Első körben kapcsolnak

2020. 07. 29., sze - 15:07
Zsaru Magazin

Már több mint hat esztendeje működik a jelenlegi módszer alapján az egységes európai segélyhívó szám.

A beérkező hívásokat a Miskolci és a Szombathelyi Hívásfogadó Központ operátorai fogadják a nap 24 órájában. A hívásfogadók munkatársai örömmel állapították meg, hogy a korábbi nagyarányú fals hívások száma az elmúlt időszakban visszaesett.

A 112-es új koncepció teszt jelleggel indult útjára 2013-ban, majd 2014-ben már élesben fogadta a segélykéréseket.

– Nagy változás volt a készenléti szerveknek, de úgy gondolom, hogy fokozatosan és zökkenőmentesen ment az átállás – fogalmazott Bóna Gyula alezredes, a Miskolci Hívásfogadó Központ vezetője.

A köztudatba korábban berögzült számok, úgymint a 104-es, 105-ös és a 107-es is tovább élnek, és ugyanabba a folyamba csatlakoznak, mint az egyre ismertebbé vált segélyhívó, a 112.

– Az ország két felén működő központ napi 10-12 ezer hívást kezel. Megfigyeltük, hogy nyáron, illetve a hónap elején valamelyest megugrik a segélykérések száma, de még mindig kezelhető mértékben. A koronavírus idején a hívások számának tekintetében nyugodtabb időszak köszöntött ránk. Leginkább csak az operatív törzs bejelentéseinek idején növekedett két-három ezerrel, de ezek is főként tájékozódó jellegű telefonok voltak. Miskolc és Szombathely egyaránt fogad hívásokat az ország bármely részéről. Nincs területi válogatás, a rendszer a leterheltséget figyeli, és a szabad operátorhoz irányítja a telefonálót. A miskolci központban négy műszakban dolgoznak munkatársaink. Egy időben 50-70 operátor, illetve egy műszakvezető, egy műszakvezető-helyettes és egy szupervizor teljesít szolgálatot. Nemrég létrehoztunk egy ötödik műszakot is, kifejezetten gyesen lévő anyukák vagy speciális élethelyzetben lévők számára. Az ötödik műszak munkatársai rugalmas munkarendben dolgozhatnak, hogy az egyéb feladataikat is el tudják látni. Az egység felállítása számunkra kifejezetten jól jött, „húzósabb” időszakban tudjuk őket bevetni, ezáltal pedig a munkatársaink leterheltségét csökkenteni. Jelenleg a napi hívások 40-45 százaléka igényli a készenléti szervek beavatkozását. Megoszlás szerint a rendőrség és a mentők között kis különbség mutatkozik, míg a speciális feladatkörű katasztrófavédelemhez kevesebb megkeresés érkezik. Egy hívás fogadása, főként baleseteknél vagy életellenes cselekményeknél, sokszor stresszel jár, de senkit nem hagyunk magára. A vezetők együtt élnek a telefonokkal, folyamatosan figyelik a történéseket, szükség esetén pedig beavatkoznak. Az sem példa nélküli, amikor több operátor összedolgozva old meg egy helyzetet – emelte ki az alezredes.

Egy beérkező hívás esetén az operátor lép először kapcsolatba a 112-t tárcsázóval. Alapesetben az eseményt egy adatlapra rögzíti, majd továbbítja az intézkedést lefolytató készenléti szervnek. Ha azonnalos rendőri reagálást igényel az esemény, akkor gyorsan átkapcsol az illetékes rend­őri egység tevékenységirányítási központjához. Az egészségügyi ellátás mindig más, a mentők közvetlenül kommunikálnak a bejelentővel, hogy a protokoll szerinti kikérdezés szakszerűsége maximálisan biztosított legyen. Abban az esetben, ha mindhárom vagy több készenléti szerv intézkedése válik szükségessé, az operátor konferencia­beszélgetésre tud kapcsolni. Ekkor ő moderálja a beszélgetést, és mivel mindig az emberi élet és az egészség megóvása élvez elsőbbséget, a mentősök kérdeznek először. Az információk nem torzulnak, mert egy időben ugyanazt hallja mindenki.

– Sajnos még mindig sok a fals hívás, de az örvendetes, hogy a korábbi 75-ről 54 százalékra visszaesett. Ez a tendencia valószínűleg az intenzív médiakampánynak és minden lehetséges fórumon történő hangoztatásának köszönhető. Bombariadó kevés van, viszont az ifjúkori „csíny­tevésből”, valamint a mentális problémákkal küzdők részéről kezdeményezett érdemtelen hívásokból sokat regisztrálunk. A munkatársaink alaposan felkészültek, ennek ellenére nehéz munka. Nemrég egy magyarul nem beszélő, külföldi kamionos fordult hozzánk segítségért. Már azt is nehezen értettük meg, hogy rosszul érzi magát, de a legnagyobb kihívást az okozta, hogy merre van. Öten-hatan dolgoztak azon, hogy a megfelelő helyre irányítsák a mentőket. Az egyik legstresszesebb ügyünk egy 14 éves lány jelentkezése után bontakozott ki. Sokkos állapotban telefonált azzal, hogy az anyukáját felvágták. Az operátor egy pillanatra elbizonytalanodott, mert többször nem szólalt meg, illetve ismeretes a fals hívások száma is. De nem hagyta annyiban a dolgot, továbbította az információkat, és sajnos volt valóságalapja a bejelentésnek. Az egyenruhások kiderítették, hogy az édesany­jával aznap egy ismeretlen férfi végzett bozótvágóval. Nehéz egy ilyen trauma után tovább dolgozni, de kollégáim pszichésen felkészültek. Az operátorok rögtön a munkára való jelentkezés után pszichológiai szűrésen esnek át. Ott egy kreált feszült helyzet elé állítjuk őket, majd figyeljük, hogy miként kezelik a szituációt. Ezt követi egy hathetes tanfolyam, ami vizsgával ér véget. A sikeres vizsga után is csak mentorral kezdhetnek dolgozni, majd fokozott átmenettel gyakorolják az önállóságot. A hívások hanganyagát egy évig megőrizzük, ha valamiért szükség lenne rá, így volt ez a Hableány-katasztrófa estéjén fogadott hívással is, melyet sok más bizonyíték mellett vizsgálat tárgyát képezte. A miskolci bázison egyszerre 96 munkaállomáson dolgoznak az operátorok, miközben a pulpituson nyolc szupervizor felügyeli a munkát – ismertette az alezredes.

– Tizenöt operátor hívásait figyelem egyszerre. A 112-es felállításától dolgozom itt, kezdetben mint operátor, ma már szupervizorként. Fiatal, energikus gárdát irányítok – magyarázta Oláh Mónika szupervizor.

Július 13-án egy öngyilkosságra hajlamos férfi tárcsázta a segélyhívó számot. Elpanaszolta, hogy felesége súlyos betegség következtében meghalt, gyermekei pedig nem foglalkoznak vele. Az operátornak csak egy mélyenszántó, hosszú beszélgetés után árulta el a telefonáló, hogy merre van.

– Nehéz az emberek bizalmába férkőzni, türelem és sok-sok empátia kell hozzá, azt hiszem, másként nem megy – tette hozzá Oláh Mónika.

– Egy hónappal ezelőtt szintén stresszes helyzettel találtuk szembe magunkat. A betelefonáló arról számolt be, hogy látja, egy férfit készülnek megkéselni a fővárosban. A hívást fogadó – érezve a helyzet komolyságát – 30 másodperc múlva átkapcsolt a rendőrség S. O. S. vonalára. A bejelentő még meg sem szakította a vonalat, a járőrök két percen belül a helyszínen voltak – említette Zimmermann Zita műszakvezető.

Egy kétes kimenetelű helyzetben a legfontosabb az időtényező, az operátorok pedig a legjobb tudásuk szerint dolgoznak ennek lefaragásán. Azonnal felismerik, ha a hívó fenyegetett helyzetbe került, majd kapcsolnak.


FENYVESI BEÁTA
FOTÓ: FRANCZ ILONA


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A nyomozók elfogták a rablás két gyanúsítottját

A rendőrök az egyik gyanúsítottat a rablás után két nappal elfogták, társával szemben pedig elfogatóparancsot adtak ki. A 19 éves körözött férfit tegnap őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.