Fennakadt a hálón

2019. 03. 13., sze - 15:07
Zsaru Magazin

Az emberölések miatt több európai ország által keresett D. Csabát (38) egy prágai szállodában fogták el március 1-jén.

Az életellenes bűncselekmény ügyében nyomozást folytató Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) mellett rendkívüli erőket mozgósított a Készenléti Rend­őrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési alosztálya is a kézre kerítése érdekében.

A magyar–szerb kettős állampolgár ellen több súlyos bűncselekmény miatt volt érvényben körözés. Magyarország és Hollandia is emberölés miatt adott ki európai elfogatóparancsot vele szemben, Szerbia úgyszintén emberölés miatt kereste.

cs

 

Tavaly szeptember 20-án reggel, egy ismert XV. kerületi bevásárlóközpont mögött, a Szilas-patak partján egy férfi holttestét találták meg. A nyomozás során megállapították, hogy gyilkosság történt, majd később D. Csaba neve merült fel a bűncselekmény lehetséges elkövetőjeként. A zsaruk előtt a férfi tartózkodási helye nem volt ismert, ezért a BRFK nyomozóinak támogatására bekapcsolódott a KR NNI célkörözési alosztálya. A kiemelt körözöttek felderítésére szakosodott egység 2018 őszén, a magyar elfogatóparancs kibocsátását követően kezdett intenzív munkába. A rendőri különítmény célja a keresettek mielőbbi törvényes felkutatása a rendelkezésre álló eszköztár teljes kihasználásával. A körözött személy előélete, valamint az addig gyűjtött adatok alapján a zsaruk okkal feltételezték, hogy D. Csaba lőfegyverrel rendelkezik, vagy akár újabb erőszakos bűncselekmény elkövetését kísérli meg, illetőleg viszi véghez.

A nyomozók információi alapján a keresett férfi 2017-ig 13 éves börtönbüntetését töltötte Szerbiában. Az elmúlt két évben számos európai országban megfordult, így a magyar nyomozók a szerb és horvát rendőrség mellett felvették a kapcsolatot az osztrák, a szlovák és a cseh speciális célkörözési egységekkel. A nemzetközi információcserét nagymértékben elősegítette a 2010-ben alakult Célkörözési Egységek Európai Hálózata (ENFAST). A hálózat célja a közvetlen információcsere és együttműködés megteremtése az Európai Unió tagállamainak nemzeti célkörözési egységei között. A dinamikus felderítés lépésről lépésre közelebb vitte az együttműködő feleket a megoldáshoz. D. Csaba az elmúlt hónapokban sűrűn váltott országot, azon belül rejtekhelyeket. Előfordult: a nyomozók mindössze két nappal azt követően jelentek meg a búvóhelyén, hogy a férfi tovább­állt onnan. A nyomozás végső szakaszában a felkutatásán dolgozó célkörözési egységek már napi kapcsolatban álltak. Folyamatosan osztották meg egymással az egyes országokban szerzett információkat. Annak is tudatában voltak, hogy a férfi alkalmanként parókával vagy szemüveg viselésével igyekszik palástolni kilétét.

Március 1-én a nemzetközi információs hálózat végül a cseh rendőröket juttatta eredményhez. D. Csabát egy szállodai szobában találták meg, két éles lőfegyver, lőszerek és egy hangtompító volt nála. A veszélyes eszközöket a bevetési egység határozott fellépésének köszönhetően már nem volt lehetősége használni.

 

FENYVESI BEÁTA
FOTÓ: RENDŐRSÉG

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Illegális migránsok Csongrád megyében

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

 

17 illegális migráns

Egy tehervonat vagonjaiban megbújva próbáltak meg jogellenesen bejutni az országba Kelebiánál.

 

Török embercsempész Röszkén

Embercsempészés miatt indult eljárás egy török állampolgárságú nő ellen, aki egy honfitársát próbálta meg illegálisan Magyarországra beutaztatni Röszkénél.