Blökik óvodája

2019. 04. 23., k - 15:45
Zsaru Magazin

A Készenléti Rendőrség (KR) kutyás alosztályának legújabb koncepciója, hogy a leendő szolgálati ebek képzését megalapozzák.

Jelenleg két tapasztalt gazda gardírozza a szép reményű növendék kölyköket, előkészítve őket a rendőri pálya magas elvárásaira.

Gyakorló anyaként néhány perc megfigyelés után arra a megállapításra jutottam, hogy a kölyökkutyák pontosan ugyanazokat a viselkedési formákat hozzák, amit a hasonló életfázist megélő gyerekek. Ezen gondolat mentén nem volt nehéz azonosulni azzal, hogy a szellemileg már fogékony és fizikálisan fokozatosan terhelhető blökik szinte óvodai foglalkozásokon vesznek részt. A terápiát az oktatóik egyéni és csoportos keretek között végzik. Lemodellezik a gyerekek nevelési struktúráját. A négylábú apróságok tanításánál a jutalmazás, büntetés, motiválás, következetesség az irányadó nevelési módszerek. Az elért eredmények két rendőrnő odaadó munkáját és temperamentumát dicsérik.

– Több mint két hónapja indult a munka. Kolléganőmmel két német juhász kölyköt pesztrálunk nap mint nap – magyarázta Haraszti Emese főtörzszászlós, a KR kutyás alosztályának kutyavezetője.

A két rendőrnő január közepén kapta meg az akkor két hónapos Wilsont és Bachot. A növendékek a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) dunakeszi objektumában születtek egy hatkölykös alomba.

– A most rám bízott Bach másodkörös növendékem. Tavaly januárban adtam át jelenlegi kutyavezetőjének Áldót. Áldó decemberben végezte el a tanfolyamot, és kapott minősítést. Nagyon büszke vagyok rá, hiszen az együtt töltött időszak alatt sokat fejlődött, mára gyönyörű, erős, megbízható társa lett a kollégámnak. Remélem, a jelenlegi tanulóink is hasonlóan eredményesek lesznek majd – folytatta a főtörzszászlós.

Haraszti Emese kolléganőjével együtt mindkét kutyakölyköt otthonában tartja. Velük együtt élik meg a hétköznapokat, sajátítják el a rendszerességet és a szocializáció alapjait.

– Munkanapokon 7 órától 15 óráig vagyunk szolgálatban a ROKK telephelyén. A reggeli rutinkörök után kezdésre a kutyákkal együtt érkezünk. Fontosnak gondoltuk, hogy már kiskorban hozzászokjanak a mindennapi szállításukhoz – mondta Szabó Adrienn törzsőrmester, a KR kutyás alosztály kutyavezetője.

A két zsaru több részletben foglalkozik tanítványaival, hiszen ugyanúgy, mint a kisgyerekek, a kölykök is könnyen elfáradnak.

– Egyszerre is tanítjuk őket, mert figyelik egymást, másolják a másik viselkedését. De fontos, hogy külön-külön is kapjanak teret, mert hajlamosak elnyomni a gyengébb akaratút. Emese kutyája, Bach nyughatatlanabb, mozgékonyabb, az enyém, Wilson inkább megfontolt. Pici koruktól fogva, ha labdajátékra kerül sor, úgy alakult, hogy Wilson megtalálja az eldobott tárgyat, majd ezután dominanciát mutatva Bach következik, és elveszi tőle. Sétálni és játszani szoktunk közösen, de ha összpontosítást igénylő feladat van, akkor egyénileg dolgozunk. Alapelvünk a fokozatosság és az arányosság. Nagyon könnyen félresiklik a kutya személyisége, ha nem figyelünk kellőképpen. Ha valamiben bizonytalan az eb, többször megismételjük, akár visszatérve az alapokig. Nem sietünk el semmit, vigyáznunk kell arra, hogy óvjuk az idegrendszerét, minél több kedvező tapasztalatot gyűjtsenek össze – taglalta a törzsőrmester.

Haraszti Emese beszámolt arról, hogy az első egy-két hét, az elszakadás időszaka volt a legkeményebb. Bach ódzkodott a kenneltől és az utazástól, nyüszített félelmében. Manapság már könnyedén veszi, menet közben elnyúlik fekhelyén, biztos benne, hogy nem történhet baj. A két kölyök túl van néhány közösségi megjelenésen is. A bázis épületeit oda-vissza bejárták gazdáikkal. Nemrégiben egy sötét pincét látogattak meg, voltak a város forgatagában, és utaztak közösségi közlekedési eszközön is. Az oktatók szerint ehhez minél fiatalabb korban jó, ha hozzászoknak, hogy ne legyen idegen számukra az emberek és a járművek világa, rutinná váljon a szagok és szokatlan ingerek tolerálása.

– A telephely olyan, mint egy laboratórium, ha látjuk, hogy készek rá, akkor lépésről lépésre tágítjuk a teret. Lényeges, hogy az épített környezettől se tartsanak. A különböző tereptárgyaktól, az eltérő talajtól se idegenkedjenek, legyen az beton, fű, parketta vagy járólap. Előfordul, hogy bizonyos dolgokkal akkor találkozott először az eb, amikor már levizsgázott, és kikerült a nagybetűs kutyaéletbe. A feladatra kellett volna koncentrálnia, mégis sokkolta az újdonság. Ezt a ­rossz élményt szeretnénk mindenképpen kiküszöbölni. Néhány napja kezdtük Wilsont és Bachot bevezetni az alap őrző-védő feladatokba, előcsalogatni belőlük a zsákmányszerző ösztönt. Természetesen még nem embert kell „leharcolniuk”, hanem puha tárggyal, például egy ronggyal próbálkozunk. A módszer, hogy a segéd mozgatja előttük a tárgyat, felkeltve a kutya figyelmét (előhívja a zsákmányszerző ösztönt), majd mikor az állat kellőképpen motivált, vagy ugatni kezd, megragadja, megfoghatja a zsákmányt. A lényeg, hogy a végén mindig győztesen kerüljenek ki a szituációból, így nem maradt bennük negatív érzet. Megállapítottuk, hogy korukat meghazudtolóan nagyon erős fogása van mindkettőnek. Előképzésük során kéthavonta képességfelmérésen, majd egyéves korukban egészségügyi szűrésen esnek át, ahol orvos vizsgálja meg a csípő, könyök és gerinc funkcionális működését. Megállapítják, hogy adottságaik alapján járőr-, általános rendőrkutya lesz belőle, vagy esetleg további speciális feladatokra is trenírozhatók. Egy biztos, ha nem jön közbe semmi, mindketten KR-esek lesznek – folytatta a főtörzszászlós.

Néhány küzdelmes, szép hónap vár még rájuk. A környezet és az ellátottság kiváló. Oltásokat, féreghajtást, az életkoruknak megfelelő összetételű kölyöktápot az előírásnak megfelelően kapják meg. A folyamatos orvosi kontroll garantálja az odafigyelést, azonban a legfontosabb tényező mégiscsak a humánus gazda, aki elindítja őket a felnőtté válás irányába.

– A négy és fél hónapos kölyökkutyák szeleburdi játékossága később átalakul, komollyá válnak. Nyolc-tíz hónaposan a kamaszkori érzékenység lép a helyébe, és sok múlik az odafigyelésen. Kolléganőmmel ismerjük a folyamatot, tudjuk kezelni a pillanatnyi labilitást. Arra törekszünk, hogy később egy stabil idegzetű, tettre kész „alapanyagot” adjunk át a képzésre kijelölt kollégánknak – összegzett Szabó Adrienn.       


Fenyvesi Beáta
Fotó: Marosfalvi Péter


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.