Hallgatók a határon

2020. 06. 24., sze - 14:08
Zsaru Magazin

A koronavírus-járvány magyarországi megjelenése után március 11-én veszélyhelyzetet hirdettek ki az országban, és ezzel különleges jogrend lépett életbe: a békétől, az állami működés általános szabályaitól eltérő időszak kezdődött.

Mindez lehetővé tette, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának hallgatóit is határszolgálatra vezényelhessék. A hallgatók a legfontosabb határátkelőhelyeken ugyanúgy jelen voltak, mint a kisebb, kevésbé frekventált átlépési pontokon. Váltásos munkarendben és jelentős létszámmal segítették rendőr kollégáikat, jelenlétük fontos volt számos munkaterületen. A fiatal tisztjelöltek így nemcsak tapasztalatokat szereztek a rend­őri munkáról, de olyan gyakorlati tudásra is szert tettek, amely későbbi helytállásukat segíti mind választott hivatásukban, mind a való világ forgatagában. A veszélyhelyzet miatt elrendelt „terepgyakorlat” megmutatta számukra, milyen feladatok várnak rájuk élesben, ha megszerzik a szükséges ismereteket, és leteszik az esküt hivatásos tisztként. A fiatalok életében ez a különleges időszak mintegy  három hónapot ölelt fel: június 6-án fejezték be a határszolgálatot.       

Fotók: Marosfalvi Péter


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.