Beismerte a torokvágást

2015. 03. 11., sze - 10:33
Zsaru Magazin

Halállal végződött egy kocsmabarátság Szentgálon. A helyi N. János (41) nem először gyanúsított emberölési ügyben. A gyilkosság után ivott még kicsit, majd aludni tért. Zsaruk ébresztették.

Egy helybéli férfi személyesen jelentette be Szentgálon Pordán Attila főtörzsőrmester, körzeti megbízottnak február 23-án 21 órakor, hogy megöltek egy férfit a falu egyik házánál. A pihenőidejét töltő zsaru azonnal szolgálatba helyezte magát, értesítette a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központját, majd az erősítésként érkező járőrökkel a helyszínre sietett.

 

 

– A ház udvarán mindenfelé vérfoltok voltak. Az áldozat, egy 36 éves férfi a melléképület falánál feküdt mozdulatlanul, nem mutatott életjelet. Sérülései és a nyomok arra utaltak, emberölés történt – ismerteti Baráth Attila őrnagy, a főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. – A rendőrök a házban találták a lakóját, L. Csabát (51), valamint barátját, N. Jánost, aki az egyik szobában aludt. A helyszíni szemle során kollégáim lefoglalták mint gyilkos eszközt N. János túlélőkését, továbbá a férfi több véres ruhaneműjét.

 

 


Baráth Attila őrnagy

 

A zsaruk mindkét férfit előállították a főkapitányságra. Első kihallgatásukon mindketten tagadták a bűncselekmény elkövetését, másnap N. János beismerő vallomást tett. A férfi nem először került ilyen helyzetbe. 1995. november 15-én egy ajkai munkásszállón vitatkozás, majd dulakodás után késsel nyakon szúrt egy 30 éves férfit, aki belehalt sérülésébe. N. Jánost emberölés bűntette miatt a Veszprém Megyei Bíróság 12 év fegyházbüntetésre ítélte. Letöltése után újabb bűncselekmények miatt is rács mögé került, legutóbb tavaly tavasszal szabadult.

 

– N. János vallomásában elmondta, a gyilkosság napján jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott az egyik szentgáli italboltban. Kora este ott ismerkedett meg a 36 éves herendi férfival, a későbbi áldozattal – mondja az őrnagy. – Elvitte ismerőséhez, L. Csabához, aki azonban nem fogadta szívesen a hívatlan vendéget. A gyanúsított szerint az udvaron veszekedés, dulakodás alakult ki a házigazda és a herendi férfi között. Utóbbit a veszekedés közben késsel hasba szúrták, miután a földre esett, N. János túlélőkésével elvágták a torkát. N. János csak a torokvágást ismerte be.

 

A gyanúsítottak az áldozat holttestét a ház mögé húzták. N. János ezután átöltözött, és a közeli sörözőben ivott még kicsit. Távolléte alatt az ő nővérét hívta L. Csaba azzal: „Nagy baj történt.” Amikor N. János visszatért, kitalálták, elkérik a nő gépkocsiját, hogy azzal elszállítsák valahova a holttestet. A rokon ebben nem volt partner. Nem sokkal később megérkeztek a rendőrök. Ők ébresztették az egyik szobában N. Jánost, aki addigra borgőzös álomba merült.

 

N. János és L. Csaba ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a bíróság február 26-án elrendelte előzetes letartóztatásukat.

HARLE SZILVIA

FOTÓ: ANDRÉ ILDIKÓ, VMRFK


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.