A név kötelez

2020. 04. 08., sze - 15:30
Zsaru Magazin

Aligha létezik jobb reklám a hatóságnak, mintha ennyire beszédes nevű közterületen található.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság teljesen magától értetődően foglalja el helyét a Barátság téren. Beilleszkedését a város szövetébe a borsodi ipar­vidék atmosz­férája határozza meg. A zsaruk itt egy lakótelep közepére, egy négyemeletes téglaépületbe járnak dolgozni.

A rendőrkapitányság vezetője, Bakk Richárd alezredes el is mosolyodik második emeleti irodájában:

– Mondani sem kell, hogy ezáltal a környék, az emeletes házak a város legbiztonságosabb részévé váltak. A megfelelő közbiztonság egyébként a város egészéről elmondható, és ezt nemcsak érezzük, de adatokkal is alá tudjuk támasztani: 2019-ben az utóbbi tíz esztendő legeredményesebb évét produkáltuk. Évtizedes minimumot mondhatunk magunkénak a regisztrált bűnesetek számában. Nézőpontom szerint ez bizonyítja prevenciós energiabefektetésünket. Megemlíteném itt Babály Mihály alezredes, főállású szenior kollégánkat, aki teljes munkaidejében az iskolai bűnmegelőzésre koncentrál. A hatodik X után is képes felvenni a fiatalok ritmusát, és információtechnikai önképzés útján elismerésre méltó jártasságot szerzett az internetes kommunikáció terén. Számára nem jelent gondot ezen keresztül megszólítani a diákokat. Az általános és középiskolásoknak érdekes, befogadható formában és hangvételben oszt meg közösségi felületeken prevenciós tartalmakat, rendőrségi üzeneteket. Így ezzel támogatja az illetékességi terület összes tanintézményében iskolarendőri feladatokat ellátó körzeti megbízottak, előadók munkáját. A járőrútvonalak ideális megválasztásával, a „látható rendőrség” demonstrálásával sikerült elérni, hogy a lakosság érezze: szinte mindenhol ott vagyunk. Jó számokat értünk el a felderítésben, az ügyek feldolgozásában, ami a bűn­ügyi és a vizsgálati osztály tevékenységét dicséri. Mindent egybevetve: stabil közbiztonsági helyzetet alakítottunk ki, és mivel a megye harmadik legnépesebb városában Borsod harmadik legnagyobb rendőrkapitánysága vagyunk, ez mindenképpen örvendetesen befolyásolja a térségről kialakuló össz­képet.

Ami elsőre szembeötlik: hatalmas méretű falfestmények a paneleken, a betonközeget élhetőbbé varázsoló alkotások a KolorCity Kazincbarcika program lenyomatai. Tarka a kép átvitt értelemben is: a 26 ezres lélekszámú városon kívül a rendőrkapitányság további 21 településen mintegy 40 ezer lakos biztonsága fölött őrködik.

– Sajószentpéteren, Rudabányán és Sajókazán rendőrőrsökhöz kiszervezve is ellátunk szolgálatokat, ezzel együtt itt is akad tennivalónk – mutatja be a szervezeti bontást Juhász Zoltán alezredes, közrendvédelmi osztályvezető. – A területen egyszerre megtalálhatók a városias jellegű települések, a viruló hegyvidéki üdülőfalvak és a kevésbé a napos oldalon lévő, a múlt bányászörökségét hordozó apróbb községek. Kazincbarcikán kiemelt feladat a régió egyik legjelentősebb munkaadójának, az egykori Borsodi Vegyi Kombinát, ma BorsodChem nevű mamutvállalat épületeinek, telephelyeinek a külső ellenőrzése. A mi hatáskörünk a naprakész biztosítási tervek készítése, emellett a gyár belső rendészeti feladatait ellátó saját biztonsági szolgálatával is szoros kapcsolatban vagyunk.

– A városba vezető 26-os főút élénk forgalmat bonyolít le, ez a vegyi üzem kiszolgálásával összefüggésben nagymértékű kamionterhelést, a bejáró dolgozók részéről pedig intenzív személyautó-közlekedést jelent – veszi át a szót Kovács Ákos főhadnagy, közlekedésrendészeti fővizsgáló. – Az utóbbi időszakban 30 százalékkal csökkentettük a személyi sérüléses balesetek számát. Ezt a jó tendenciát sűrűn ismétlődő portyákkal, ellenőrzésekkel, differenciált, de a kellő szigort sem nélkülöző intézkedésekkel értük el. Soha nem látott számú figyelmeztetést „osztottunk ki”, de a visszaeső renitensekkel vagy súlyosabb kihágások elkövetőivel szemben komolyabb szankciókat is alkalmaztunk: előfordul az előállítás és a vezetői engedély bevonása is. A város szélén halad el a vasútvonal. Komoly vasúti–közúti gépjárműbalesetek nem jellemzőek, azonban többször megesett, hogy egy-egy figyelmetlen vezető autójában a rácsukódó sorompó okozott anyagi kárt. A járások közelmúltbéli közigazgatási átszervezése óta illetékességi területünkön nincs államhatár, így kapacitásunkat a belső területek mélységi ellenőrzésére tudjuk fordítani. Szoros az együttműködésünk a városi Bűnmegelőzési, Vagyonvédelmi Alapítvánnyal, melynél egy kézben összpontosul a bűn- és a baleset-megelőzés. Célunk, hogy az üzenetek az óvodásoktól a nyugdíjasokig mindenkihez eljussanak. Különleges partnert találtunk Dezső Bence youtuber, tartalomkészítő személyében, aki tematikus videóival a tizenéveseket szólítja meg.

– Az ideálishoz közelítő közbiztonság megteremtése nagymértékben, de nem kizárólag rajtunk múlik – taglalja Sallai István alezredes, bűnügyi és Andó László őrnagy, vizsgálati osztályvezető. – A város megtisztulási folyamatának első lépése a bűnözői körök azonosítása, majd felszámolása volt.

A barcikai zsaruk sokoldalú nyitást alkalmazva bevonják a város mindennemű védelmébe azokat, akiket lehet. Gyárőrség, alapítvány, videókészítő, fölöttes szerv és több egyház vált az elmúlt években aktív közreműködőjévé a munkájuknak. Talán leggyakorlatiasabb partnerük az önkormányzati rendészet. A városi szervezet tagjai évről évre több közös szolgálatban vesznek részt, ezek a közterületi járőrszolgálatok mindkét félnek gyümölcsözőek. A zsaruk az autókkal és kényszerítőeszközökkel rendelkező, bizonyos jogkörökkel felruházott rendészekkel képesek növelni a városban a hatósági jelenlétet. Ha a városban jó légkör uralkodik, nem lehet másként a rendőrobjektumban sem:

– Könnyű helyzetben vagyok, mert jó kollektívával dolgozom együtt – erősíti meg Bakk Richárd alezredes. – Megfelelő mértékben van jelen az ifjonti lendület és hivatástudat, valamint a sokat próbált rutin. Utóbbinak ékes példája a „máig harcoló alakulatnak” számító, 57 éves Csányi István főtörzs­zászlós, a körzeti megbízottak kor­elnöke. Észrevételeim alapján a rendőrkapitányságnak jó a megtartó ereje, minimális, természetesnek mondható mértékű lemorzsolódást érzékeltünk az utóbbi időben. Egy szabad tiszti és három tiszthelyettesi státuszunk van jelenleg, nyitottak vagyunk a céljainkkal azonosulni tudó kollégák csatlakozására.


SZILÁGYI ATTILA
FOTÓ: MAROSFALVI PÉTER


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.