Bajnokcsapat

2018. 03. 01., cs - 15:09
Zsaru Magazin

Néhány biztosítási területen dolgozó rendőr – kis túlzással – már akkor nyúlt telefonlistája és egyedi mellénye után, amikor 2015 novemberében a labdarúgó-Európa-bajnokság pótselejtezőjén a magyar válogatott a visszavágón, itthon is legyőzte Norvégiát, így kiharcolta részvételét a következő évi kontinensviadalon.

Túlzás nélkül korszakos készülődés kezdődött, hiszen nem voltak hasznosítható közelmúltbéli tapasztalatok ilyen kaliberű, borítékolhatóan kiemelt érdeklődésre számot tartó, magyar vonatkozású sportesemény rendészeti teendőit illetően. Világbajnokságon utoljára 1986-ban Mexikóban szerepelt magyar nemzeti tizenegy, míg Eb-mérkőzéseken 1972-ben léptek pályára honi labdarúgók. Felnőtt azóta nem csupán egy sportoló- és szurkoló-, de egy rendőrgeneráció is, akiknek konkrét tapasztalata nem volt az önmagában igencsak örömteli, franciaországi Eb-szereplés járulékos teendőiről. A hazai rendőrök helytállásáról Druskóczi Krisztina alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztály Nemzeti Futball Információs Pontjának kiemelt főreferense beszélt a Zsaru magazinnak, exkluzív részletekkel is kibővítve a témával foglalkozó január 31-i sportbiztonsági konferencián megtartott előadását.

– Az eredményes munka egyik alappillérének tekintettük, hogy a szurkolókkal felvegyük a kapcsolatot. Szinte mindennél fontosabbnak tartottuk a jó kommunikáció kialakítását. Nem csupán azért, mert az előttünk álló Eb-t különleges, évtizedek óta a legjelentősebb, várhatóan extra nézőszámot generáló, ráadásul külföldön megrendezett sporteseménynek valószínűsítettük előzetesen. Rendőr és szurkoló korábban is találkozott már egymással, nagyszámú drukkercsoport stadionbéli jelenléte, az ezzel járó helyzetkezelés sem volt ismeretlen a hazai rendezvénybiztosító kollégák előtt. Franciaországba azonban egy teljesen új viszonyrendszerben kísértük el honfitársainkat. Még itthon felkerestük a szurkolóvezéreket, elérhetőségeket cseréltünk egymással, átbeszéltük együttműködésünket. Tudtuk például, hogy az UEFA drákói szigorral sújt le a rasszista rigmusokra. Igyekeztünk előre kiküszöbölni egy ilyen, a pénzbírság mellett a magyar futballválogatott következő Eb-szereplését is veszélyeztető fiaskó megtörténtét. A minket érintő mérkőzések helyszínein, Bordeaux-ban, Marseille-ben, Lyonban és Toulouse-ban a rendezőkkel történt megállapodás alapján a szó szerinti rendfenntartás nem a magyar rend­őrkontingens feladata volt, sokkal inkább a kinti hatóságok és a magyar szurkolók közti kapcsolattartókként, utóbbiak segítőiként, érdekképviselőiként teljesítettünk szolgálatot.

– A nyolcfős kiutazó kontingens magyar rendőri egyenruhában, fegyverek nélkül, egy jól felismerhető, magyar nemzeti színekkel is ellátott különleges mellényben tevékenykedett, közösen a házigazdák rendészeti szerveivel és a magyar válogatott adott ellenfeleinek szintén az eseményre delegált rendőreivel – folytatta az alezredes. – Angol munkanyelv használatával, az érvényes francia törvényi szabályozásnak megfelelően dolgoztunk. Nemzetközi szakmai elismerést aratott, amikor az Izland elleni meccs előtt lakóhelyeikről Marseille belvárosán keresztül 15 ezer hazai szurkoló hat magyar rendőr kíséretében békésen, rendbontás nélkül, a Himnuszt énekelve vonult a stadionig. Ennek a szervezésnek a „receptjét”, a látványos, méltóságteljes vonulást azóta is dicsérik a rendező városok. A portugálok elleni találkozó előtt Lyonban a városvezetés huszonnégy órával a mérkőzés kezdete előtt új útvonalat jelölt ki a hazai sportrajongóknak, és úgy alakult, hogy négy órát kaptunk új vonulási terv készítésére. A szurkolóvezéreken és a hazai médiumokon keresztül 20 ezer embert sikerült tájékoztatni a változtatásról.

A magyar zsaruk valódi partnereivé váltak a futballcsodára összesereglő magyar drukkereknek, több esetben bizonyították talpraesettségüket, elkötelezettségüket. Volt, hogy eszméletét vesztő, idős embernek nyújtottak elsősegélyt, taxit intéztek a nyelvi nehézségekkel küzdőknek, máskor ivóvizet és párásító berendezést szereztek a kánikulában a stadion előtt álló tömegnek. Bűnmegelőzést is folytattak: Twitter-üzenetekben figyelmeztették a csoportmeccsek során örömmámorban úszó honfitársainkat arra, hogy minden eufória ellenére se hagyjanak értékeket autóikban. Visszaszerezték egy házaspár ellopott jegyét is: a bejelentést tevő magyar férj és feleség elképedve tapasztalta, hogy amikor hiányzó jegyeiket a stadionnál alkalmi árusoktól akarták pótolni, a saját, névre szóló jegyeiket adták volna el nekik. Ők jeleztek a magyar zsaruknak, a magyarok a franciáknak: jegy is lett, a tolvajokat is elfogták. A különleges magyar csoport szerepe a kontinensviadal után sem ért véget, már a jövőre készülnek.

– Alig tértünk vissza Franciaországból, 2016 októberében már megkezdődtek a 2018-as vb-selejtezők – mondta Druskóczi Krisztina alezredes. – A fogadó országokkal történt egyeztetések alapján Portugáliába, Lettországba és Svájcba kísértük el a szurkolókkal a válogatottat. Tekintve, hogy ez a széria a selejtezőkről szólt, így kisebb drukkerlétszámmal kellett foglalkoznunk, de ez is igen jó lehetőség volt arra, hogy tovább tudjuk velük mélyíteni a viszonyt. Most már nem ritka, hogy szurkolóvezérek, meghatározó drukkerek kezdeményeznek párbeszédet: közvetlenül, minden protokolláris nehézség nélkül informálódnak, hogy adott mérkőzésre dobot, molinót bevihetnek-e. Tájékoztatnak bennünket jövendőbeli úti céljaikról, de az is megesik, hogy egyszerűen csak a véleményünkre kíváncsiak egy-egy sporteseménnyel kapcsolatban. Foglalkozunk a további látványsportágak, a kosárlabda, kézilabda, vízilabda és jégkorong kiemelt mérkőzéseinek biztosításával is, de mind nézőszám, mind hangulat tekintetében egyelőre a labdarúgás körüli teendők jelentik a legösszetettebb megmérettetést. Lesz lehetőségünk a jövőben is csiszolni készségeinket: 2018–19-ben az UEFA Nemzetek Ligája mérkőzéssorozatán résztvevőként, míg a tervek szerint a 2020-as Európa-bajnokság csoportmérkőzésein társrendezőként is jelen lesz Magyarország.


Szilágyi Attila
Fotó: Zsaru-Archív


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.