Interneten is toboroznak

2020. 02. 12., sze - 15:31
Zsaru Magazin

A rendőrségi kommunikáció az internet számos felületén is dübörög.

Ahogy más európai országban, nálunk is vonzóvá szeretnék tenni ezt a pályát az érettségi előtt álló fiatalok számára. A Facebookon és az Instagramon is folyamatosan lehet hozzászólni és informálódni. Már influencerek, többek között a PoliceBrothers is próbál olyan gondolatokat hozzátenni, hogy ezt a hivatást válasszák a tizenévesek és a fiatal felnőttek, hiszen képzésekkel számukra is komoly lehetőségeket nyújtanak.

A rendőrségnek folyamatos utánpótlásra van szüksége, ezért is próbál minden fórumon szólni a felvétel előtt álló fiatalokhoz.

– A rendőri hivatás népszerűsítése érdekében ma már egyre több információt lehet megtalálni a Facebookon is – mondta Kovács Marcell főhadnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság, Személyügyi Főigazgatóság Humánigazgatási Szolgálat főelőadója. – Ezzel is próbáljuk népszerűsíteni munkánkat, és elérni, hogy a legmegfelelőbb, legrátermettebb emberek jelentkezzenek rendőrnek. Hiszen ez a hivatás egyben életpályamodell is, fokozott fizikai, erkölcsi és pszichikai terhelést jelent.

A rendőrség állományába több módon is be lehet kerülni. Az egyik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara, a másik a rendészeti szakgimnáziumok másfél, illetve kétéves képzése, amelyet követően tiszthelyettesi rendfokozatban járőrként kezdhetik meg pályájukat a jelentkezők.

– Szerencsére ma már a Facebook-oldalunkon is nagy az érdeklődés. Ez az oldal tavaly indult el, és azóta is folyamatosan frissül – folytatta Kovács Marcell. – Arra törekszünk, hogy érdekes, olvasmányos és mindenki számára érthető legyen, hiszen a fiatalok többsége napi szinten olvassa a Facebookot. Külön figyelmet fordítunk a szakterületek bemutatására is. Arra is figyeltünk, hogy az ide látogató már két kattintás után elérhesse a www.police.hu oldalt is, amelyen hasonlóan fontos információkat találhatnak. Nagy hangsúlyt fektetünk az iskolák nyílt napjaira is. Az idén is nagyon nagy volt az érdeklődés. A hideg téli idő ellenére is rengetegen érkeztek a legutóbbi két nyílt napunkra a Miskolci és a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumba. Ilyenkor a bemutatók után számos kérdésre válaszolunk. Miskolcra a környező országrészből, többek között Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyéből jöttek fiatalok. Általában a szeptemberben induló képzésekkel kapcsolatban érdeklődtek.

Ezeken elmondják, hogyan lehet a jelentkezési egységcsomagokhoz hozzájutni. Milyen módon lehet letölteni és mely oldalakról például az adatlapot az életvitel-ellenőrzéshez. A nyílt napokon szó van arról is, hogy az egyes gyakorlatokat szakszerűen kell elvégezni. A felkészülés kezdetén javasolt egy segítő személy, aki a gyakorlatot figyelve az esetleges hibákra is odafigyel, és segít abban, hogyan kell kijavítani.

– A kérdésekből látni, hogy már tájékozódtak az interneten vagy a családban, illetve ismeretségi körben lévő kollégától. Általában azt mindig megkérdezik, mennyi idő és milyen szakképesítés kell ahhoz, hogy a Terrorelhárítási Központnál dolgozhassanak. Ám más szakokra is rákérdeznek. Állandó kérdés még, hogy lehet valaki vízi, kutyás rend­őr, vagy hogyan kerülhet a repülőtérre, milyen végzettséget kell szereznie a nyomozónak, hiszen sokan ezeket a szakokat is izgalmasnak találják. Érkeznek kérdések a fizikai felkészüléssel kapcsolatban is, hiszen jó fizikai állóképesség szükséges ahhoz, hogy valaki rendőrnek jelentkezzen – magyarázta a főhadnagy. – Érdemes úgynevezett gyorsaságfejlesztő gyakorlatokat is végezni, hiszen például az ingafutásnál nagyon jelentős tényező az idő. Ugyanakkor fontos megnézni a kiszemelt iskola honlapját is, hiszen ott olvasható minden információ. Sőt még egy videót is találnak az iskoláról, ahova majd jelentkeznek.

Ha már a videónál és a képi világnál tartunk, a rendőrség ebben is próbál haladni a korral. Ahogy ugyanis egyre több cég, ma már a rendőrség is alkalmaz influencereket. Önkéntes alapon jelentkezhettek erre a feladatra a fiatalok, és utána választották ki a legügyesebbeket. Az ország szakgimnáziumaiban két fiatal népszerűsíti a szakokat, és ehhez olyan szakmai videókat készítenek, amelyeket biztos, hogy szívesen megnéz a korosztályuk. Sőt, naponta informálják őket a fiatalok által használt nyelvezetben. A két influencer nagyon jó reklámhordozó, Miskolcon PoliceBrothers és a ZsaruLeszek a nevük, és az Instagramon követhetőek nyomon. A hozzászólásokban számos kérdést kapnak a felvételivel kapcsolatban is. Mindemellett megtalálják az érdeklődők a tanulói jogviszonyról szóló szerződéseket is, amelyekben az ösztöndíj összege is fel van tüntetve. Az egyik ilyen vonzó, a fiatal felnőttek számára kínált rövidebb képzés a közbiztonsági járőrök számára lesz elérhető. Hiszen ahogy más szakma esetében, itt is van lehetőség ösztöndíjra. Miskolcon például az érdeklődők számára felvételi felmérést és tanácsadást szervez az iskola, amit a honlapján mindig meghirdet. Így a jelentkezőknek lehetőségük van arra is, hogy megismerjék az adott felvételi vizsga körülményeit és magát a követelményrendszert. Ugyanakkor szakmai kérdésekben is trenírozhatják magukat – összegzett Kovács Marcell.       


KUN MÓNIKA
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam