Kilencedik menet

2017. 10. 11., sze - 13:12
Zsaru Magazin

Szinte napra pontosan tavaly ilyenkor indultak el az első határvadászképzések. Az akkor felvett tanulók ma már próbaidős őrmesterként, járőrtársként szolgálnak a Készenléti Rendőrség (KR) kötelékében.

Megkezdődött a határvadászképzés kilencedik üteme. Október 2-án Nyírbátorban 28, Kiskunhalason 21 frissen toborzott, a felvételi követelményeknek eleget tevő jelentkező kezdte meg a tanulmányait. Jelenleg 290-en vesznek részt a képzésben a KR bevetési osztályainak 3000 határvadásszal történő bővítéséről szóló projekt megvalósításában. A 2016. szeptember 1-én indult képzésekkel párhuzamosan a korábbi mellé egy újabb határrendészeti igazgatóság állt fel, a határvadász bevetési osztályok száma hétről tizenötre bővül.

..
Liptai András, Vörös Tibor alezredesek, Nagy Miklós és Arató László ezredesek

A Kiskunhalason október 3-án megtartott tanévnyitó ünnepségen Nagy Miklós ezredes, a KR Rendészeti Igazgatóság igazgatója köszöntötte a megjelenteket. A tanévnyitón részt vett Arató László ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság (B.-K. MRFK) rendészeti főkapitány-helyettese, valamint Vörös Tibor alezredes, a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium szakmai ismereti és nevelési szakcsoport osztályvezetője is.

– A képzésre folyamatosan lehet jelentkezni, a pályázatokat mindaddig várja a rendőrség, amíg a 3000 fős létszámkeret erre lehetőséget biztosít – magyarázta Liptai András alezredes, a B.-K. MRFK Humánigazgatási Szolgálatának vezetője. – A folyamatos toborzás eredményeként gördülő rendszerben, ütemezetten indulnak a képzések. A szakképzésben történő részvételüket a rendészeti szakgimnáziumokkal kötött felnőttképzési szerződésben határozzák meg. A most indult kilencedik képzési ütem 2018. március 30-án fejeződik be. A tananyagokat nyomtatott és elektronikus formában, távoktatási rendszer segítségével is biztosítjuk a résztvevők számára.

Arató ezredes szerint a fő célkitűzés a rendőri szolgálat ellátásához szükséges kompetenciák kialakítása és fejlesztése. A rendőrség a szolgálati feladatok függvényében kívánja a későbbiekben biztosítani a moduláris képzés folytatását, a további rendőri szakképzettség megszerzését.

..
Fischóf Renáta

Kiskunhalason mindegyik új tanuló környékbeli, akik nem csak a hírekből ismerik az államhatárt védő állomány munkáját és a határra nehezedő nyomást. A zsarufeleség Fischóf Renáta (42) Tompáról érkezett a képzésre. Kihívásnak tartja a határvadász szolgálatot, a rendőri hivatást, eddigi életében családi kötelezettségei miatt háttérbe szorult vágyai valósultak meg azzal, hogy sikeresen teljesítette a felvételi követelményeket. Szeretne lakóhelyéhez közel, a tompai határszakaszon szolgálni, védve ezzel a magyar polgárok biztonsága mellett a családjáét, gyermekéét is.

VÉGH ATTILA
FOTÓ: RENDŐRSÉG

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Autót lopott

A nyíregyházi rendőrök az elkövetőt elfogták és bűnügyi őrizetbe vették.