Bűnmegelőzés Siófokon

2019. 08. 07., sze - 11:56
Zsaru Magazin

A nyári szezonban sokan a Balaton déli partját veszik célba.

Siófokon ezekben a hetekben több százezren pihennek. A Somogy Megyei Rend­őr-főkapitányság (SMRFK) bűnmegelőzési szakemberei július 12-én figyelemfelhívó előadást tartottak a város főterén és a bevásárlóközpontban. Három strandon pedig hetek óta közel 200 középiskolás segíti a zsaruk munkáját.

A nyaralás számos olyan veszélyt rejthet, amire nem is gondolunk. Mindenkinek elsősorban a biztonságos fürdőzés szabályaira kell figyelnie. Többek között ezzel, valamint a 107-es és 112-es segélyhívókkal kapcsolatban is hasznos tanácsokat adtak a rendőrök. A felállított standon játékos feladatokkal népszerűsítették a Biztonságos strand elnevezésű programot.

A Dél-balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ irodái már a hónap elején megkezdték a munkát. Három helyszínen közel 200 diák segíti a zsarukat.

Tavalyi kezdeményezés volt a siófoki Újhelyi strandon a Biztonságos strand program. A pihenni vágyók és értéktárgyaik biztonsága érdekében az SMRFK 84 értékmegőrző elhelyezését biztosítja a strandon, amelynek üzemeltetését a városi önkormányzat támogatja. E programban idén a Siófoki Rend­őrkapitányság Nyugdíjas Egyesületének tagjai is részt vesznek, és aktívan segítik, támogatják a bűnmegelőzési munkát. A nagy tapasztalatú egykori rendőrök a strandokon, a parkolókban és egyéb közterületeken járőröznek majd, munkájukat a bűnmegelőzési centrum irodavezetője irányítja és segíti. A bűnmegelőzési programról a Siófoki Rendőrkapitányság nyomozója, Wolf Csilla főtörzszászlós tájékoztatott. Többek között elmondta:

– A középiskolás diákok minden évben nagy segítséget nyújtanak a strandokon is. Már az idén is történt olyan eset, amikor ők jelezték, hogy egy gyanús ember figyeli mások holmiját, míg a tulajdonos a vízben van – hozott egy példát a főtörzszászlós.

Emellett a nyaralók július 12-én vagyonvédelmi tanácsokat is kaptak. A balatonföldvári strandon bűnmegelőzési roadshow-t tartott az SMRFK bűnmegelőzési osztálya. A rendőrségi sátornál a szakemberek játékos feladatokkal hívták fel a figyelmet arra, hogy már minimális óvintézkedésekkel is elkerülhető az áldozattá válás. Az érdeklődők ­puzzle-t rakhattak ki, kipróbálhatták a részegszemüveget, bűnmegelőzési rejtvényt fejthettek, valamint vagyonvédelmi tanácsokat kaptak a Házhoz megyünk program keretében

 

ÓVINTÉZKEDÉSEK

A parkolás  kezdetekor ellenőrizzük, maradt-e a kocsi utasterében valamilyen vagyontárgy!

A látható helyen hagyott táska vagy ruha akkor is felhívja egy tolvaj figyelmét, ha abban nincs érték, mivel ezt nem tudhatja.

Zárjuk be a jármű ajtaját, az ablakokat húzzuk fel kiszállás előtt még akkor is, ha csak rövid időre távozunk!

Az indítókulcsot tartsuk mindig magunknál, és tároljuk biztonságos helyen!

Ha feltörték az autónkat, jelentsük be a rendőrségen, és ne nyúljunk semmihez addig, amíg a gépkocsit és annak környezetét a rendőrség át nem vizsgálja!

Aki pedig mégis bűncselekmény áldozatává válik, tárcsázza a 112-es központi segélyhívót!

 

KUN MÓNIKA
FOTÓ: MAROSFALVI PÉTER


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam