Ifjúsági olimpia biztonságban

2017. 08. 02., sze - 11:40
Zsaru Magazin

Tíz napon keresztül folyamatosan dolgoztak a rendőrök azon, hogy a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) érkező fiatalok a legnagyobb biztonságban mérhessék össze felkészültségüket július 23-29-e között.

 

A verseny biztosítását 2016. szeptemberében kezdtük tervezni – mondta Csizmadia Gábor dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. – Először a különböző feladatok végrehajtásáért felelős csoportok vezetőit jelöltem ki, akikkel kezdetben havonta, majd a megnyitó közeledtével hetente egyeztettünk. A biztosítási terv kidolgozásakor felvettük a kapcsolatot Készenléti Rendőrség tűzszerész szolgálatával. Az EYOF szervezőbizottságának ugyanis az volt a kérése, hogy a két olimpiai falu és az uszoda kiemelt biztonságú helyszín legyen. Ennek érdekében a verseny kezdete előtt tüzetesen átvizsgáltuk ezeknek az épületeknek minden helyiségét robbanóanyag-kereső kutyákkal és bombakutató járőrökkel. Az ifjúsági olimpia ideje alatt pedig a belépőket is minden egyes alkalommal szigorú protokoll szerint engedte be a biztonsági szolgálat, így gyakorlatilag lehetetlen volt veszélyes tárgyat becsempészni. Mivel összesen 31 helyszínen zajlottak a versenyek, illetve a felkészülések, nagy terület biztosításáról kellett gondoskodnunk. Ehhez komoly segítséget kaptunk a Készenléti Rendőrségtől, illetve a környező megyéktől. Szó szerint őriztük a rendet, az ifjúsági olimpia mindenféle komolyabb rendőri beavatkozást igénylő esemény nélkül ért véget. A kollégák tudták, hogy az érkező sportolók lényegében még gyerekek, ezért ha lehet, még a megszokottnál is empatikusabb rendőri hozzáállás szükséges, de különleges bánásmódra nem volt szükség, a fiatal versenyzők sportemberekhez méltóan fegyelmezetten és tisztelettudóan vetélkedtek.

 

a

 

Az EYOF-ot, amelyre ötven országból érkeztek a 14–18 év közötti ifjú sporttehetségek és edzőik, több mint 3600-an, nemcsak szárazföl­dön, vízen is biztosították a zsaruk. Minden nap reggeltől estig egy-egy gumitestű motorcsónak állt a kajak-kenu pálya elején és végén is.

– Ügyeltünk rá, hogy az edzéseket, versenyeket ne zavarhassák meg – jegyezte meg Szalma László zászlós, a Győri Rendőrkapitányság körzeti megbízottja, aki hajós szolgálatot is ellát a város vizein. – Ebben nagy segítségünkre voltak a Felső-Dunai Vízi Polgárőr Egyesület tagjai. Emellett egy hajóval a Mosoni-Duna belvárosi szakaszán is folyamatosan járőröztünk, hiszen a megmérettetések után gyakran tettek látogatást a fiatalok a városban, ezért ilyenkor is vigyáztunk rájuk.

 

b

 

– Maximálisan biztonságban éreztük magunkat az egész rendezvény alatt – erősítette meg a két ifjú kajakos tehetség, Keresztes Kristóf és Opavszky Márk. – Az egyes számú olimpiai faluban laktunk, ahol ugyan szigorú beléptetés volt, de gördülékenyen ment mindig. Nagyon jó élmény volt itt lenni!

Kifejezetten az EYOF-ra létrehozott és kialakított törzsben három váltásban egy vezető és tíz beosztott dolgozott azon, hogy minden problémára azonnal és megfelelően reagáljanak a rendvédelmi szervek.

 

c

 

– Feladatunk főként a napi események koordinálása, megszervezése, a szolgálatot ellátó állomány feladatainak meghatározása volt – hozott példát Végső Attila alezredes, megyei közrendvédelmi osztályvezető. – A telepített kamerákon keresztül mindent láttunk, ami a helyszíneken történt, így azonnal tudtunk reagálni. Szerencsére kirívó esemény nem történt, csupán egy-egy téves tűzjelzés, vagy liftelakadás, amit perceken belül megoldottunk.

A versenyek helyszínein és a beléptetőkapuknál szolgálatot ellátó mosolygós rendőrök láttán sem a fiatalok, sem edzőik nem érezték feszélyezve magukat. Gyakran kértek segítséget például egy-egy terem, vagy mérlegelési pont megtalálásához.

 

d

 

– Néhány külföldi edzővel szóba elegyedve kiderült, hogy vannak köztük rendőrök – tette hozzá Kiss Vivien törzsőrmester, a Győri Rendőrkapitányság járőrvezetője. – Ők, és több versenyző is kérte, hadd készíthessen velünk szelfit, aminek örömmel tettünk eleget. Közvetlen, de tisztelettudó volt mindenki. A legnagyobb történet, ami miatt intézkednünk kellett, az egyik sikeres napot záró delegáció éjszakába nyúló ünneplése volt, amit az első kérésünket követően halkabban folytattak. A beléptetőpontoknál a csomagátvizsgáló készülékkel nem ellenőrizhető dobozok, bőröndök átvizsgálását is türelmesen megvárták mindig.

Hasonló hozzáállást tapasztalt Rába Gábor zászlós, a Vas, és Grahovecz László zászlós, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kutyavezetője, akik Zorróval és Nimivel, a robbanószer-kereső kutyákkal vizsgálták át minden alkalommal például az olimpiai faluba érkező kerékpárosok bringáját.

 

e

 

– Egyszer sem tapasztaltuk, hogy zúgolódnának emiatt, úgy gondolom, tudták, hogy ez az ő biztonságuk érdekében történik. Sőt, volt, aki kifejezetten érdeklődve figyelte, ahogy az ebek szimatoltak – tudtuk meg a kutyavezetőktől. – Rajtunk kívül még két helyi és két Zala megyei kolléga teljesített szolgálatot az EYOF-on, akikkel folyamatos váltásban dolgoztunk. Nagy kihívás volt az állatoknak ez az egy hét, főleg az érkezés napja, de nagyon szépen teljesítettek. És a lényeg: az ifjú sportolók végig biztonságban voltak!

FERENTZI TÜNDE

FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam