Játékos formában oktattak

2019. 05. 22., sze - 15:32
Zsaru Magazin

Két kéz, két láb, két keréken címmel tartott rendezvényt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) Újszilváson április 25-én.

Sok kéz, sok láb, sok kerék sereglett össze a Nemzedékek biztonságáért rendezvénysorozat aktuális állomáshelyén. A település vásártérként funkcionáló rétje adott már helyet igazi felnőttrendezvényeknek: motorostalálkozóknak és fogathajtó versenyeknek.

– Kiemelt figyelmet fordítunk azokra a korcsoportokra, amelyek életkori sajátosságaikból adódóan az átlagosnál is jobban számítanak a hatóság oltalmazására – mondta Pacsuta Ágnes főhadnagy, a PMRFK baleset-megelőzési csoportjának főelőadója. – Az egész megye területén keressük a kapcsolatfelvétel lehetőségét a megszólítani kívánt közösségekkel, azaz óvodákkal, iskolákkal, esetenként nyugdíjasklubokkal. Az alapvető üzenetünk általában ugyanaz: a közlekedés veszélyeire hívjuk fel a figyelmet, mégis minden programot megpróbálunk egyedivé tenni, a befogadók számára testre szabni. A korcsoportok különbözőségén túl szem előtt kell tartanunk azt a sokféleséget, ami Pest megyét jellemzi, így specializáljuk rendezvényeinket. Rendőrként, közlekedési szakemberként rálátunk arra a különbözőségre, ami megjelenik egy Budapest közvetlen közelében fekvő, modern, jelentős átmenő forgalmat lebonyolító nagyváros, például Budaörs  vagy Szentendre, illetve egy távolabb eső, kisebb település között van. Jellemzően a megye alföldi, a fővárostól ötven-hatvan-hetven kilométerre lévő részein lakosságarányban is kevesebb a gépjármű, ritkásabb az úthálózat, a máshol kiépült logisztikai központok, raktárbázisok hiányában csekélyebb a közúti teherforgalom, ezért az itt élőknek más szempontok alapján állítjuk össze programjainkat. Itt még létezik a klasszikus tanyavilág, az ezeket az egyedülálló vagy bokrokba rendeződött lakóhelyeket összekötő, gyakran útburkolat és közvilágítás nélküli dűlőúthálózat, ami egy másfajta közlekedési kultúrát, más veszélyforrásokat jelent. A ceglédi járás sík, gyakorlatilag domborzatmentes területén különösen népszerű a kerékpáros közlekedés, mondanivalónkat elsősorban erre a járműkategóriára összpontosítottuk. Igyekszünk kiterjeszteni tájékoztatónkat a bicikli előírásos felszereltségének megtárgyalása mellett, a látás és láthatóság kérdéskörére is. Olyan általánosan érvényes ismereteket is szeretnénk átadni az iskolásoknak, mint például egy baleset észlelésénél vagy más veszélyhelyzetben a bejelentések módja, bűnmegelőzési területre átevezve tájékoztatást adunk a gyerekeknek az ő biztonságukat szavatoló jelzőrendszerről is. Szeretnénk a hatóság iránt bizalmat is kialakítani, ezért a prevenciót játékos formában, rengeteg szórakoztató elemmel és ajándékkal, kollégáinknak és partnereinknek köszönhetően látványos bemutatókkal gazdagon körítve nyújtjuk át kis közönségünknek.

Látványban, élményben, ingerben nem szenvedtek hiányt az újszilvási diákok. A katasztrófavédelem emelőkosaras autói szünet nélkül liftezték őket az ég felé, interaktív játékokkal, rajzfoglalkozással, bemutatókkal várta az érdeklődőket a Mentőszolgálat, a Vöröskereszt, a Közlekedéstudományi Intézet és a helyi íjászklub. A színpadon Misi bohóc tartott tematikus előadásokat, a gyerekeknek szólóan megjelenítve a helyes utcai magatartásformákat. Belátható: bármilyen ékesen artikulált, a legnagyobb igényességgel összeállított, kutatásokra alapozott prezentációnál jobban megmarad egy nyolc-tízéves emlékében, ha valaki a közös képzelőerőt segítségül szólítva tányérból alakít ki jelzőlámpát, és a színpadi varázslattal spékelten oszt meg megszívlelendő tanácsokat.

Inkább a felső tagozatosokat, középiskolásokat szólította meg egy korántsem bohóckodó bemutatóval Szilágyi Sándor ny. alezredes. A Ceglédi Rendőrkapitányság történelem iránt érdeklődő volt főtisztjének magántárlatán a látogatók a fegyveres szervezetek múltjába kaptak betekintést, méghozzá eredeti katonai és rendőregyenruhák, felszerelések, hatástalanított fegyverek segítségével. Múltból a jelenbe, sőt: a jövőbe kalauzolt a Ceglédi Szakképzési Centrum Bem József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája rendészeti fakultációs diákjainak műsora. Az alaki gyakorlatokat és önvédelmi fogásokat bemutató különítmény tiszta forrásból merít, oktatójuk számos talpraesettséget követelő területen bizonyított pályája során:

– Voltam járőr, majd útlevélkezelő a Repülőtéri Rendészeti Igazgatóságnál, dolgoztam bevetési alosztályon, a határőrségnél, majd a rendőrség kötelékében a légitolonc alosztályon, emellett Frontex szakértői állományban is szolgáltam – mutatta be középiskolai tanári munkakörét megelőző korábbi életútját Def­csics János. – A pályaorientációs órákon egyfajta előképzést adunk azoknak, akik később rendészeti szakgimnáziumban vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen képzelik el továbbtanulásukat. Teljesen az alapokról indulunk: sorakozónál az oszlop és a vonal fogalma, az együttmozgások elsajátítása, önvédelmi, közelharc-elemek, a majdani intézkedéstaktika alapjainak lefektetése képezi a tanmenetet. A szituációs gyakorlatok közben beszélgetünk jogi fogalmakról, jelenségek meghatározásáról, az együttműködő vagy ellenálló személyekkel szembeni viselkedésformákról. A hivatásra és az életre nevelve igyekszem azt a szemléletet is átadni, amit egy későbbiekben rendőrré váló diáknak nem árt minél hamarabb kialakítania magában. Beszélek arról, hogy miért fontos készségszinten tudni és alkalmazni az első szolgálat első percétől a tanultakat. A rendőrtől a társadalom minden percben százszázalékos teljesítményt vár, gyakorlatilag nincs hibázási lehetőség. A rendőrökre háruló feladatok az utóbbi években jócskán megnövekedtek, szerteágazóvá váltak, szükséges időben megkezdeni a ráhangolódást a pályára.

A középiskolások csoportos bemutatója után páros programpont következett. A fegyelmező gyakorlatsornak egyértelműen Boszi, a belga juhászkutya volt a sztárja, az igazságos közönség azonban tapssal jutalmazta a feladatokat betanító és végrehajtásukban statisztaszerepet vállaló Orovecz Krisztián főtörzsőrmestert, a Ceglédi Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnokát is.

– Elhoztuk a rendezvényre egyik saját vívmányunkat, az ingyenes bicikli-regisztrációt is – vezetett vissza a sok kéz és sok láb után a kétkerekűekhez Steiner Zsolt százados, a Ceglédi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának kiemelt fővizsgálója. – Az évek óta tartó kampánynak köszönhetően a kerékpárlopások száma területünkön a tizedére esett vissza. Ezzel a gesztussal is segíteni szeretnénk a lakosságnak, a közlekedésbiztonság mellett vagyonbiztonságot is garantálni. A rendezvényen a regisztrálások számszerűségénél azonban még fontosabbnak tekintem, hogy akár kutyabemutatóval, akár egyenruhatárlattal tudjunk élményt adni, kapcsolatot teremteni, és ennek hozadékaként a gyerekek is segítő partnereket lássanak a rendőrségben.         

Szilágyi Attila

Fotó: Béres Attila


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Határsértő a vonaton

Egy Lőkösházánál belépésre jelentkező nemzetközi gyorsvonaton bújt meg egy szír férfi. A határrendészek megtalálták és előállították.

 

Rosszkor rossz helyen

A Szekszárdi Rendőrkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két szekszárdi férfi ellen indítottak, akik egy 27 éves kistormási férfit bántalmaztak azért, mert elment előttük az utcán.

 

Követési távolság

Súlyosan megsérült az a sofőr, aki járművével az előtte haladó kamionnak ütközött az M3-as autópályán.

 

Pozitív szonda

Jogosítvány nélkül, ittasan vezetett egy férfi Tatabányán.

 

Keressük a rongálót

A keceli rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen beazonosítása érdekében.

 

Ittak és vezettek

A szerencsének köszönhető, hogy nem okozott nagyobb bajt a két ittas járművezető.