Éjjeli őrjárat

2015. 05. 06., sze - 13:09
Zsaru Magazin

Négy zsaru, egy kémiatanár, egy szociális munkás, két polgárőr és két közterület-felügyelő sétál éjjel a Margitsziget fái alatt. Mi a közös bennük? Bűnmegelőzési portyára verbuválódtak, elkötelezettek a közbiztonság iránt.

– A mai akcióban 20 és 24 óra között 18. életévüket be nem töltött fiatalokra és 24 év alatti fiatal felnőttekre koncentrálunk – kezdi a kapitányság épületében az eligazítást április 16-án este Németh Mónika alezredes, a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának kiemelt főnyomozója, az akció parancsnoka. – A rendőrség feladata a veszélyeztetett korcsoport felügyelete, az őrjárat célja a bűnmegelőzés, a közterületi jelenlét, összefogva a társszervek képviselőivel és a fiatalokkal foglalkozó civilekkel.

 


Eligazítás

 

Utóbbiak: Pál Attila utcai szociális munkás, a kerületi gyermekjóléti központ munkatársa és Jakab Tamás tanár a Verebély László Szakközépiskolából. Mindketten napi kapcsolatban vannak a középiskolásokkal, érzékenyek a generáció problémáira. Fontosnak tartják, hogy értő-építő párbeszéd alakuljon ki a fiatalokkal az intézmények falain kívül is, pedagógiai tónusokkal árnyalják a rendőrségi akciót. A tízfős különítménybe delegált Bucskó Tamás és Szabó Gábor közterület-felügyelők adott esetben a hatáskörükbe tartozó helyzetekben – tiltott helyen dohányzás, szemetelés, teraszos szórakozóhelyeken időkorlátok be nem tartása, közterületen alkoholfogyasztás – ellenőrizhetnek és intézkedhetnek, részben tehermentesítve a zsarukat. Hasonlóképp fontos szerep jut Laczkovics János és Cseri-Szűcs Péter polgárőröknek. Németh Mónika alezredes mellett Csontos Csilla hadnagy, vizsgáló, Kiss Mátyás és Ács Bertalan őrmesterek, járőrök indulnak a kapitányság állományából a késő esti, éjszakai misszióra. Az összhatósági járműkaraván kihajt a bázisról, első úti cél a Margitsziget.

 


A fiatalokért járják az éjszakát

 

A kolostorromoknál fiatal pár üldögél, ám iratok nélkül. A zsaruk elmagyarázzák, miért fontos az iratokat maguknál tartaniuk – például az azonosíthatóság miatt egy váratlan rosszullét, eszméletvesztés esetén –, figyelmeztetik a megszeppent ifjakat. Kicsit arrébb, egy kupola alatt nagyobb társaság, fekete sminkes lányok, fekete kabátos fiúk mintegy kéttucatnyian születésnapot ünnepelnek. Eleinte zavartan viselkednek az adatlekérés közben, aztán felengednek, két-három fős, kérdezősködő csoportok vesznek körbe egy-egy őrjáratozó felnőttet. Aligha akad más fórum, ahol dúsan testékszerezett kamasz lány egykori honvéd alezredest, lobogó hajú rocker srác nyomozónőt faggathatna a hatályos törvényekről oldott stílben. Szóba kerül konfliktuskezelés, alkohol- és drogfogyasztás, önvédelem, a kerékpáros közlekedés, szemetelés. „Szemetelés-e, ha két sör elfogyasztása után, mellékútvonalon biciklizve, egy rám támadó autóstól feléje hajított üres pillepalackkal akarom megvédeni magam, de nem találom el?” A kérdés inkább elméleti, a zsaruk, közteresek, polgárőrök mosolyogva igyekeznek megválaszolni. „Az a rendőrnő tök jó fej!” – hallatszik az értékelés a barátságos akcióparancsnokról, a többi résztvevő ellen sem merül fel kifogás, az ünneplők alig akarják elengedni a hatósági embereket.

 


A szülinapos kérdez

 

– Nem riogatni jöttünk, segíteni szeretnénk – mondja Németh alezredes. – Az akció célja nem szikár adatlekérés, megfélemlítő erődemonstráció, hanem megelőzés, a lakosságbarát rendőrség valós megmutatása. Felhívtuk a fiatal felnőttek figyelmét arra, hogy vigyázzanak a tizenévesekre, próbálják a veszélyhelyzetektől az élet dolgaiban járatlanabbakat és természetesen magukat is megóvni. Közlekedjenek csoportosan, tudjanak egymásról! Helybe visszük a bűnmegelőzési üzeneteket, élő szóval, saját személyünkkel hitelesítve azokat.

 


Borparádé - Jászai Mari tér

 

A járőrcsoport autókba száll, a konvoj a Jászai Mari téren áll meg. Az egyik padon illuminált állapotú lány üldögél, kérdés nélkül közli, ami szemmel látható: ő bizony ivott egy pubban, most szellőzködik. A barátai szinte rögtön megjelennek, vigyáznak rá, mondják, vele maradnak, „frankón szavatolják” az épségét. Ha frankón, akkor oké, ennyi a zsaruknak is elég, a tér másik oldalán egy népesebb társaságot igazoltatnak. Ékes borospalack-galéria nyújtózik a fiatalok mögött egy kőkorláton, bontatlan üvegek sora, kérésre a fiatalok azonnal zacskókba rakják a nedűket, nehogy félreértésre adjon okot a készlet. A Vígszínház előtt egy kutyasétáltató állítja meg az őrjáratot, a jelenlét apropójáról kérdez. Hallgat, bólint, kezet nyújt. Jöhetnének akár mindennap – mondja. Ismét felduruzsolnak a motorok, lassú, figyelmes portyába kezd a bűnmegelőzési egység a Pozsonyi, majd a Váci úton. Zajlik az éjszakai élet, disztingváltan, kedélyes péntekien. Éjfél felé jár az idő, az akcióra kijelölt időtartam a végéhez közeledik. Az autók visszatérnek a kapitányságra, rendellenes esemény nem történt. Pár fiatal megismerhetett „tök jó fej” rendőröket. Az meg tök rendben van.           

SZILÁGYI

FOTÓ: BARTALUS LAURA


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.