Egyéves négyes

2014. 11. 19., sze - 12:39
Zsaru Magazin

Első születésnapjukat ünnepelték november 13-án a rendőrcsemeték, a Bajkai négyes ikrek. Volt tortatrancsírozás, plüssállatmászás és sok nevetés.

A Ráckevei Rendőrkapitányság állományában közalkalmazottként dolgozó szülők, Pálfi Adrienn (31) és Bajkai László (33) a gyerekparadicsommá változtatott 49 négyzetméteres ráckevei lakásban látták vendégül a négyes ikrek délutáni köszöntésére érkező rokonokat. Adrienn alkalomhoz illő díszítést gyártott a falakra.

– Laci szabadságot vett ki, hogy segíthessen – meséli Pálfi Adrienn, aki töretlen lelkesedéssel veti bele magát nap mint nap az anyai gondoskodás örömeibe. Szeretetét meghálálják a fiai, akik három hónapos koruk óta úgy alszanak éjszakánként, mint a tej. – A férjem kitalálta, hogy a születésük óta készült fotókat vetítsük le tévén. Egész nap a kiválasztott négyszáz fénykép futott a képernyőn, ami nagyon tetszett a kicsiknek. Általában körbe-körbe másznak négykézláb a lakásban, most azonban előfordult, hogy leültek, és áhítattal nézték.

A természetes úton fogant négy csöppség 2013. november 13-án, a terhesség 29. hetében, császármetszéssel látta meg a napvilágot. Egymás utáni sorrendben Lacika 1230, Balázs 990, Kristóf 1180, Ádám 1400 grammal született. Szépen gyarapodtak: egyévesen 9–10 kilogramm körüli a testsúlyuk.

– Esznek, mint a rozsda! – nevet Adrienn, aki a szülés után egykettőre visszanyerte régi alakját, de úgy tartja: igaz lehet a mondás, hogy a nevetés hizlal. – Jó pár kilót felszedtem, annyit nevetek a gyerekeken. Mindig mókás dolgokat csinálnak! A születésnapjukon kaptak először tortát, fejenként kettőt, mert a keresztanyám is meglepte őket eggyel-eggyel. Meggyújtottuk a gyertyákat, és lekapcsoltuk a villanyt. Mivel még sosem láttak égő gyertyát, igazi csodálat ült ki az arcukra.

Az izgő-mozgó ünnepelteket dallal köszöntötték. A felnőttek négyszer énekelték el Halász Judit örökzöldjét: Boldog születésnapot! Majd a Bajkai fivérek lámpafénynél nekiláttak a torta pépesítésének, azután gondosan szétkenték magukon.

A családtagoktól pénzt kaptak vadonatúj gyerekülésekre, az önkormányzat pedig gyermekenként százezer forinttal lepte meg a házaspárt.

– Négy egyméteres plüssállatot vettünk a fiainknak, akik a tortázás után rögtön rájuk vetették magukat. Vicces volt, ahogy birkóztak velük – meséli Adrienn. – Egyetlen pillanatig sem éreztem az egy év alatt, hogy túl nehéz lenne velük, hiszen jó kisfiúk, igazi csapatjátékosok!        

KNÁB imola

FOTÓ: andré ildikó és ERDEI MIHÁLY

 

Napirend

A Bajkai fivérek reggelente 5 óra 30 perckor ébrednek. Imádják a gyümölcsöt, képesek balhét csapni, ha nem kapják meg időben a pürésített banán- és almaadagjukat. Az önkormányzat jóvoltából egy óvónő, Ildikó segít Adriennek. Ebéd után mózeskosarakban viszik le a gyerekeket az emeleti lakásból, a kétórás séta alatt jót csicsikálnak a srácok a babakocsiban. Adrienn ilyenkor intézi a bevásárlást. A séta után még két etetés következik, majd a négy fiúcska 19 óra 30 perc körül hajtja álomra a fejét az édesapjuk gyártotta ikerágyban.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.