Ami a földön koppan, itt csobban

2018. 09. 05., sze - 15:30
Zsaru Magazin

Budapest mindenhonnan gyönyörű, akár még a rozsdaövezet felől nézve is, de talán a Dunáról a legcsodálatosabb.

Azt hinnénk, hogy a Szent Péter-bazilika biztonsági őre a Pieta előtt is úgy megy el, mintha az csak egy volna a sok szobor közül. Pedig nem! Mert a budapesti panoráma is újra és újra elképeszti a hajósokat.

Még a vízi rendőröket is, akik szintén nap mint nap részesülhetnek a páratlan látványban.

– Mutatós egy ékírás – jegyzi meg jegyzeteinkre pillantva Lakatos Adrienn őrmester, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság motorcsónak-vezetője. – Na, nem mintha az enyém szebb lenne – teszi hozzá.

Épp az ismerkedési szakban vagyunk – alapadatok felvétele, a tényállás közlése, a meghallgatás célja –, s már túlestünk a bravúros indító kérdésen is („Miért a vízirendészetet választotta? Mert szeretem a vizet.”), most pedig a D27-es motoros hajó – vízi terminussal: szolgálati célú kisgéphajó – kabinjában araszolunk észak felé, és nem győzünk betelni a város kínálta látnivalókkal. Lakatos Adrienn az olyan nyughatatlan, izgő-mozgó, pergő nyelvű kamaszokra hasonlít, akik előtt a tekintély tényleg csak a teljesítménnyel arányosan áll meg. Akkor viszont nagyon. Talán csak azzal lehetne elrontani a kedvét, ha beültetnénk egy irodába egy halom iktatásra váró papírral. A kalocsai lány szülővárosa és Budapest szerelmese, és mostanában rendszeresen pendlizik ide-oda, hogy kétéves unokaöccsét minél gyakrabban a karja közé kaphassa. A járőrvezető társa ma Fodor László őrmester, aki utcáról, kerületből kérte magát a vízre. Ő is épp öt éve, hogy egyenruhát húzott. Fodor Lászlónak például épp ez a szakasz a kedvence. Délről észak felé, az esti budai ág a Gellért-heggyel, a pazar fényekkel és a hegy oldalában álló titokzatos épülettel. (Az 1930-as évek elején emelt neoromán stílusú épület a Szent Gellért rakpart elején a pálosok kolostora.) Adriennek mindegy, neki egyformán gyönyörű a város mindenhonnan.

A Margitsziget szabadon álló csücskén, az úgynevezett „déli spiccen” ismét piknikhangulat uralkodik. Erre a szabadidős tevékenységre, úgy tűnik, lassan a budapesti őrsnek is fel kell készülnie. Ha tényleg vissza-visszatérő időjárási anomália lesz ez a három-négy hetes nyári kánikula, akkor ehhez a szolgálatnak is alkalmazkodnia kell. Hát még akkor, ha anomáliából átfordul megszokottba… Most úgy próbálták elejét venni a bajnak, hogy egy hajó mindig itt állt a közelben, hogy ha kell, azonnal segíteni tudjon. A pillértől nyolc-tíz méterre alkalmi szobrászok egy-másfél méteres monumentumot emelnek a kövekből, ennek a street artnak azonban a hajósok nem nagyon örülnek.

– Ha történetesen itt kell majd fordulnom rendes vízállásnál – magyarázza Lakatos Adrienn –, a hajófenék üzen majd vissza az építőknek. Habár a sodrás valószínűleg ledönti majd a tornyokat, azért a legjobb lenne most elintézni a dolgot. Csak vicceltem – néz vissza –, és délnek fordítja a hajó orrát.

Ez a nyár csendesnek volt mondható Fekete Tamás alezredes, őrsparancsnok szerint, legalábbis 2017-hez, a FINA-világbajnokság időszakához képest.

– A hőség időszakában hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a nyárelő kimondottan csapadékos volt, ami a szolgálat szempontjából szerencsésnek mondható, hiszen kevesebb a kedvtelési célú hajózás, és a vízpartra is sokkal kevesebben jönnek ki.

– A közutakon a szélsőséges időjárási körülmények mintha különösen elvadítanák az agresszív vezetésre egyébként is hajlamos sofőröket. Ez a vízen is jellemző?

– Ilyesmi inkább régen, a kilencvenes években fordult elő. Több mint harminc éve szolgálok itt, és úgy látom, hogy a víziközlekedési morál egyre érettebb, és ez talán összefügg azzal a ténnyel, hogy egyre több a hajó a Dunán, ami a forrófejű vezetőket is óvatosságra kell intse. És persze nyilván nekünk is részünk van ebben, és ezt minden szerénytelenség nélkül mondhatom. Hacsak nem hunyom be a szemem, látom, mennyire felkészült és profi állomány dolgozik akár nálunk, akár a teljes Duna-szakaszon.

A dunaújvárosi születésű Fekete alezredes igen korán elköteleződött a hajózás mellett. Mielőtt felszerelt volna, két évig matrózkodott, majd a tiszthelyettesképző iskola elvégzése után szinte nyílegyenesen vezetett az útja a vízirendészethez.

– De látok a vízen túl is – teszi hozzá –, habár kétségtelenül hozzánőtt az életemhez a folyó. Elengedni azonban nyilván sohasem fog. Fel kell tennünk magunknak is sokszor a kérdést, miért szippantja be az embert ez a folyó a szó pozitív értelmében. És az egyik kézenfekvő válasz az, hogy a rendőri szolgálatnak ez egy igencsak speciális ismereteket is igénylő ága. És azzal együtt is, hogy három vízirendészeti szolgálat működik hazánkban, a tiszai, a balatoni és a dunai, még ez a három sem igazán hasonlít egymáshoz. Nem biztos, hogy a Balatonon ugyanolyan jól elboldogulnék, mint itt. Persze ezzel ők is ugyanúgy lennének. Itt mások a prioritások. Itt elsősorban egy forgalmas nemzetközi hajóútról beszélünk.

– Beszáll még a hajóba, ha a szükség úgy hozza?

– Ha szükséges, magától értetődik. Nekem is frissítenem kell évente-kétévente a hajóvezetői vizsgámat egy új BM-rendelkezés értelmében, ami azt is jelenti, hogy nem tudna megkopni a tudásom, ha akarnám sem. De miért akarnám? Vízen lenni, hajót vezetni, a rendre felügyelni szenvedély. Tárt karokkal és nagy szeretettel várjuk azokat a kollégákat, akik ki szeretnék próbálni magukat ezen a területen is.

– Mi volt pályafutása legfurcsább esete?

– Egy nagyon idős úr esett a vízbe valamikor télidőben, és egy hatalmas, a régieknek talán még rémlik, malaclopónak nevezett szivacsos kabátot viselt, ami megszívta ugyan magát, de ettől meg olyan lett, mint egy Michelin-baba: csak lebegett a vízen. Szerencsés bal­eset volt. Hasonlított az egykori főnököm esetére, aki egy sokszoknyás parasztasszonyt tudott kihúzni a vízből, mert a szoknyák sem engedték elmerülni, úgy viselkedtek, mintha úszógumi lett volna rajta. Persze hárman alig tudtuk beemelni a hajóba.

A Gellért Szálló magasságában, a Szabadság híd pillérétől kicsit lejjebb nyitottak kifolyót a fürdő fölös termálvizének. Most az is szabadon áll.

– Gyakori, hogy estefelé nagyobb társaságok fekszenek ki ott a partra, és élvezik a mesterséges jakuzzit – meséli Fodor László őrmester. – És a külföldi turisták között mintha valami új hobbi terjedne, a Duna-átúszás challenge. De ennél veszélyesebb ötletet elképzelni sem tudok. A múltkor egy ukrán legény ugrott be a Szabadság híd budai hídfőjénél. Tempózott keményen, de a pillérig sem ért el, és szerintem legszívesebben már a fülén is levegőt vett volna. Melléálltunk a hajóval, leengedtem a létrát, de nekünk kellett kihúznunk, mert annyi ereje sem maradt, hogy felmásszon. Ahogy Will Smith Lánchíd-videója óta pedig divat lett a hídmászás. Turisztikai szempontból nyilván sokat hozott a városnak, de attól még rendkívül veszélyes. Mi persze ott vagyunk, de lehet, hogy már késő.

– A Duna kiszámíthatatlan – foglalja össze a lényeget Lakatos Adrienn motorcsónak-vezető. – Én vettem ki a vízből azt az embert, aki húsz évig mindig lejárt úszni a folyóhoz, és aztán egyszer nem ment haza. És azt kell mondanom, hogy aki nem tud úszni, az nem a Dunába fog belefulladni. Mert az ösztönösen retteg egy ekkora víztől. Azokkal van inkább a baj, akik azt hiszik, hogy tudnak úszni. De ez nem egy medence. A sodrás, az áramlások, az alattomos örvények… és végül a pánik zárja le a dolgot.

– Emeljem ki? – kérdezi Lakatos Adrienn, kicsit elunva a csorgást, de mi inkább maradnánk ennél a lassúdad sodródásnál. Habár tudjuk, van ebben a hajóban erő, akár 70 km/h-ra is képes, de most még jó így lebegni és csendben beszélgetni a vízen.

Az augusztus 20-ai szolgálatról mesélnek, amikor az ő feladatuk volt, hogy a tűzijáték vízi megtekintésére előre bejelentkező termetes hajókat ők állították szép tornasorba az Erzsébet híd alá. Lakatos Adrienn szerint jó pörgős szolgálat kerekedett az egészből.

– Van Budapestnek három igazi hajóóriása – jön izgalomba a hajózás szerelmeseként Lakatos Adrienn. – Az Európa, a Széchenyi és a Zsófia főhercegnő. A kapitányaik olyan helyekről is ki tudnak állni, hogy esküszöm, megtapsoltam őket. Egyik bámulatosabb volt, mint a másik.

Rendkívül korrekt, igazán szakmai az együttműködés a kereskedelmi célú hajókat üzemeltető néhány cég és a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetői között. Akárcsak a zsaruk, ők is mindent megtesznek azért, hogy a budapesti hajózás biztonsága még a jelenleginél is magasabb szintre kerüljön.

– Látjátok, hogy limányol a pillérnél – mutat a gyanúsan harmonikus örvényekre Lakatos Adrienn.

– De még hogy, a betyárját! – rikkantunk, és sajátos ékírásunkkal sebtében rögzítjük is az újabb terminus technicust.

Majd sietve szélmentes helyet keresünk a jegyzeteknek, mert a járőrvezető észrevesz valamit a távolban, úgyhogy „kiemeli”. És még azt sem mondja, hogy „kapaszkodjatok!”.      


SZIRA PÉTER
FOTÓ: BÉRES ATTILA


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam