Jó eredmények Kispesten

2021. 02. 24., sze - 14:57
Zsaru Magazin

A dél-pesti kerületben a zsaruk sohasem unatkoznak. Rablókat hajszolnak, bolti szarkát csípnek fülön vagy éppen futballmeccset biztosítanak.

Annak ellenére, hogy kisebb bűncselekmények előfordulnak, a közbiztonság kiemelkedően jó ebben a városrészben. A kerület egyik különlegessége a rendőrkapitányság épülete, amely majdnem 110 éves.

.

Kispesten szinte minden megtalálható: kertes házak, többlakásos bérházak, bevásárlóközpontok, stadion, használtcikk-piac, a Fővárosi Autópiac és a közismert Wekerletelep; a mintegy 10 négyzetkilométeres területre 60 ezer lakos jut. A képet színesíti a rendőrség épülete is.

− Ez a kerület kuriózuma, 1912 októberében adták át − meséli Plánk Róbert ezredes, a XIX. Kerületi Rendőrkapitányság vezetője. − Azóta is rendészeti tevékenység folyik az épületben. A helytörténeti múzeumban megtaláltuk azt a cikket, ami a helyi lapban jelent meg a rendőrkapitányság felállításáról. A riport az akkori rendőrkapitánnyal készült, aki elmondta, milyen feladatokat mekkora létszámmal fognak ellátni. Már akkor is voltak detektívek, közterületi feladatokat ellátó járőrök, tehát egy komplex, a maihoz hasonló rendszer jött létre.

.

Az ezredes pályafutása javát itt töltötte. 1986-ban rögtön itt kezdte rendőri hivatását. Egy évig közterületi szolgálatot látott el, majd 1987-ben a bűnügyi osztályra került, és nyomozó, főnyomozó, majd kiemelt főnyomozó lett. 1995-től alosztályvezető, 1999 és 2005 között rendőrkapitány-helyettes. Ezután a VI., majd a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság vezetője lett, majd 2010-től került vissza a XIX. kerületbe a jelenlegi beosztásába.

A kerület összetettségének, sajátosságának köszönhetően szinte minden bűnesettel találkoztak már az egyenruhások. Jó a közbiztonság, a bűncselekmények száma alacsony, a budapesti átlag alatti. Apróbb bűncselekmények jellemzőek, úgymint bolti lopás, garázdaság, tiltott szer használata. Ezek általában a nagyobb tömegeket vonzó két bevásárlóközpontban és a közelükben lévő tömegközlekedési csomópontokon fordulnak elő.

Hanó Gergely alezredes
Hanó Gergely alezredes 

− Az elmúlt időszakban több bejelentést is kaptunk a lakosság részéről, és mi is azt tapasztaltuk, hogy Kőbánya-Kispest központjában hajléktalanok, illetve kábítószer-fogyasztók bukkannak fel – magyarázza Hanó Gergely alezredes, a rendészeti osztály vezetője. − Ezért állandó rendőri jelenlétre van szükség, a napokban is sikert értünk el ott. Miután egy férfit kiraboltak, a járőrhöz fordult segítségért, aki két honvéddel látta el a szolgálatot aznap este. A személyleírás alapján az átjáróban meg is pillantották az elkövetőt, utánaeredtek, és elfogták. A kihallgatáson elmondta, nagyon meglepődött azon, hogy nemcsak egy rend­őr, de két katona is fut utána.

Az említett zsaru, Huszka István őrmester, baleseti helyszínelő ottjártunkkor is a bevásárlóközpontban kezdte szolgálatát a két honvéddel együtt. Egy embert igazoltattak, és amikor mindent rendben találtak nála, útjára engedték. Egy másik járőrpáros, Balogh László törzsőrmester és Szabó András őrmester egy idős asszonyhoz indult. A nő bejelentése alapján ismeretlen tettesek az éjszaka ellopták a gáztűzhelyét. A sértett az egyenruhásoknak elmondta, valaki ellopta a tűzhelyet, és helyette másikat szerelt be az éjszaka folyamán. A zsaruk megvizsgálták a helyszínt, és megállapították, a tűzhely valószínűleg már évek óta ott van. Ennek ellenére az asszony ragaszkodott ahhoz, hogy az nem az övé, mert a gombok is máshol vannak rajta. A zsaruk további kérdéseket tettek fel neki, és nem is tudta megmondani, hogy milyen nap, illetve hónap van. A rendőrök úgy döntöttek, mentőt hívnak, hiszen nem hagyhatják egyedül az idős nőt, zavart állapotára való tekintettel ki kell vizsgálni. Miközben a mentőkre vártunk, a rend­őrök elseperték a havat a kapu elől. A kiérkező mentősöknek az asszony nem örült, a járőröknek kellett szép szóval rábeszélniük, hogy legyen együttműködő velük. A zsaruk megvárták, amíg a nő biztonságosan a mentőbe került, bezárták a kaput, majd tovább­indultak.

Plánk Róbert ezredes
Plánk Róbert ezredes 

A rádión újabb hívást vettek, egy autó rossz helyen állt, egy felüljáró közepén. A szolgálati autóval a helyszínre hajtottak, és a két járőr észrevette, hogy egy férfi integet nekik a járdáról. Kiderült, lerobbant a kocsija, és az autómentőt várja. Amikor az megérkezett, a zsaruk az egyik bevásárlóközpontba indultak. Elkaptak egy tolvajt, aki parfümöt lopott az egyik boltból. Az esetre az üzlet biztonsági őre figyelt fel, a monitoron keresztül látta, ahogy a két illatszer a fiatalember zsebében landolt, majd a tettes kisétált a boltból. A férfit az üzlet előtt fogták el a járőrök.

„Én voltam, nem tagadom” – mondta rögtön az elkövető. A törzs­őrmester ellenőrizte az üzlet kamerafelvételeit, majd felvette az adatokat.

Parfümöt lopott
Parfümöt lopott 

− A vagyon elleni bűncselekmények és a betörések száma az utóbbi időben csökkent. Tavaly már jóval kevesebb esetet regisztráltunk – tájékoztat Faragó Márton őrnagy, bűnügyi osztályvezető. − Múlt évben összehangolt akció keretében egy lakásbetörés-sorozat elkövetőjét fogtuk el, aki ajtókat, ablakokat feszített fel, és főleg könnyen mozdítható értéket, ékszert és pénzt vitt magával. A gépjárműlopások száma is jelentősen csökkent.

Az elhangzott eredményeket mi sem bizonyítja jobban, mint az a telefonhívás, ami beszélgetésünkkor érkezett. Néhány nappal korábban egy családi házba törtek be, ahonnan több vagyontárgyat vittek el, többek között egy kistehergépkocsit. A zsaruk ezt az autót találták meg közel a szlovák határhoz, egy kertben elrejtve.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.