Elkapták a bankrabló párost

2019. 08. 07., sze - 11:45
Zsaru Magazin

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) nyomozói segítőikkel elfogták két pénzintézet sérelmére elkövetett rablás két elkövetőjét. Emellett felgöngyölítettek egy három éve megoldatlan ügyet is.

Fennállásuk legmegterhelőbb hétvégéje után alig néhány órával kellett reagálni egy újabb bűncselekményre a megyei bűnügyeseknek.

– Kollégáimmal 30 óra alatt négy településen, egy-egy ember életét követelő gyilkosság helyszínén jártunk és nyomoztunk június 16–17-én. Az ötödik ügyben a vizsgálók egy hat évvel ezelőtti emberölésben értek el áttörést. Így szűk másfél nap leforgása alatt, hétfő estére öt, emberöléssel gyanúsított személyt tettünk rács mögé – summázta Király Richárd alezredes, bűnügyi osztályvezető. – Nem sok időnk volt szusszanni, június 18-án reggel Üllőről, egy OTP-bankfiókból kaptunk riasztást. Egy férfi pisztollyal a váltópénz átadására szólította fel az alkalmazottat, majd a zsákmány megszerzése után gyalog távozott. Vizsgáltuk a biztonsági kamerák felvételeit. Alaposan tanulmányoztuk a napszemüveges, fejét sapkával és kapucnival eltakaró, jellegtelen sötét öltözéket viselő férfi külső jegyeit, mozgását. Megállapítottuk, feltűnően higgadtan, kiszámítottan mozog, már-már „profiként” viselkedik – ez a nyugodtság ismerősnek tetszett. Noha a személyazonosságát még nem ismertük, arra a következtetésre jutottunk, hogy az üllői bankrabló szinte bizonyosan ugyanaz a személy, aki 2016-ban egy budapesti Erste-bankfiókot rabolt ki ugyanilyen módszerekkel. Összevetettük a három éve készült biztonsági felvételeket a friss kameraképekkel. Ugyanazt a koreográfiát láttuk: jobb kézben tartott fegyver, bal kézzel a pénztárosnak odavetett zacskó, majd a pultra támaszkodás. A helyszínről nyomkövető kutyát indítottunk, és a banktól nem messze megállva egyértelműen jelezte: vége a szagfolytonosságnak, itt a tettes autóba szállt. Ezután a közterületi kamerákat vettük vallatóra, az elkövetés időpontjában minden, a környéken elhaladó és várakozó járművet megnéztünk. Első szűrésre nem találtunk számunkra érdekes gépkocsit, közlekedőt. Második, harmadik keresésünkre szúrtunk ki egy teljesen átlagos, középkategóriás autót, amely kétszeri felbukkanásával irányította magára figyelmünket. A sötét színű SEAT Cordoba a benne ülő két emberrel a rablás perceit követően előbb behajtott egy, a fiók közelében lévő föld­útra, majd kisvártatva ismét megjelent a látóterünkben. Megnéztük az utat, és azt tapasztaltuk, hogy a végét közüzemi munkálatok miatt lezárták. A SEAT-os páros tehát nem tudta ezt, ezért tettek egy fölösleges kitérőt arra. Ezért véleményünk szerint nem helybéliek voltak. Csak a szín, a típus és egy rendszámtöredék állt rendelkezésünkre az azonosításhoz, első körben országos léptékben kutattunk az adatbázisban a kocsi után.

A zsaruk megtudták, az országban 140 sötétkék vagy fekete SEAT Cordoba van forgalomban az adott évjáratból. Pest megyében egy ócsai, hatvanas férfi volt bejegyezve tulajdonosként. A törvénnyel soha nem került összeütközésbe, állással, lakással, családdal, tisztes megélhetést jelentő anyagi háttérrel bírt. A nyomozó ekkor úgy gondolták: elengedik ezt a szálat.

– Július 1-én, a zárást megelőzően valaki kirabolta a bugyi takarékszövetkezetet – folytatta az alezredes. – Ugyanaz a ruha, álca, ugyanaz a forgatókönyv, ugyanaz a pisztoly és ugyanaz a nyugodt mozgáskoordináció látszott a felvételeken, mint az üllői esetnél. Nem volt kérdéses az egyezés. Most térben kezdtünk el gondolkodni, és ismét felködlött Ócsa mint Üllő és Bugyi közötti település. Ismét körüljártuk a korosabb SEAT-tulajdonost, de ezúttal már a rokonságára, ismeretségi körére is koncentrálva. A veje testalkata épp megfelelt a „látásból” ismert rabló paramétereinek. Információt gyűjtöttünk a 35 éves ócsai P. Rolandról, de semmi terhelőt nem találtunk. Egy szabálysértési eljárás sem volt a kontóján, szinte mintapolgár hatását keltette. Átvilágításakor azonban felleltünk egy motívumot: mintegy három éve közel 30 milliós adósságba keveredett.

A nyomozók minden eszközzel kutatni kezdtek. A bugyi rablás után alig egy órával egy dunakeszi autókereskedésben megjelent egy harmincas pár, és készpénzért egy Alfa Romeót vásároltak. Az értékesítők kikérdezésekor a zsaruk bizonyító erejű nyomot találtak: a vételár kifizetése után a nő vette át az Alfa kulcsait, míg a férfi visszaszállt abba a kocsiba, amivel érkeztek – egy sötét színű SEAT-ba. Ez már elég volt a döntés meghozatalához: P. Roland és a legalább az utolsó bűncselekményről tudó P. H. Ildikó (33) elfogására akciót szerveztek. A nyomozók a Terrorelhárítási Központ (TEK) egységével július 2-án este ócsai lakóhelyükön elfogták a házaspárt. A férfi és a nő teljes körű, feltáró vallomást tett, az időközben a PMRFK-nál egyesített 2016-os budapesti rablást is beismerték. Mindkettejük ellen háromrendbeli fegyveres rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, letartóztatásukat a bíróság július 5-én rendelte el.A nyomozást némiképp hátráltatta, hogy az ócsai páros tökéletesen álcázta magát. A zsaruk a profi kivitelezések hátterében az általuk már ismert személyekre számítottak. P. Roland és felesége ehhez képest atípusos gyanúsított volt: munkába jártak, átlagos életvitelt folytattak. A nyomozók a bugyi rablást követően, az Alfa Romeo megvásárlásáról értesülve érezték úgy, hogy a páros bűnözői hajlandóságának görbéje meredeken ívelni kezd. Király Richárd alezredes meglátása szerint ráérezhettek a könnyű pénzszerzés ízére – ennek vetettek gátat elfogásukkal.    

 

CSALÁDI BONTÁSBAN

Feleség A két rablásnál a nyomozók tisztázták a látókörbe került emberek szerepét. Bizonyosságot nyert, hogy P. H. Ildikó jócskán érintett az ügyekben: az ő feladata volt a helyszínek előzetes terepszemléje, majd a rablásokkor ő várta férjét az autóval.

Após P. Roland apósa, a SEAT tulajdonosa mit sem tudott a vele és nejével egy házban élő lánya és veje cselekményeiről. Kocsiját jó szándékkal, munkába menetelre bocsátotta a rendelkezésükre. A zsaruk felbukkanásakor, a részletek megismerésekor összeomlott, de nem akkor utoljára…

Anyós P. H. Ildikó édesanyját, H. Róbertné T. Annát (60) is meggyanúsították. A TEK és a PMRFK zsarui a pár előállítása után átkutatták otthonukat a fegyvert keresve. A sikertelenségen P. Roland döbbent meg legjobban, ő ugyanis elmondta a rendőröknek, hogy hová rejtette a pisztolyt, ott azonban nem találták. Arról már nem tudott, hogy a fegyvert felesége az utolsó pillanatban anyja fehérneműi közé dugta, ezt a nő fedte fel kihallgatásakor. A zsaruk P. H. Ildikó alsóneműi között sem lelték meg, mivel innen az anyja menekítette tovább a fegyvert, egyszerűen a kukába dobta. Mire H. Róbertné T. Anna beismerte, a szemetet összegyűjtötték a településen. A zsaruk „versenyt futottak” a kukásokkal a megsemmisítőig, és útközben állították félre a hulladékot szállító járműveket. H. Róbertné T. Anna ugyanis nem tudta megmondani, melyik kukába hajította a fegyvert. A három szemeteskocsi rakományát Dömsöd közelében kiborították, és önkormányzati segéderőkkel vizsgálták át a futballpályányi területen térdmagasságig szétterített tartalmat – sikertelenül. H. Róbertné T. Annát bűnpártolás bűntette miatt fogták gyanúba, szabadlábon védekezik. Férje ekkor valósággal sokkot kapott. „Sosem hittem volna, hogy bűnözőkkel élek egy fedél alatt!” – kesergett a nyomozóknak.


SZILÁGYI ATTILA
FOTÓ: MAROSFALVI PÉTER, RENDŐRSÉG, TEK


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam