Betyármentes övezet

2017. 03. 08., sze - 11:40
Zsaru Magazin

Már csak regényekből ismert a Hortobágy vidékének betyárromantikája. A karcagi puszták népe biztonságban él, a helyi zsaruk egységes csapata ügyel mindenkire.

A hortobágyi pusztavilág fővárosának, Karcagnak a környékén még egy nagyobb vakondtúrás is dombnak számít a sík terepen. A helyi zsaruk szerint ez nem is akkora baj, nehezebb elbújniuk a rosszfiúknak. A szórványtanyákkal teli terület 12 településén élő 62 ezer lakos biztonságára 120 zsaru vigyáz, kiváló eredményekkel.

 


Teleki Zoltán alezredes

 

– Nézzük a február 16-a és 23-a közti időszakot! – vágott bele a kapitányság életének, titkainak bemutatásába Teleki Zoltán alezredes, a Karcagi Rendőrkapitányság vezetője. – 17-én a kenderesi hivatal épületébe törtek be, elfogtuk a tolvajt. Másnap egy német polgár kunhegyesi ingatlanát fosztották ki, 24 óra elteltével meglett a két betörő is, az ellopott értékeket is sikerült lefoglalni. A helyi B. György (35) előzetes letartóztatásba került, fiatalkorú társa szabadlábon védekezhet. Csütörtökön egy dohányboltot raboltak ki, a helyi K. János (25) sem örülhetett még egy napig sem a hirtelen jött gazdagságnak. A vagyon elleni bűncselekmények még mindig jellemzőek a területre, bár a lakásbetörések száma 40 százalékkal csökkent. Az elmúlt hét listavezetője egy kunmadarasi férfi, aki egy komplett fabudit vitt el talicskán egy kertből.

A karcagi zsaruk szerint a bűncselekmények számának visszaesése egyértelműen az állandó rendőri jelenlétnek köszönhető. Nincsenek könnyű helyzetben, 2015 júniusában, a járások határainak átalakításakor hat településsel nőtt, így megduplázódott a Karcagi Rendőrkapitánysághoz tartozó terület. Köztük van Abádszalók, így nyári szezonban a Tisza-tó egy részének biztonsága is a karcagi zsaruk felelőssége. A hat plusztelepüléssel nőnie kellett volna a karcagi rendőrök által vizsgált jogsértéseknek is, a zsaruk eredményességének ékes bizonyítéka, hogy ez nincs így.

– Nyomozóként részt vettem a hírhedt tiszabői lakástámogatásos csalássorozat felderítésében, ismerek minden házat, minden ott lakót – folytatta Teleki alezredes. – Elismerték rendőri munkámat a helyiek, nem kellett bemutatkoznom, amikor az én kapitányságomhoz került a falu. A körzeti megbízottak munkáját segítve rendszeresen járőrözünk a településeken, 12 százalékkal nőtt a közterületi jelenlét óraszáma. Rendszeresek az olyan szolgálatok, amikor nem csak a nyomozók, még a hivatalvezetőnk is bevetési ruhát ölt, és egyenruhában járjuk a vidéket.

Az új területi határokkal nincs problémánk. A visszajelzések pozitívak, a korábbinál több rendőr van a közterületen.

 


Váradi Miklós százados

 

– Ügyes szolgálatvezényléssel ezt is megoldottuk – magyarázta Váradi Miklós százados, a Karcagi Rendőrkapitányság körzeti megbízotti alosztályának vezetője. – Naprakész a bűnügyi és baleseti ponttérképünk, ennek alapján látszik, hová kell nagyobb erőt összpontosítani.

Végszóra érkezik be a kapitányság hivatalába Fenyvesvölgyi Richárd százados, a Kunmadarasi Rendőrőrs vezetője. Hatalmas aktakupac a kezében, a heti intézkedések iratait hozta iktatásra:

– Rendszeresen ellenőrizzük azokat a csibészeket, akik nem kifejezetten arról híresek, hogy tisztelik mások javait, nyugalmát, testi épségét. Kétszer is meggondolják, hogy jogsértésbe keveredjenek. Ha mégsem, akkor a rendőrök jelentéseiből tudjuk, hol, mikor látták őket, ott milyen bűncselekményről érkezett bejelentés: bizony elővesszük őket pár kérdés erejéig. Legtöbbször bejön a tipp, ezt érzik a faluk rosszai is, kevesebb velük a baj.

 


A kunmadarasi őrsparancsnok hozta a heti iratcsomagot

 

A lakosság jelzéseit mindig komolyan veszik a karcagi zsaruk. Közbenjárásukra került két fekvőrendőr is a város hosszú, egyenes útjára, a Villamos utcára, ahonnan az ott élők panaszkodtak, sokan itt próbálgatják ki autóik teljesítményét. A rendőrök rendszeresen ellenőrzik is az utcán közlekedő járműveket és vezetőiket, híre ment ennek, egyre kevesebb a problémás eset. Tóth Éva zászlós és Katona Zoltán őrmester pont a Villamos utcai délelőtti ellenőrzésről ment egy vidámabb feladat ellátására február 23-án.

– Farsangi felvonulással temetik a telet a város óvodásai, kisiskolásai, ez hagyomány Karcagon – mondta mosolyogva Tóth Éva zászlós, a maskarás gyerekek kezét fogva. – A biztonságos szórakozás érdekében mindig rendőri felvezetéssel zajlik a téltemetés, a gyerekek már várnak minket.

 


A karcagi zsaruk a téltemető farsangi felvonuláson

 

A karcagi rendőrök szerint a város, a környékbeliek közlekedési moráljával nincs nagy baj. Az elmúlt héten egy kisebb baleset történt a városban, egy gyermekét iskolába szállító nő tolatás közben nem vett észre egy kerékpárost, elütötte, szerencsére nem lett belőle nagyobb gond.

– Nem szabad elfelejteni, területünkön halad át a 4-es főút leghosszabb megyei, 37 kilométeres szakasza – mondta Karcag rendőrkapitánya. – Kinőtte a forgalom az utat, rengeteg a külföldi, közel a határ, sietnek haza. A sebességmérő készülékeink a nap 24 órájában kint vannak a 4-esen, hogy lássák a közlekedők: figyelünk. 20 százalékkal csökkent a bal­esetek száma az elmúlt évek adataihoz képest. A közutak szabálysértőit is igyekszünk kiszűrni, itt sem lehet betyárkodni. Romantika ide, hagyomány oda, Karcag és környéke betyármentes övezet lett!

 

Végh Attila

Fotó: André Ildikó


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.