Bedöntötték a drogbazárt

2016. 11. 23., sze - 11:50
Zsaru Magazin

Balta volt az ajtó mellé állítva annak a drogkereskedőnek a lakásán, akit egy vevő kiszolgálása közben fogtak el a józsefvárosi zsaruk. Nemhogy használni nem tudta, arra sem volt ideje, hogy eszébe jusson ilyesmi.

Csak ebben az évben hat drogtanyát számoltak fel a józsefvárosi Diószeghy Sámuel utcában a VIII. kerületi zsaruk. A forgalmas környéket megtisztították, nem is nagyon próbálkoztak újabban ott a dílerek. Ám a kereslet határozza meg a drogpiacot is: sok fogyasztó még mindig errefelé próbált meg kábítószert venni, és valaki úgy gondolta, jól jövedelmező drogboltot nyithat az utcában. Rosszul gondolta.

 

– Három hete futott be az első információ arról, hogy újabb árus kezdett működni a kerületi szlengben csak Diónak nevezett utcában – emlékezett vissza a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság akciócsoportjának vezetője, Nagy Béla törzszászlós. – A fogyasztók tudják, errefelé régebben mindig volt valahol drog, ezt használta ki egy férfi, aki bérelt lakásából árulta a kristály néven futó, amfetaminszármazékot tartalmazó kábítószert. A lakók is jelezték, valami nem stimmel azzal a lakással, előfordult, hogy két óra alatt mintegy harminc látogató járt ott. Mivel a környéken nem működött más elosztóhely, megesett, hogy a vevők sorban álltak az udvaron, mint egy szupermarketben a pénztár előtt.

 


Akcióban a zsaruk

 

A zsaruk kifigyelték, a lakásba egyszerre csak egy vevőt engedtek be, a bérlő és a társa mindig gondosan zárta az ajtót, bent pár perc alatt megköttetett az üzlet, jöhetett a következő kuncsaft. Ezer forintba került egy adag kristály, a drogbolttól távolabb ellenőrzött vevőktől lefoglalt anyagról a szakértő egyértelműen megállapította, egy, a nemzetközi kábítószerlistán is szereplő, tiltott vegyületről van szó.

 


B. Tibort sokkolta az akció

 

– Volt adatunk arra is, hogy a díler számít ránk, és egy baltát tart az ajtónál, alkalomadtán azzal akar védekezni – folytatta a csoportvezető. – Úgy döntöttünk, akkor lehet lerohanni a lakást, amikor egy vevő éppen távozik, minden egyéb esetben hevederzárral gondosan zárták a bejáratot.

 

 


Pisztolyt találtak a díler zsebében

 

A józsefvárosi akciósok november 16-án 17 óra 50 perckor indították a rajtaütést. Az ingatlant bérlő fővárosi B. Tibor (42) annyira meglepődött, hogy mozdulni sem bírt, nemhogy használni a baltát. Segédje, egy 21 éves budapesti férfi fogyasztóként, ingyenadagért segített a csomagolásban, az eladásban azonban nem vett részt. Utóbbi is lefagyott, percekig szóhoz sem jutott, annyira meglepte a gyors, határozott rendőri intézkedés. A lakásban tartózkodott még hat nemrég érkezett szabolcsi rokon is, akiknek semmi közük nem volt az üzlethez, néhányan közülük sírva fakadtak, amikor megtudták, miért rontottak rájuk a zsaruk.

 

 


Keserű Nikolett őrmesternek kollégái tartottak bakot

 

A lakásban, különböző helyeken elrejtve, 160 pakett drogot találtak a nyomozók. Ruhák közt, virágvázában, zsebben, gyógyszeres üvegben, DVD-tokban, női piperetáskában, mindenütt volt kábítószer. Többkilónyi fémpénzt is lefoglaltak a lakásban a nyomozók, a díler aprót is elfogadott. Volt, aki az összekéregetett pénzét, húszforintosait váltotta itt esténként kábítószerre. Még a házkutatás közben is érkezett vevő, akinek a legnagyobb gondja az volt, hogyan szerezzen új forrást a zsaruk által felszámolt drogbolt helyett.

 

 

 

 

B. Tibor ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a bíróság november 18-án elrendelte előzetes letartóztatását. A vevőkkel szemben, adataik zárt kezelése mellett, kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, ők szabadlábon védekezhetnek.

 

 


B. Tibor előállítása

 

 

Végh Attila
Fotó: André, Rendőrség


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.