Fennakadnak az embercsempészek

2015. 03. 11., sze - 13:08
Zsaru Magazin

Amióta a rendőrség megszigorította az ellenőrzést, egyre kevesebb illegális migráns próbál vonattal Nyugat-Európába szökni. Helyette embercsempészek szervezésében autókkal vágnak neki a túrának. A rendőrök résen vannak.

Idén már 36 embercsempészt fogtak el Győr-Moson-Sopron megyében a zsaruk. Többségüket tetten érték az illegális migránsokkal a kocsijukban. A zsaruk tudják, mit kell figyelni, messziről látják, ha az utasok nem vásárlás céljából tartanak Ausztriába.

 


Borsa Csaba alezredes: Tapasztalt egykori határőrök figyelik az autókat

 

– Többségük még mindig az M1-es autópályán keresztül próbál Nyugat-Európába jutni, kollégáim ezért szemmel tartják a határ előtti sztrádaszakaszt – mondja Borsa Csaba alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályának vezetője. – Tapasztalt egykori határőrök kémlelik távcsővel az Ausztria felé tartó autókat. Jól tudják, milyen árulkodó jelei vannak az embercsempészésnek, akkor is észreveszik a gyanús kocsikat, ha jóhiszemű ember a sofőrjük. Többször is intézkedtek már olyan autóvezetőkkel szemben, akikhez internetes utazásszervező portál segítségével csatlakoztak a határsértők.

 

Vannak, akik alsóbbrendű utakon próbálnak átszökni Ausztriába. A soproni rendőrök például február 28-án este az államhatártól ötszáz méterre tartóztattak fel egy, a 84-es főúton gyalogló szír állampolgárságú férfit, aki korábban a déli határszakaszon határsértőként jött az országba, elfogták a Csongrád megyei határrendészek, majd menedékkérelme benyújtása után a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) bicskei befogadóállomására került. Nem várta meg a döntést, hogy megkapja-e a menekültstátuszt, továbbindult Ausztriába. Lebukása után visszakerült a BÁH-hoz. Ez nem egyedi eset, az embercsempészekkel feltartóztatott külföldiek jelentős része hasonlóan menedékkérő.

 

Sokan nem is gondolnák, hogy a törvényszegésen túl komoly veszélyei is lehetnek az illegális személyfuvarozásnak.

 

– Többször találkoztunk olyan sofőrökkel, akik alkoholból vagy kábítószerből merítettek bátorságot az embercsempészéshez – hívja fel a figyelmet Borsa Csaba. – A kapuvári rendőrök fogták el február 18-án a halásztelki B. Leventét (21), aki ellen kábítószer birtoklása és járművezetés bódult állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt is büntetőeljárás indult. Komoly veszélyt jelent, hogy bedrogozva közúti balesetet okoznak.

 

A Győr-Moson-Sopron megyében elfogott embercsempészek többsége külföldi állampolgár, a hazai taxisok már nem nagyon merik vállalni az ilyen fuvart, miután nemrég két kollégájuk is letöltendő börtönbüntetést kapott embercsempészés miatt. Persze azért akadnak még magyar sofőrök is.

 


Szűcs Róbert alezredes: Messziről észrevesszük a gyanús kocsikat

 

– Február 27-én három mohácsi férfit fogtunk el embercsempészés gyanúja miatt – hoz példát Szűcs Róbert alezredes, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság határrendészeti osztályának vezetője. – G. N. János (54), K. János (57) és S. Károly (54) három autóval összesen tizenegy szíriai és egy iraki férfit akart átcsempészni a határon. Kihallgatásukon beismerték, fejenként 250 eurót kaptak, hogy a külföldieket autóval Passauba vigyék. Máskor az osztrák kollégák szóltak, hogy a határ melletti Andauban egy magyar rendszámú gépkocsiból 19 ember szállt ki. Az illegális migránsokat ők fogták el, az embercsempészeket mi vártuk Jánossomorjánál. Nagyon jó a kapcsolat az osztrák rendőrökkel, mindennaposak a közös szolgálatok és a kölcsönös segítségnyújtás.

 

 


Jó a kapcsolat az osztrák és a magyar zsaruk között

 

A megyében elfogott határsértőket és embercsempészeket a győri előállító központba viszik a zsaruk. Utóbbiakat speciálisan képzett nyomozók hallgatják ki és folytatják ellenük az eljárást.

 

– Más nyomozati módszereket igényelnek az ilyen ügyek – magyarázza Borsa alezredes. – Szinte minden esetben megkeressük az Europolt is, mivel többször előfordult már, hogy nemcsak nálunk, hanem más európai országban is folytattak már eljárást embercsempészés miatt az adott személy ellen. Olykor rendhagyó az illegális migránsok meghallgatása is. Ha például a tolmács nem tud idejönni személyesen, az ügyészség jóváhagyásával távtolmácsolással kérdezzük ki a határsértőt. Mivel érdekazonosság van az embercsempész és az illegális migráns között, gyakori, hogy nem hajlandók vallomást tenni, de olyan is volt már, hogy utóbbi tagadta, hogy embercsempész segítette volna, a bűncselekménnyel gyanúsított férfi viszont beismerő vallomást tett.

FERENTZI TÜNDE

FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.