Idén is megúszták

2019. 03. 27., sze - 10:38
Zsaru Magazin

A belügyesek kilencedik éve mérik össze gyorsaságukat a medencében, hetedszer ad otthont a versenynek Kecskemét.

A hírös zsaruk nem akarnak változtatni ezen a hagyományon, szeretnék, ha a rendvédelmi sportok közül az úszás összekapcsolódna a város nevével – mondták el a fő szervezők, Mócza Sándor alezredes és Nagy Szabolcs törzsőrmester, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság (B.-K. MRFK) Humánigazgatási Szolgálatának munkatársai.

Zsaruk, rendőrtanulók, ter­ror­elhárítók, tűzoltók, kormányőrök, alkotmányvédők ugrottak vízbe február 28-án. A Belügyminisztérium (BM) 2019. évi országos úszóversenyét a Kecskeméti fürdőben bonyolította le a B.-K. MRFK. A rangos eseményt Dávid Károly dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány nyitotta meg, a versenyzőket Varga Péter dandártábornok, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke köszöntötte. A bajnokságon a BM irányítása alá tartozó 32 szerv összesen 354 versenyzőt indított, akik négy korcsoportban, három úszásnemben, illetve váltóversenyeken mérték össze erejüket, gyorsaságukat. A világversenyek megrendezésére is alkalmas medencében profi versenybírák ügyeltek a szabályok, a sportszerűség, a pontos eredménymérés betartására.

Bogdány Gyula alezredes
Bogdány Gyula alezredes

– Büszkék vagyunk arra, hogy ez a remek, egészséges, bárki által űzhető sportág a belügyi berkekben összefügg Kecskemét nevével – magyarázta büszkén Bogdány Gyula alezredes, a B.-K. MRFK életvédelmi alosztályának helyettes vezetője. – Így, az ötvenedik év felett is érdemes megmérettetni magam, bár a tavalyi korcsoportos bronzérmemet nem biztos, hogy idén is kiegészítem egy hasonló helyezéssel. Több nagyon jól úszó zsaru is megünnepelte a tavalyi verseny óta a fél évszázados születésnapját, fel van adva a lecke. Az eredménynél fontosabb, hogy ennyien ugrunk ma a vízbe, a zsarumeló nélkülözhetetlen háttere az edzettség, a jó fizikai állapot. Ráadásul a napi egyórányi úszás olyan nyugalommal tölt el, ami lelkileg is felkészít, megtisztít ahhoz, hogy újra és újra csatasorba álljunk a bűnüldözés, a rendvédelem frontvonalain.

Az összetett csapatversenyben a Terrorelhárítási Központ úszói végeztek az I. helyen, második a Készenléti Rendőrség, míg harmadik a B.-K. MRFK csapata lett. Országos rendőrfőkapitányi különdíjban részesült Plásztán-Kopcsa Kamilla százados, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki korábban nemzetközi rendvédelmi versenyeken is megmutatta, hasonlóan a magyar úszósport hírnevéhez, a magyar rendőrnők is legyőzhetetlenek a medencében:

– Soha nem úgy rajtolok egyetlen versenyszámban sem, hogy akkor most nekem csak a győzelem lenne a cél. Ellenben mindent megteszek azért, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. A víz gyerekkorom óta lételemem, fitten tart, egészséges, egy-egy ilyen verseny remek alkalom a kapcsolatok építésére is. Szeretnénk, ha minél több kolléga sportolna rendszeresen, s jövőre még többen indulnánk az országos úszóbajnokságon. Erre megvan az esély, hiszen csak az elmúlt évhez viszonyítva ötvennél is több új induló adta le idén a nevezését.    

Végh Attila
Fotó: Béres Márton


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.