Amnéziás kitörő

2015. 01. 14., sze - 13:24
Zsaru Magazin

Olyan részeg volt, hogy semmire sem emlékszik az a férfi, aki január 10-én hajnalban betört egy nagyhalászi kocsmába. Maga hívta fel a zsarukat, hogy ő tulajdonképpen nem is be-, hanem kitört a kocsmából.

Furcsa betörési helyszínre riasztották a Nagyhalászi Rendőrőrs járőreit január 10-én reggel. Az egyik helyi kocsmába valaki úgy ment be, hogy betörte az ablakot, de lényegében nem vitt el semmit. A tulajdonos megmutatta a helyszínelő zsaruknak, hogy az elkövető felbontott és megdézsmált két zacskó chipset, és betörte a vécé ajtaját. A legkisebb helyiségben ráadásul otthagyta a pólóját és a mobiltelefonját.

 

 

 

– Helyszínelés közben értesítette a megyei főkapitányság tevékenységirányítási központját egy 18 éves fiatalember, hogy ő járt a sörözőben, de állítása szerint nem betört oda, hanem éppen ellenkezőleg: kitört onnan – tájékoztatott Fehérvári Marietta százados, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. – Az Ibrányi Rendőrőrs járőrei előállították a bejelentőt otthonából a nagyhalászi őrsre.

 

Az ibrányi K. Tibor gyanúsítotti kihallgatásán már nem beszélt kitörésről, azt azonban elismerte a zsaruknak, hogy este jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott egy másik nagyhalászi presszóban. Részletes, tényfeltáró vallomást éppen ezért nem tudott tenni, mivel – mondta – olyan részeg volt, hogy a történtekből nem emlékszik semmire, csak halvány emlékek derengenek. Állítja: biztosan nem azért tört be a kocsmába, hogy onnan bármit elvigyen, hiszen előtte még soha nem járt benne. Arra sem emlékezett, hogy chipset evett volna, de nem tartja kizártnak.  A fiatalember ellen a Nagyhalászi Rendőrőrs dolog elleni erőszakkal, szabálysértési értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Szabadlábon védekezik. Mivel K. Tibor vállalja a kár megtérítését, közvetítői eljárással végződhet az ügye.

 M. K. R.

FOTÓ: RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.