Futott segíteni

2017. 12. 13., sze - 15:31
Zsaru Magazin

Nem szégyen a futás, ellenben hasznos. A dunaújvárosi Lacza Tamás főtörzsőrmester hobbifutó félmaratonistaként jótékonysági sportrendezvényt szervezett, hogy rendőrautót vásárolhasson a leginkább rászorulóknak.

Önmagában is tiszteletre méltó teljesítmény 21 kilométer leküzdése. A táv megtétele közben van, aki a következő száz méter túlélésére összpontosít, van, aki saját becsvágyát átkozza, megint más a futáson mint abszurd jelenségen gondolkodik el zihálva. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság bal­eseti helyszínelője hosszútávfutói magányosságában erkölcsileg is magasra tette a lécet, és kiókumlálta, hogy egészséges szenvedélyével hogyan segíthet beteg gyermekeken.

– Az jutott eszembe, hogy sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy magának kitűzött célokat teljesítsen. Kórházban lévő gyerekekre gondoltam, akik életkorukból adódóan rosszul élhetik meg a bezártságot. Hát még a téli ünnepek alatt, amit kortársaik megszokott családi környezetükben tölthetnek. Megfogalmazódott bennem egy jótékonysági futóverseny ötlete, hogy a befolyt nevezési díjakból ajándékot vásárolhassunk a városi kórház kis betegeinek. Úgy gondolkodtam, hogy a mozogni, futni szerető embereket is inspirálom azzal, hogy ezen a futóversenyen nemcsak egy helyezést érnek el és emléklapot kapnak, hanem annak az örömét is, hogy segíthettek beteg gyerekeken – ismertette az ötlet megszületését a tiszthelyettes.

Az ideát megvalósítás követte, november 25-ére, mint később kiderült, igazi ősz végi, csípős hidegbe hirdette meg a jótékonysági trappolást. A bemelegítés közben még nem volt biztos benne, hogy kezdeményezését siker koronázza, de a rajt időpontjára 268-an sorakoztak fel a jó szándékú megmérettetésre. Vállalt kilométerenként mindenki 200 forintot fizetett – az indulók szívesen rótták le a rájuk kivetett jótékony sarcot. A Városházától elindulva a verseny a Felső-Dunapart, a Pince, az Arany János utca, az Alsó-Dunapart, a Sikló és a Kis Vasmű út érintésével hétezer méter megtételével folyt. Hogy gyerekek se maradjanak ki a kortársaiknak nyújtott gesztusból, nekik teljesítőképességükhöz mérten egy rövidebb futamot is indítottak a Városház téren. A versenyt rengeteg helybéli magáénak érezte, sokan olyanok is kifizették támogató indíttatásból a részvételi díjat, akik a táv teljesítésétől ezúttal eltekintettek. A Vasmű mentőszolgálata ellenszolgáltatás nélkül biztosította a futóverseny egész­ségügyi felügyeletét, a Pannon Polgárőrség a szervezésben segített, és őrizte a pénzgyűjtő perselyt is. A befolyt összegből Lacza Tamás főtörzsőrmester értékes, érdeklődésre méltán számot tartó ajándékot vásárolt, majd adott át december 6-án a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház gyermekosztálya részére.

– Köszönet illeti az adományt és a figyelmes választást is – mondta az átadóceremónián Mészáros Lajos, a kórház főigazgatója. – Ezek a játékok nemcsak segítenek jobbá tenni a benn töltött időt a kis betegek számára, de tekinthetjük a gesztust egyenesen hangulatjavító intézkedésnek is. Vidámságot hozva a gyerekek gyógyulását segíthetik, állapotukhoz igazítottan boldog mozgásra motiválják őket.

Az ajándékozás időközben városi összefogássá terebélyesedett, az ünnepségre a városi őstermelők és kereskedők ajándékokat, gyümölcsöt juttattak el a gyerekeknek. A szenzáció természetesen a két rendőrautó volt, amit a közlekedési területen dolgozó zsaru üzemelt be.

– Kis teljesítményű elektromos autókat vásároltunk, amikbe egészen picik is beülhetnek, esetükben a kocsik távirányítóval vezérelhetők – magyarázta a bal­eseti helyszínelő. – Nagyobb gyerekek maguk is vezethetik a járgányokat, jól funkcionál a kormány, a gázpedál és az előre-, hátramenetet biztosító irányváltó. Eredetileg is mutatós kis sportkocsik voltak, ehhez pluszban rendőrségi matricázást kaptak, így talán még inkább közel kerülnek a kicsikhez.

Amit a futók összeadtak, azt a totyogók birtokba vették. Két szöszke pilóta küzdötte le leggyorsabban kezdeti megilletődöttségét, és gyorsan komoly ráutaló magatartást tanúsított az autók használatára. Tomi fülig érő szájjal gurigázott ide-oda, Dominik viszont szenvedélyesen fogalmazta meg rokonszen­vét a verda iránt: azt is rossz néven vette, ha valaki hozzá akart nyúlni a gépéhez. A főtörzsőrmesternek további ötletei is vannak:

– Szeretném, ha a novemberi futással hagyományt tudnék teremteni, tervezem a megszervezését évről évre. A síkfutás mellett tavaszra próbálok összehozni egy mostanában divatos, akadályokkal nehezített futóversenyt is. Itt vizes akadályokkal, homokzsákcipeléssel, úszással-kúszással-mászással színesítenénk a teljesítést. Ennek a versenynek a bevételét egy alapítványi számlára gyűjtenénk, és ismét egy olyan szervezethez juttatnánk el, ahol elkél a segíteni akaró futók felajánlása.

SZILÁGYI ATTILA

FOTÓ: ANDRÉ ILDIKÓ, RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.