Dupláztak, ráfáztak

2015. 03. 25., sze - 10:40
Zsaru Magazin

Kétszer is betört ugyanabba a diszkóba két fiatal, akcióik között külföldön voltak. A nyíregyházi zsaruk olyan kitartóan keresték őket, hogy jobbnak látták feladni magukat.

Először tavaly december 30-ára virradóra jártak betörők egy nyíregyházi diszkóban.

 

– A szórakozóhely reggeli nyitásra érkező 44 éves alkalmazottja értesítette a rendőrséget, majd a hely tulajdonosát, aki a helyszíni szemle előtt megállapította, az elkövetők egy pénzkazettát vittek el több millió forinttal – tájékoztatott Kiss Levente százados, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának kiemelt főnyomozója. – A hely kamerarendszere épp nem működött, a tolvajok nem túrtak fel mindent, gyanítottuk, ismerték a terepet.

 

Az adatgyűjtés során a nyomozók hamar eljutottak a nyíregyházi P. Gáborhoz (26), aki alkalmanként karbantartotta a diszkó kamerarendszerét. Amikor január 1-jén meghallgatták tanúként, megnevezte két ismerősét, akikkel egy főiskolai kollégiumban lakott. P. Gábor állítása szerint a kótaji P. Attila (26) és a nyíregyházi H. Márk (21) tőle szerzett információkat a szórakozóhely biztonsági rendszeréről, a betörés után Szlovákiából, Kassáról hívták fel, hogy megcsinálták a balhét.

 

A rendőrség azonnal körözni kezdte a két fiatalembert. Az a hír járta róluk, hogy külföldön bujkálnak, ezért február 11-én a bíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellenük. Február 16-ára virradóra megint betörők jártak a diszkóban, feltörték a szórakozóhely hátsó ajtaját, majd a kasszákból kiszedett több százezer forinttal távoztak.

 

– Újult erővel eredtünk a körözött fiatalemberek nyomába, mert a módszer és egy ékszerbolt kamerafelvétele alapján gyanítottuk, ismét ők követték el a bűncselekményt – folytatta a százados. – Rendszeresen ellenőriztük a gyanúsítottak lehetséges tartózkodási helyeit, kikérdeztük ismerőseiket, családtagjaikat.

 

Meglett az eredménye: a fiatalok érezték, szorul a hurok, március 10-én feladták magukat a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon. Bevallották: a korábban elvitt milliókat elkaszinózták, ezért törtek be másodszor is. Elmondásuk szerint P. Gábor adott tippet nekik a betörésekhez, ő pontosan tudta, mikor nem működik a diszkó kamerarendszere. Arról is beszámoltak, hogy kollégiumi szobaszomszédjuk, a szerb származású, tiszadobi P. Alexandr (24) többször fuvarozta őket pénzért, tudta, mit követtek el, sőt ő szabadult meg az elemelt pénzkazettától: bedobta egy kukába. A nyíregyházi zsaruk még aznap gyanúsítottként hallgatták ki P. Gábort és P. Alexandrt is, a vallomások közötti ellentmondásokat szembesítéssel oldották fel.

 


Szembesítették P. Attilát és H. Márkot

 

A gyanúsítottak ellen kétrendbeli, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a bíróság március 12-én P. Attila és H. Márk szabad mozgását lakhelyelhagyási tilalommal korlátozta, a felbujtóként gyanúsított P. Alexandr és a bűnsegédként terhelt P. Gábor szabadlábon védekezik.           

M. KOVÁCS RÓBERT

FOTÓ: ERDEI MIHÁLY


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.