Határ menti feladatok

2021. 07. 29., cs - 12:25
Zsaru Magazin

Bácsalmás egy határ menti település, éppen ezért a zsaruk munkájának nagy részét a határvédelem teszi ki. De adnak munkát nekik a helyi csibészek is, azonban a Bácsalmási Rendőrőrs összehangolt feladat­ellátásának köszönhetően hamar rendőrkézre kerülnek.

A rendőrőrshöz hét település tartozik. Ezek nagyrészt kicsi falvak, némelyik lakosságának száma nem éri el a 2000 főt. Sok lakatlan, üres ház áll egyes településeken, mivel a népesség elöregszik, a fiatalok pedig máshol próbálnak szerencsét.

A vagyon elleni bűncselekmények jellemzőek, az elkövetők a legtöbb esetben helyiek, náluk nincs utazó bűnözés. Nemrég egy akció keretében elfogtak egy kerékpárokra szakosodott tolvajt, aki több biciklit ellopott a térségből. De létezik egy fiatalokból álló csapat is, amelynek tagjai alkoholos befolyásoltság miatt vagy csak szórakozásból követnek el vagyon elleni bűncselekményeket. És akadnak megélhetési bűnözők is. Őket azonban gyorsan elkapják, ami a rendőrőrs összehangolt munkájának köszönhető.

– Kis rendőrőrs vagyunk, az egységek nálunk közösen dolgoznak – ismerteti Bilinovics Ferenc alezredes, őrsparancsnok. – A rendészeti és a bűnügyi alosztály együtt vesz részt az eligazításokon. Megbeszéljük az előző nap eseményeit és az aznapi feladatokat. Mindenki tud a másik munkájáról. A település körzeti megbízottját is bevonjuk, ő hozza az információkat, amin elindulhat a bűnügyes kolléga. Fontosnak tartom, hogy legyen kohézió, tudjunk egymás munkájáról, mert csak így lehet összehangoltan, hatékonyan dolgozni, eredményeket elérni.

Az alezredes kötődése a városhoz egészen a gyerekkoráig nyúlik vissza. Ott végezte el a Hunyadi János Gimnáziumot. A harmadik évfolyamra járt, amikor pályát kellett választani.

– Kézilabdáztam, és az egyik edzőtársam rendőr volt, bűnügyi alosztályvezető – meséli Bilinovics Ferenc alezredes. – Az edzésről hazafelé menet gyakran beszélgettünk, és amikor szóba került a pályaválasztás, felvetette, hogy miért nem jelentkezem rendőrnek. Így a Rend­őrtiszti Főiskolára adtam be a jelentkezésemet, ahol 2000-ben a bűnügyi szakon végeztem. A Bajai Rendőrkapitányság vizsgálati osztályára szereltem fel, majd fél év múlva átjelentkeztem a nyomozó alosztályra. Később főnyomozó, majd alosztályvezető-helyettes lettem. 2008-ban kerültem alosztályvezetői pozícióba, 2010-ben bíztak meg a Bácsalmási Rendőrőrs vezetésével, és egy év múlva neveztek ki.

Szolgálata során voltak emlékezetes esetek, amikről szívesen beszél a rendőrőrsparancsnok.

– Még a pályafutásom kezdetekor történt egy nemierőszak-sorozat. Sok munka volt benne, de sikerült elfogni a tettest. Hét-nyolc évvel később kihívtak egy bűncselekményhez. Amikor kiértem, rögtön láttam, hogy a helyszín és az elkövetés módja teljesen megegyezik az évekkel korábbi nemi erőszakos esettel. Tudtam, hogy az akkori elkövetőt már szabadlábra helyezték. Egy órán belül elfogtuk, el is ismerte a bűncselekményt. Nagyon gyors és sikeres nyomozás volt.

Nagy Attila András őrnagy a bűnügyi alosztályt vezeti. A Szegedi Rendészeti Szakközépiskolában végzett, majd 1999-ben szerelt fel a Bajai Rendőrkapitányságra, ahol évekig volt járőr. Ezután a vizsgálati osztályra került, majd a bűnügyi osztályon folytatta hivatását. 2018-ban nevezték ki a rendőrőrs bűnügyi alosztályának vezetőjévé. Időközben szerezte meg a diplomát.

– Gyakran találkozunk szabálysértési értékre elkövetett vagyon elleni bűncselekményekkel – magyarázza Nagy Attila András őrnagy. – Ezeket legtöbbször a helyiek követik el. Lakatlan házakba törnek be, ahonnan kályhát, szerszámokat és egyéb berendezési tárgyakat visznek el. Amikor a Bácsalmási Rendőrőrsre kerültem, Tataházán egy férfi önkormányzati dolgozónak adta ki magát. Egy idős férfit keresett fel azzal, hogy az önkormányzat karácsonyra 10 ezer forintot ad ajándékba, és ezt az összeget vitte el neki. Majd előadta, hogy csak húszezres van nála, kérte az idős urat, hogy váltsa fel neki. A férfi bement a szobába, ahol a pénzét tartotta, a szélhámos pedig közben kileste, honnan veszi elő összespórolt vagyonkáját. Egy ürüg­gyel az udvarra hívta a férfit, társa pedig addig ellopta a sértett 90 ezer forintját. A tetteseket hamar elfogtuk, az utcai térfigyelő kamera segítségével azonosítottuk azt a gépkocsit, amivel a csalók érkeztek. Az eljárás során megállapítottuk, hogy a tettesek az ország különböző pontjain hasonló módszerrel követtek el bűncselekményeket idősek sérelmére. Szerencsére ez egyedi eset volt az illetékességi területünkön.

Nagy Attila András másik emlékezetes ügye inkább mosolyt csalt az ember arcára:

– Egy téli este történt. A hó is esett, az utak latyakosak voltak. Készenléti szolgálatosként hazafelé tartottam. Megláttam, hogy egy 8 év körüli kislány szalad át az úttesten anélkül, hogy körülnézett volna. Először nem nagyon tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de furcsán viselkedett, és észrevettem, hogy nincs a közelében felnőtt. Megszólítottam, hogy hol vannak a szülei, mire azt a választ adta, hogy anyukájával hógolyóznak, és mindjárt jön. Azonban a kislány továbbment, majd kis idő múlva futni kezdett. Akkor rájöttem, hogy valószínűleg elszökhetett otthonról, ezért utánanyargaltam, több száz méteren keresztül futottam utána, mire beértem. Időközben már leszólított egy idősebb házaspárt azzal, hogy elszökött otthonról, és egy bácsi követi, fut utána. Persze én voltam az „a bácsi”. Mondtam a kislánynak, hogy rendőr vagyok, nem kell félnie tőlem. Végül kollégáimmal visszavittem a szüleihez, akik már keresték. Az elszökés indokaként elmondta, hogy anyukájával összevitatkozott, és nem akarta meghallgatni édesanyja hegyi beszédét, ezért döntött úgy, hogy a nagyszüleihez szökik.

Tettinger Zoltán főtörzszászlós, szolgálatirányító parancsnokkal tartunk a határhoz. A főtörzszászlós a zöldhatárnál irányítja a feladatokat. 1998 óta szolgál a bácsalmási határrendészeten, határőrként kezdte. Elmondása szerint gyakran kapnak el csempészeket vagy határsértőket.

Nemrég nyitották meg újra a bácsalmás–bajmoki határátkelőt a közúti forgalom előtt. A főtörzszászlós elmondja, hogy a nyitás óta eltelt két nap során mintegy 200-300 autós haladt át, de régebben előfordult, hogy egy nap alatt több ezer jármű átmenő forgalmát ellenőrizték.

Ottjártunkkor körülbelül egy óra alatt mindössze három autós kelt át a határon, akik valószínűleg csak egy rövid bevásárlásra mentek.

A határnál dolgozó Takács Tamás zászlósnak a kutyái is jelen vannak, az egyik kábítószer-, a másik pedig robbanószer-kereső. Szúrópróbaszerűen átvizsgálják az egyik gépjárművet, amelyik magyar oldalról tart Szerbia felé. Mindent rendben találnak.

– Nálunk ritka, hogy találunk valamit, inkább mélységben vagy a zöldhatáron jönnek át illegálisan a bevándorlók, illetve a csempészek – mondja a zászlós.

– Csikéria részen történt egy érdekes eset – veszi át a szót Tettinger főtörzszászlós. – Cigarettacsempészek építettek egy hajítógépet, és azzal dobálták át a dohány­árut a határon. Először a keréknyomokat találtuk meg, majd doboz- és csapásnyomokat találtunk az erdőnél. Szerveztünk egy akciót, majd elfogtuk a csempészeket. Megtaláltuk a cigarettákat is, viszont a hajítógépet nem.

 

RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.