Kedveskedtek az iskolaőröknek

2020. 12. 16., sze - 16:08
Zsaru Magazin

Szeptember 1-jén kezdte meg országszerte működését az iskolaőri szolgálat.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) égisze alatt létrehozott szervezet története egyelőre sikersztori, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az első két hónap után számos kedvező visszajelzés érkezett az iskolaőrök munkájával kapcsolatban.

 

Az ORFK bűnügyi főosztály iskolapartnerségi osztálya összegyűjtötte a legkedvesebb történeteket.

A kisdiákok rokonszenvük jeléül rendszeresen apró, saját készítésű rajzokkal, ajándéktárgyakkal lepik meg a nekik szimpatikus iskolaőröket, míg a felső tagozatos és középiskolás tanulók más meglepetést eszelnek ki számukra. Egy kaposvári általános iskola 8. évfolyamos diákjai például dallal köszöntötték fel a születésnapját ünneplő iskolaőrt.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott, hogy Somogyban „a diákokat kellőképpen rendre utasítja az egyenruhás jelenlét, mindeközben pedig nagyon érdeklődők. Példaképként tekintenek az intézményükben szolgálatot teljesítő iskolaőrökre, bátran és nagy bizalommal fordulnak hozzájuk kisebb-nagyobb problémáikkal.” Az egyik iskolaőr a szolgálatteljesítése során szerzett élményei közül azt emelte ki, hogy egy szomorkodó másodikos kisfiút megtanított cipőfűzőt kötni. Egy másik Somogy megyei iskolaőrnek pedig az jelentett különösen nagy örömöt, hogy egy olyan, sajátos nevelési igényű kisfiú mutatta meg neki az ügyesen megoldott iskolai dolgozatát, akivel a tanév kezdetén még sok problémája akadt.

Egy szombathelyi iskola meghívta iskolaőrét egy munkaszüneti napra tervezett kerékpártúrára, amelynek ő örömmel és szívesen tett eleget.

A tanulók annyira kedvelik iskolaőrüket egy békéscsabai iskolában, hogy a Gólyanapra írt versükbe belefoglalták őt is.

A Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Hunyadi János Általános Iskolájában szolgálatot teljesítő iskolaőr tevékenységéről újságcikk jelent meg a Kecskeméti Lapok elnevezésű, minden városi háztartásba, intézménybe ingyen eljuttatott lapban. A cikkben a korábban diákjai magatartási problémáival küzdő intézmény igazgatója, valamint az intézményegység-vezető is kedvezően nyilatkozott a szeptember óta tapasztalt változásokról, amiket egyértelműen az iskolaőr tevékeny jelenlétének tulajdonítanak.

A fővárosban is van már pozitív vissz­hangja az iskolaőrök munkájának: egy technikum iskolaőrével kapcsolatosan rendre elismerő szülői visszajelzések érkeztek mind a tanintézményhez, mind a rendőrséghez.

Debrecenben egy technikum iskolaőre egy rosszul lévő diáknak segített, amit utólag a tanuló egyik szülője az osztályfőnöknek írt Messenger-üzenetben köszönt meg a „rendőr hölgynek”, továbbá megnyugvásának adott hangot, amiért „jó kezekben vannak a gyerekek”.

A Komárom-Esztergom megyei Ácson a diákokon túl az általános iskolai dolgozók és intézményvezetők is több helyütt hangot adtak annak, hogy ragaszkodnak az iskolaőrükhöz. Tatabányán egy technikum pedagógusai szerint az ő iskolaőrük „nem 100, hanem 200 százalékon teljesít”, míg Békéscsabán az egyik oktatási intézmény vezetősége egyedi „Iskolaőr” feliratú maszkkal látta el a kollégát.

Egy győri technikum és kollégium igazgatója – amikor a szolgálatellátás érdekében az iskolaőr személyén változtatni akartak – kifejezetten kérte a koordinátori feladatokat ellátó zsarut, hogy továbbra is az általuk megkedvelt őr láthassa el a szolgálatot az intézményben. Az iskola később, a számukra meghozott kedvező döntés kapcsán köszönetét is kifejezte a rendőri vezetésnek.

– Amikor szeptemberben munkába álltak országszerte az iskolaőrök, csak remélni lehetett, hogy mindenhol elfogadják a jelenlétüket – mondta az előzményekről Varga Zsolt alezredes, az ORFK iskolapartnerségi osztályának megbízott vezetője. – De azt, hogy nem egészen három hónap elteltével ennyi kedvező jelzést kapjunk, még legmerészebb álmunkban sem gondoltuk volna.

A koordinátori feladatokat ellátó kollégák rendszeresen élnek a pozitív visszacsatolás és a szóbeli dicséret lehetőségével a munkájukat jól teljesítő iskolaőrök felé. A fentebb említett debreceni iskolaőr segítségnyújtását – a szülő elismerő üzenete mellett – a rendőri vezetés is megköszönte koordinátora útján.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetőjétől lelkiismeretes munkavégzéséért szóbeli dicséretben részesült a rudabányai általános suli iskolaőre, míg a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a kiváló iskolaőri munka jutalmazását tervezi a jövőben az év Tolna megyei iskolaőre elismerés adományozásával.

Országszerte több iskolaőrre példaképként tekintenek a gyerekek az intézményükben, sőt, munkájukat látva – habár az iskolaőr nem rendőr – Somogy és Zala megyében több diák kijelentette, hogy ők is rendőri pályára szeretnének lépni.


MÁTYÁSI GYÖRGY
FOTÓ: RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.