Hogy ne legyen halálos a döntés

2021. 04. 21., sze - 11:08
Zsaru Magazin

Április első napjai óta egy meglehetősen sokkoló, az érzelmeket erősen megmozgató film kering az interneten: Te döntesz… a kanyarban!

A Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a motorosokat fókuszba állító filmben mutatja be egy általános baleseti forrás, a járművezető lelkiállapotának kockázatát.

Korábban országos baleset-megelőzési versenyt rendeztek Ki a mester két keréken? címmel. Ez a megmérettetés gyerekeknek szólt, a biztonságos kerékpározásra hívta fel a figyelmet. Sajnos folyik a hazai utakon egy másik, hasonló tematikájú vetélkedés is. Motorosok űzik, és egészen mást értenek a kifejezés alatt, hogy „mester”. Ez esetben azt, aki a legvagányabban kerülgeti az autósokat, aki a leggyorsabban repeszt a kanyargós utakon, aki a legfélelmetesebben gyűri maga mögé a kilométereket.

MEGÉRINTI A NÉZŐT

Csizmadia Zoltán százados, a Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára szerint nemigen készült még olyan baleset-megelőzési film, amely a járművezetők mentális állapotának fontosságára éleződött volna ki.

A megyén halad keresztül a Győrt és Veszprémet összekötő 82-es főút egy része, amelynek elhíresült szakasza, a cseszneki szerpentin. A motorosok különösen kedvelik. A pálya szépen aszfaltozott, kellően kanyargós, és ez az, ami sokukat száguldásra csábítja. A száguldozásnak pedig megvan az ára: minden évben számos súlyos, esetenként halállal végződő motorkerékpáros baleset színhelye ez az útszakasz. Ezért lett a most elkészült baleset-megelőzési film főszereplője egy motoros, hogy ő és a vele történt események közvetítsék az üzenetet.

Csizmadia László százados
Csizmadia László százados 

– Bár többféle módon is felhívjuk a figyelmet a motorozás veszélyeire, úgy gondoltuk, ideje megszólítanunk a motorosokat, rajtuk keresztül a közlekedés résztvevőit egy rövidfilmmel is – mondja Csizmadia Zoltán. – A kezdeményezéshez csatlakozott egy motoros újságíró, influenszer is, Fodor Donát, vagy ahogy a közösségi oldalakon szerepel, Dodor. Ő az, akit motoroskörökben szinte mindenki ismer, akinek a véleményére különösen adnak, így örültünk annak, hogy vele dolgozhatunk. Fontos volt, hogy ne oktatófilm készüljön, hanem olyan, amellyel az érzelmekre hatunk. Volt a forgatókönyvnek egy első változata, de úgy éreztük, az talán élezné az autósok és a motorosok amúgy sem mindig felhőtlen kapcsolatát.

A Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság végül Buvári Tamást, a veszprémi SzeretFilm Stúdió rendezőjét bízta meg az elkészítéssel, a történet, bár nem nagy ívű, valóban megérinti a nézőt. Főleg az a nézőpont, amely szerint a főszereplő fiatalember magánéleti problémáját követő motoros tragédiája egyben egy család tragédiája is.

SOKKOLÓ LÁTVÁNY

A négyperces film címe: Te döntesz… a kanyarban! És valóban. A motoros nemcsak a kétkerekűjét dönti be a kanyarban, hanem arról is dönt, hogy milyen sebességgel, milyen ívben haladjon. És amint azt a filmmel kapcsolatban több helyen elmondták a Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság munkatársai: „A motorkerékpáros baleseteknek több okuk is van, de a legkiemelkedőbb rizikófaktort az emberi tényezőben kell keresni. Vagyis a motorosok a képességeiket túl-, gépük teljesítményét pedig alábecsülik. Vezető baleseti ok évek óta a sebesség nem megfelelő megválasztása, az elsőbbségi jog meg nem adása, az irányváltoztatás szabályainak be nem tartása és a szabálytalan előzés. Ezek mellett nagyon fontos, hogy a magánéleti problémák okozta feszültséget ne a motorozás során vezessük le!” Utóbbi gondolatra Fodor Donát külön felhívja a figyelmet a film bevezetőjében.

Az első és utolsó jelenetben Horváth András főhadnagy, a Veszprémi Rendőrkapitányság kiemelt főelőadója és családja szerepel, ők már egyéb baleset-megelőzési videókban is játszottak, nem volt idegen számukra a kamera. A filmben látható balesetben már természetesen egy kaszkadőr volt a főszereplő, és ő sem csinálta rosszul, mert a járművel elcsúszó motoros, valamint a lángoló motor látványa igazán életszerű és sokkoló.

A visszajelzések szerint a film üzenete célba ért. Részben a profi és az érzelmeket valóban megmozdító jelenetek okán, részben pedig azért, mert Fodor Donát motoros újságíró, influenszer nemcsak a történet kidolgozásában vett részt, de abban is, hogy az széles körben ismertté váljon. Rövid idő alatt csak az ő közösségi oldalain több százezer emberhez elért, és a rendőrség Facebook-oldalán is óriási a nézettsége. A nézettség lassan közelít az egymillióhoz, márpedig ennyi nézőért még egy mozifilm alkotói is hálásak lennének, persze a baleset-megelőzési filmek készítői is azok.

.

A TUDÁS IS KOPIK

– Nem csak ezzel a videóval igyekszünk felhívni a figyelmet a motorozás veszélyeire – sorolja Csizmadia Zoltán. – Az említett cseszneki szerpentinen kihelyezett táblákkal figyelmeztetjük a motorosokat arra, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, jól válasszák meg a sebességet és a kanyarok ívét. Veszprém megyében különben is igyekszünk szakítani a hagyományokkal, és a kedves, léleksimogató figyelmeztetések helyett sokkoló kampánnyal próbáljuk tudatosítani a közlekedés résztvevőivel, hogy mire számíthatnak, ha figyelmetlenül vagy a szabályok figyelmen kívül hagyásával közlekednek. Az út mellett látható óriásplakátjaink sem finomkodnak. Mondhatjuk úgy is, hogy a grafikusok által megálmodott hatalmas képek ugyan művészi módon, de igencsak nyersen mutatják meg a tragédiákat. Emellett napi szinten végeznek ellenőrzést kollégáink, mérik a sebességet, és már a motoros rendőreink is kint vannak az utakon. Azt azonban mi is tudjuk, hogy minden közlekedő mellé nem állíthatunk rendőrt, ezért van szükség a megelőzésre, a kampányokra és a most elkészült filmre is. Reméljük, hogy a nézők között ott vannak azok is, akik hajlamosak veszélyesen közlekedni. Bízunk abban, hogy ez a film tényleg életeket menthet!

Még csak annyit: a jó idő beköszöntével 180 ezer motoros jelenik meg az utakon, és a szakemberek szerint nekik is idő kell ahhoz, hogy a téli pihenő után ismét megszokják a járművüket, miközben az autósoknak is kell némi idő ahhoz, hogy megszokják a motorosokat. Nem csupán a motor alkatrészeit kell karbantartani, hanem a motorostudást is, merthogy a tél miatt kihagyott hosszú hónapok alatt a tudás, de még a rutin is kopik. És a cél ezúttal is az, hogy mindenki hazaérjen.           

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, RENDŐRSÉG

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.