Gyerekek a középpontban

2020. 05. 20., sze - 15:06
Zsaru Magazin

Lógó Rita főtörzsőrmester, a XV. Kerületi Rend­őrkapitányság körzeti megbízottja egy sűrűn lakott kertvárosban dolgozik. Sok iskola tartozik hozzá, így igen sok időt szán arra, hogy oktatásokat tartson kicsiknek és nagyoknak.

Határőrnek szerelt fel 2005-ben, majd 2007-ben a rendőrséghez került. Először fogdaőr volt, majd a mélységi ellenőrzés területén dolgozott. 2017-ben került a XV. Kerületi Rendőrkapitányságra körzeti megbízottnak. Egy gyermek édesanyja.

– Az iskolásoknak nagyon szeretek bűn- és baleset-megelőzési előadásokat tartani, a gyerekek nagyon fogékonyak, igazán jó hallgatóság. A téma iránt úgy kell felkelteni az érdeklődésüket, hogy őket is bevonjuk. Hiszen így nemcsak jobban figyelnek, de élvezik is, hogy hozzászólnak. A tanórához igazodva interaktív módon foglalkozunk azzal is, mi a teendő, ha rövid időre egyedül maradnak a lakásban, mit tehetnek saját maguk és tárgyaik biztonsága érdekében, valamint veszélyhelyzetben. A DADA program változatos témákkal készíti fel a gyerekeket a társas együttélés szabályaira, az egymás iránti toleranciára, segítségnyújtásra, valamint a balesetek és bűncselekmények megelőzési lehetőségeire.

Átbeszélik az internet veszélyeit, és bizonyos kor felett kimeríthetetlenek a gyerekek szenvedélybetegségek iránti kérdései is. A nagyobbak egy ideje a felvételivel foglalkoznak, sokat beszél nekik a pályaorientációról. Arról szintén, milyen rendőrnek lenni.

– Játékos foglalkozásokon könnyebben elsajátítják a közlekedési szabályokat is. Szeretnénk egy baleset-megelőzési programot szervezni nekik, mert ebben a kerületben sok helyen változik a közlekedés rendje. Tavaly a kerületben a REAC-pályán tartottuk a rendőrség napját. Idén is minél több, kerületben élő nagyobb gyereket szeretnénk bevonni. Programjainkat úgy állítjuk össze, hogy a hasznos információk mellett a látványra is törekszünk.

KUN MÓNIKA

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.