Élesben vizsgáztak

2018. 05. 15., k - 16:18
Zsaru Magazin

Közös határrendészeti gyakorlaton vettek részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium oktatói és hallgatói a magyar–szerb államhatár mellett.

A forgatókönyvet átírták az események, a röszkei határrendészek kérésére valóban éles gyakorlat lett a vizsgafeladatból.

Több mint 80 zsaru vett részt azon a példaértékű, egyedülálló határrendészeti gyakorlaton, melyet április 19–20-án hajtottak végre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium (SZRSZ) oktatói és diákjai a Csongrád megyei határszakaszon.

– A határrendészeti feladatok szakszerű ellátásához nélkülözhetetlen a végrehajtás és az irányítás összehangolása. Eddig nem volt példa arra, hogy ennek értelmében a tiszt- és tiszthelyettesképző iskolák együttműködéséből közös gyakorlat valósuljon meg – tájékoztatott Molnár Henrietta őrnagy, az SZRSZ felnőttképzési és továbbképzési osztályvezetője, aki Balla József alezredessel, az NKE Határrendészeti Tanszékének vezetőjével irányította a műveletet. – A gyakorlat megtervezése során az iskolák oktatói valós helyszínen olyan helyzethez közelítő körülményeket igyekeztek modellezni, amelyben valamennyi résztvevő fejleszthette az elméleti oktatások és kiképzések során megszerzett ismereteit, jártasságát és kompetenciáját.

A határrendészeti gyakorlat egyben az NKE Rendészettudományi Karán, a határrendészeti szakirányon tanuló harmadéves hallgatók vizsgafeladatát jelentette. Huszonkilenc, a magyar rendőrség állományába tartozó egyetemi hallgató mellett öt külföldi ösztöndíjas diák is bekapcsolódott a vizsgafeladat elvégzésébe. Az egyetem öt oktatója irányította a feladatot, míg a szegedi szakgimnáziumból 38 tanuló és hét oktató vett részt benne.

A két tanintézmény vezetése két hónapos egyeztetés után készítette el a gyakorlat forgatókönyvét. A szakmai és a technikai háttér biztosítása mellett a művelet irányítói többször bejárták a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség illetékességi területét is, megfelelő helyszíneket keresve. A gyakorlat közben próbálták ki a H2020 projektben fejlesztés alatt álló iBorderCtrl elnevezésű technikai eszközöket is. Ez egy nemzetközileg kifejlesztett, többszintű határbeléptetési, -ellenőrzési rendszer, mely biometrikus azonosítással vizsgálja az utasok személyazonosságát. A gyakran utazó uniós polgárok vénaszkenner­adatai bekerülnek az adatbázisba, így az ő ki- és belépésük az intelligens ellenőrzéssel meggyorsul, ezzel együtt könnyebben kiszűrhetők az adatbázisban nem szereplő határátlépők is. A rendszer még tesztfázisban van, a gyakorlat során vizsgálták az alkalmazhatóságát, valamint az adatkapcsolati lefedettségét is.

A tervezett gyakorlat helyszíne 13 négyzetkilométernyi területet fedett le a Szegedhez közeli röszkei és mórahalmi határszakaszon. Az eredeti forgatókönyv szerint a hallgatóknak három különböző, államhatárhoz kapcsolódó jogsértő szituációban történő rendőri intézkedési feladatot kellett megoldaniuk. A gyakorlat megkezdése előtt, ahogyan azt a napi szolgálatokat megelőzően is teszik a határt védő zsaruk, a feladat végrehajtásához előírt ruházatot, felszerelést és technikai eszközöket – rádiókészülékeket, hőkamerákat, éjjellátó készülékeket, navigációs eszközöket, valamint az iBorderCtrl kísérleti eszközt – vették át a hallgatók és a diákok, amiket parancsnokaik ellenőriztek. A gyakorlat egyik helyszíne a röszkei autópálya-átkelő volt, ahol a hallgatók eligazítása után Révész Szabolcs alezredes, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség vezetője egy, a feladat megkezdésével egy időben történt rendkívüli eseményről tájékoztatta a résztvevőket. Április 20-án valamivel hajnali 2 óra után Röszke közelében igazoltattak a zsaruk egy szerb honosságú kisbuszt. Az ellenőrzés során a jár­őrök megállapították, az autóban levők közül egyedül a sofőr lépett be hivatalosan az országba, a többieket a vezető mellett ülő férfi segítette át illegálisan a határon.

– Ez volt az a pont, amikor a körültekintően megtervezett komplex gyakorlat irányt váltott – folytatta Molnár Henrietta őrnagy. – A szimulált szituációk valóssá váltak, így a hallgatók nemcsak segíthették a határrendészeti kirendeltség munkáját, de bepillantást nyerhettek az éles helyzetekkel járó feladatokba is. Valamennyien szakszerűen követték a kiadott parancsokat, éber figyelemmel járőröztek egészen hajnalig, a gyakorlat végéig. Bízunk a program hagyományteremtő erejében, hiszen a valós közeg adta rögtönzés a legjobb gyakorlat.

VÉGH ATTILA

FOTÓ: RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elvette a telefonját

Egy cselekvőképességében korlátozott fiatalember telefonját vette el egy magyarcsanádi fiú. A makói nyomozók a gyanúsítottat előállították és kihallgatták. Vele szemben kifosztás miatt indult eljárás.

 

Garázdaság miatt keressük

Az újlipótvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

 

Garázdaság Gyálon

Egy közlekedési konfliktust követően bántalmazták egymást az érintettek és családtagjaik.