Áruba bocsátotta kislányát

2015. 05. 12., k - 15:50
Zsaru Magazin

Gyerekpornóra akart rávenni egy férfi egy nyolcéves kislányt, akit saját anyja vitt el hozzá. Sok pénzt ígért nekik. A kislányt biztonságba helyezték a zsaruk, az anya és a férfi ellen vádemelést javasolnak.

A debreceni F. Gergő Péter (33) ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárás során a nyomozók olyan információkhoz jutottak, amelyek alapján a férfi 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével is gyanúsítható. Ezt külön eljárásban vizsgálták.

– A nyomozás adatai szerint 2013. december 13-án délután a debreceni Ny. Antalné (44) az akkor nyolcéves kislányát F. Gergő Péter lakására vitte, a férfi meztelenül fürdött volna a kislánnyal a kádban, szerette volna puszilgatni és orális szexre rávenni. Ezért a férfi tekintélyes summát ígért az asszonynak – tájékoztat a részletekről Dimand Csaba alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának kiemelt főnyomozója.

 

Dimand Csaba alezredes: Az anya tettét kétségbeejtő helyzete sem menti

 

A rendőrség a gyámhivatal értesítése mellett azonnal intézkedett a veszélyeztetett gyermeknek a családból történő kiemeléséről és ideiglenes elhelyezéséről. A kislány az eseti gyámja jelenlétében elmondta: anyja egyszer elvitte egy férfihoz, aki meztelenül jött ki a fürdőszobából. Anyja mondta neki, hogy masszíroznia kellene a bácsit, de ő ezt nem akarta, sírt, és kérte anyját, hogy menjenek el. Végül eljöttek.

– Ny. Antalnét 18. életévét be nem töltött, az elkövető nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett kerítés bűntettével és kiskorú veszélyeztetése bűntettével gyanúsítjuk. Beismerő vallomásában elmondta: hiteltartozásuk miatt elbukták a lakásukat, majd a munkahelyét is elveszítette. 2013 októberében egy hirdetésre jelentkezett masszőrnőnek, így került kapcsolatba F. Gergő Péterrel. A férfi szexuális munkát ajánlott, és olyan videofelvételeket mutatott neki, amelyeken egy nő és egy kislány közösen elégítettek ki orálisan egy férfit. Ny. Antalné elmondása szerint a férfi felajánlotta, ha a felvételen látottakat a lányával megcsinálják vele, azzal sok pénzt kereshetnek – folytatja az alezredes. – A nő szerint a férfi ezután sürgette, mikor viszi hozzá a kislányát. Erre 2013. december 13-án került sor, amikor a férfi a kislánynak is lejátszotta a korábban említett videót, hozzátéve: ha megteszik, amit láttak, sok pénzt kaphatnak érte. Ezután az aszszony orálisan kielégítette a férfit, lánya erre nem volt hajlandó.

Az eljárás során a nyomozók informatikai szakértővel elemeztették az F. Gergő Pétertől lefoglalt számítógépek adattartalmát, sok pornográf jellegű fotót és videofelvételt találtak rajtuk. A férfi előzetes letartóztatásban van, az anya szabadlábon védekezik. Az ügyben a nyomozást a rendőrség befejezte, az ügy iratait április 22-én vádemelési javaslattal megküldte a Debreceni Járási Ügyészségnek.

TAKÁTS LÁSZLÓ

FOTÓ: SZABÓ LÁSZLÓ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.