Buszsofőrt, utasokat mentett

2020. 07. 23., cs - 16:04
Zsaru Magazin

Vezetés közben lett rosszul a Volánbusz Balassagyarmatra tartó járatának sofőrje. Civilben a járművön utazott a Készenléti Rendőrség (KR) munkatársa.

Határozott fellépésének köszönhető, hogy nem történt tragédia.

A kiemelt objektumőr, Varga-Csikász Bese törzsőrmester július 1-én 24 órás, külgazdasági és külügyminisztériumi szolgálata után Újpest-Városkapunál szállt fel a járatra. Fáradt volt, gondolta, kicsit kikapcsol a csaknem másfél órás út alatt.

– A szokásos menetidőt betartva indultunk – emlékezett a törzsőrmester. – A jármű a Váci úton haladt, majd az M2-es autóútra kellett volna letérnie, csakhogy a sofőr nem kanyarodott le. Ez percekkel később tűnt fel, amikor az utasok zúgolódni kezdtek.

A törzsőrmester a vezetőhöz ment, hogy figyelmeztesse, nem jó irányba tart. A nyugdíjas korú sofőr azt mondta, hogy eltévedt, de a következő lehetőségnél visszakanyarodik az M0-sra.

– Ilyen előzmények után nem olyan nyugodt az ember – magyarázta Varga-Csikász Bese, akinek ezek után feltűnt, a sofőr sávváltások közben is bizonytalan. Újra odament hozzá, és megkérdezte: valamiben segíthet-e. A férfi azt mondta, hogy eltévedt, most vezeti először a járatot.

– Ekkor már érzékeltem, hogy zavart – folytatta. – Az utasok közül többen mondták, hogy rendszeresen ezen a vonalon vezet. Nekem is eszembe jutott, hogy láttam már korábban is a járaton.

A zsaru felhívta a Volánbusz központi számát, és igazolta magát. Elmondta, hogy mit tapasztalt a sofőrrel kapcsolatban. Percek alatt kiderült, a férfi tényleg félrebeszél: 30 éve ugyanazon a vonalon dolgozik. A busztársaság már a hívás előtt, a GPS adatai alapján felfigyelt arra, hogy valami gond van a járattal. Akkor már percek óta hiába próbálták telefonon elérni a sofőrt. A Volánbusz illetékese és a törzsőrmester megegyezett abban, hogy meg kell állítani a legelső lehetőségnél a buszt.

– Letettem a telefont, és a buszvezetőhöz léptem – mondta a törzsőrmester. – Mondtam neki, hogy jobb lenne, ha megállnánk. Kértem, hogy húzódjunk le. Nagy szerencsénk volt, mert Vácnál, pont egy gyorsító sáv végén egy olyan kijárathoz közelítettünk, ahol nem akadályoztuk a forgalmat.

A sofőr megállította a buszt, behúzta a féket, és bekapcsolta a vészvillogót. Kinyitotta az ajtókat, és leállította a motort. A rendőr ekkor egy határozott mozdulattal elvette az indítókulcsot.

– Fontos volt, hogy véletlenül se tudja újra elindítani a buszt – tette hozzá Varga-Csikász Bese. – Az utasoknak is elmondtam, hogy azért álltunk meg, mert rosszul van a sofőr, és megnyugtattam őket, hogy már felvettem a kapcsolatot a Volánnal. Útban van a mentesítő járat, ami továbbviszi őket.

Tíz perccel ezután zsaruk, majd mentősök érkeztek. A mentőorvos a tünetek ismeretében arra gyanakodott, hogy a buszvezető stroke-ot kaphatott. A sofőrnek az volt a szerencséje, hogy a rosszullét korai stádiumában került szakember kezébe. Varga-Csikász Bese a mentősökre, a Volán segítőkész dolgozóira és nem utolsósorban a helyszínt biztosító váci kollégáira gondol jó érzéssel.

– Több utas nem értette, miért álltunk meg – fejtette ki a törzsőrmester. – Sokan fel sem fogták, mi történt. Csak azután látták át a helyzet valódi súlyát, hogy kiérkeztek a mentősök és a kollégák.    

P. Gál Judit

FOTÓ: MAROSFALVI PÉTER

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A nyomozók elfogták a rablás két gyanúsítottját

A rendőrök az egyik gyanúsítottat a rablás után két nappal elfogták, társával szemben pedig elfogatóparancsot adtak ki. A 19 éves körözött férfit tegnap őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.