuk ellen halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.