Fókuszban a nyomok

2015. 05. 12., k - 15:43
Zsaru Magazin

A Győr-Moson-Sopron megyei, a budapesti és a Vas megyei zsaruk csapata bizonyult a legjobbnak a május 5–7. között Orosházán, a volt határőrlaktanyában rendezett 9. Vedres Mátyás országos bűnügyi technikai versenyen.

Tizenkilenc háromfős – két bűnügyi technikusból és egy szemlebizottság-vezetőből álló – helyszínelőcsapat mérte össze tudását. Először tíz gyakorlati feladat során kellett bizonyítaniuk szakmai felkészültségüket és egyben gyorsaságukat, hiszen egy-egy helyszín szemléjére, a következtetések levonására mindössze negyven perc állt rendelkezésükre.

 

A versenyre berendezett területek között volt besurranásos lopás, fegyveres rablás, betörés, öngyilkosság, emberölés és szexuális erőszak helyszíne is. A szervezők a csapatok precizitását is próbára tették, például egy jármű belső terében megbújó vérgyanús szennyeződéssel vagy az autószőnyeg alá rejtett bankjeggyel. A fegyveres rablásnál fontos volt a pisztoly le-foglalásakor előírt protokoll betartása is. A besurranásos lopás helyszínén 11 tárgyat kellett megtalálniuk a versenyzőknek, és ezek különböző felületeiről a megfelelő technikával értékelhető ujjnyomatot venniük. A segítségnyújtás elmulasztásával elkövetett gázolásnál azt kellett megállapítaniuk a csapatoknak, hogy a három lehetséges autó közül melyik ütötte el a gyalogost, és ki vezette a járművet.

 

Másnap a helyszínelők elméleti tudását tették próbára a szervezők. A jó hangulatú verseny egyszerre követelt csapatmunkát és egyéni felkészültséget. A végeredmény szerint a Győr-Moson-Sopron megyei helyszínelők csapata – Tóth Béla törzszászlós, bizottságvezető, Nagy Attila főtörzszászlós, valamint Szűcs Róbert százados, bűnügyi technikus – lett az első. A második legtöbb pontot a Budapesti Rendőr-főkapitányság zsarui, Kövesi Tímea őrnagy, bizottságvezető, Kakuja Izabella őrnagy és Kádár Attila főtörzszászlós érték el. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Vas megyéből Fülöp Gábor főhadnagy, bizottságvezető, Bándli Tibor százados és Nagy Tibor főtörzszászlós állhatott.

FERENTZI

FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.