Áldozatok segítői

2020. 01. 08., sze - 14:31
Zsaru Magazin

A zsarunak a kerékcserétől a vércsemegmentésig, az életmentéstől a társasházi jogszabály-értelmezésig, a raktártűz eloltásától a Dunába ugrani készülő ember megnyugtatásáig majdnem mindenhez értenie kell.

Szinte minden szolgálati terület megkíván valamilyen pluszt a zsaruktól, akik szerencsére nem maradnak magukra a szakfeladatok ellátásában.

Nagyon sokszor legalább olyan fontos a történtek feldolgozása, mint az azonnali hatósági intézkedés. Ezt a sokrétű, szerteágazó tevékenységet vállalja fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) partnerszervezete, a Budapesti Áldozatsegítő Központ.

– Az európai uniós irányelvek 2012-ben fektették le a hathatós áldozatsegítés alapelveit – ad rövid történeti visszatekintést Németh Mónika alezredes, a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója. – Kormányhatározatok nyomán 2018-ban kötött együttműködési megállapodást a BRFK a Budapesti Áldozatsegítő Központtal. A hatóságnak fontos, hogy a jelzőrendszerbe bekerülő, különböző jellegű és szintű nehézségekre valós válaszokat, tényleges segítséget tudjunk adni. Nem minden típusú és mélységű problémára van azonban megoldó kapacitásunk, kompetenciánk és felelős szakembergárdánk. Ez nem is várható el egy efféle testülettől. A törvényes társadalomban és a kollégáim lelkiismeretének is megnyugtató, hogy a felmerülő jelenségek kezelésére létezik megfelelő módszer, orvoslás.

– A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium közös szándéka valósult meg azzal, hogy krízishelyzetbe került emberek segítségére létrejött egy szakmai központ – veszi át a szót dr. Molnár F. Zsolt, a Budapesti Áldozatsegítő Központ szakmai vezetője. – Kikkel, mivel foglalkozunk? Nem csupán bűnügyekben, nem kizárólag sértetti vagy károsulti jogállású személyeknek nyújtunk segítséget. Rengeteg leendő felkaroltunk a rendőrség útján szerez tudomást tevékenységünkről, de az áldozatsegítésnek nem feltétele a hatósági eljárás. Nem szükséges semmilyen igazolás, beutaló a bekerüléshez. Telefonos megkeresés útján, akár az utcáról betérve is fogadjuk a bennünket felkeresőket az ország egész területéről, lakóhelymegkötés nélkül. Sorrendben az első feladatunk a kategorizálás: egy személyes beszélgetés során igyekszünk megállapítani, hogy a nálunk jelentkezőnek milyen jellegű segítségre, szakemberre van szüksége, egyáltalán hozzánk tartozik-e az ügye. A bűncselekmények áldozatai mellett foglalkozunk például közlekedési balesetek résztvevőivel, sértettekkel, tanúkkal egyaránt, akiknek szükségük van az elszenvedett vagy látott trauma feldolgozására. Fogadjuk a bűnesetek kárvallottjain kívül akár hozzátartozóikat is, időről időre szervezünk emberölési ügyek közvetett áldozatai számára úgynevezett gyászcsoportokat, pszichológusi foglalkozásokat.

– A központ egyik alapvető munkaterülete a pszichológiai segítségnyújtás – mutatja be területét dr. Boncsérné Kéri Katalin pszichológus. – Fenntartunk egy krízisszobát, ahol két kollégámmal a súlyosan traumatizált sérülteknek is igyekszünk mentális segítséget nyújtani. Arányaiban sok szenzitív, azaz olyan esettel dolgozunk, amelyben az áldozatok kivételesen differenciált bánásmódot, megértést kívánnak és kapnak. Szexuális bűncselekmények, kapcsolati erőszak, emberkereskedelem, prostitúció traumatizáltjai is jönnek hozzánk. Sokszor mi értesülünk először egy bűncselekményről. Az is a feladatunk, hogy felkészítsük az érintettet arra, egy megindított büntetőeljárás során képes legyen beszélni a vele megtörtént dolgokról. Szolgáltatásunk anonimitást garantál, aki nem akar, annak bemutatkoznia sem kell. Aki viszont igényli, hogy felkaroljuk az ügyét, annak igyekszünk komplex támogatást nyújtani.

– A lelkisegély-nyújtás mellett szolgáltatásunk további pillérei a tájékoztatás, az érdekérvényesítés, valamint jogsegély nyújtása is – magyarázza a központ feladatait dr. Molnár F. Zsolt. – Segítünk eligazodni a rendszerben, bizonyos módon menedzseljük is az ügyeket, kapcsolatot tartva hatóságokkal: a rendőrséggel, az ügyészséggel vagy a gyámhatósággal. Olyan szituációkban, amikor az érintett maga is kérhet saját személye biztonságát szavatoló intézkedést, például távoltartást, ott ennek érvényt szerzünk. Ezzel el tudjuk érni, akár a rendőrségi eljárástól függetlenül is, hogy egy családon belüli bűncselekménynél ne a bántalmazott kényszerüljön elhagyni otthonát. Reagálunk egészen akut helyzetekre is. Veszélyeztető-bántalmazó családtagok elől menekülő áldozatokat segítünk tényleges menekítő akció szervezésével, lebonyolításával, önállóan, vagy a rendőrséggel együttműködve. Az Országos Kríziskezelő Információs Telefonszolgálat védett házakat is fenntart, ahová ideiglenesen menekíteni, bújtatni tudjuk a bántalmazott, veszélyben élő személyeket.

– A Budapesti Áldozatsegítő Központ több tekintetben nyújt kiemelt segítséget a rendőrségnek – teszi hozzá a kérdés megítélésében jártas két főtiszt, Németh Mónika alezredes és Tukora Erika őrnagy, áldozatsegítő, a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság volt bűnmegelőzési előadója. – A rend­őri eljárásnak a nyomozati érdekek miatt sokszor a tőle elsődlegesen elvárt csapásirányon kell haladni: forró nyomon indulunk el, és igyekszünk felkutatni az elkövetőket. Nem mindig van időnk, lehetőségünk többórás beszélgetéseket folytatni a sértettekkel, ám ha igénylik, „továbbítjuk” őket a központhoz. Az áldozatsegítők természetesen nemcsak a megtörtént események negatív hatásait igyekeznek tompítani, orvosolni, de több közös erőfeszítésünk is van. A központ és a rendőrség is képviselteti magát az Áldozatsegítő Szakmai Együttműködési Rendszerben: a jelzőrendszer többi részesével, önkormányzatokkal, egyházakkal, polgárőrséggel, közterület-felügyelettel, kórházakkal, ügyészséggel és bírósággal együtt folyamatosan egyeztetünk. Az áldozatsegítés évek óta jelen van a tiszti és tiszthelyettesi állomány oktatásában is. Szakemberek egy érzékenyítő program keretében készítik fel a majdani rendőröket a szenzitív bűncselekmények sértettjeivel való kívánatos, etikus bánásmódra. Rendőrök és segítők közösen törekszünk a prevencióra is. Több rend­őrkapitányság irodahelyiséget biztosít a központ szakembereinek, hogy oda meghatározott időszakokban kitelepülve is minél közelebb lehessenek az áldozatokhoz.

– Jelenleg is zajlik egy paradigmaváltás az áldozatsegítés terén – összegzett dr. Molnár F. Zsolt. – Átfogó kampányok lesznek munkánk megismertetésére, a hatékonyabb működtetést a központok kezelésének helyi szintjéről országos szintre emelése célozza meg. Van egy non­stop elérhető zöldszámunk, jövőre pedig, a meglévő miskolci és szombathelyi mellett, több vidéki városban nyit a minisztérium egy áldozatsegítő központot. Szakmai párbeszédekkel, külföldi példák elemzésével is keressük a lehetőségeket, hogy minél átfogóbb módszerrel, aktuális eszközökkel állhassunk ki az áldozatok mellett.

 

A KÖZPONT ELÉRHETŐSÉGE

A Budapesti Áldozatsegítő Központ a VII. kerületben, a Wesselényi utca 69. alatt található. Munkatársaik a +36-1-550-1636-os telefonon és a +36-80-225-225-ös zöldszámon, valamint a budapest@aldozatsegitokozpont.hu e-mail-címen érhetők el. További áldozatsegítő központok és információk a honlapjukon (www.aldozatsegitokozpont.hu)


SZILÁGYI ATTILA
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Határsértők egy szerb kamionban

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Magára hagyott egy sérültet, a rendőrök megtalálták

Személygépkocsi sodort el egy gyalogost Mezőkovácsháza közelében. Az autó vezetője nem állt meg, elhajtott. A rendőrök egy összetört tükörhátlap alapján azonosították a járművet és annak vezetőjét. Az ügy vizsgálata befejeződött.

 

Meglovasította a buszt

A dunaújvárosi rendőrök pár órán belül elfogták a buszt jogtalanul használót.

 

220 felett fogták el a rendőrök

Egy motoros a megengedett legnagyobb sebesség több mint kétszeresével száguldott a 8-as számú főút Veszprém megyei szakaszán.