Kint vannak a vízből

2018. 07. 25., sze - 13:22
Zsaru Magazin

A BKKB betűszó 26 éve bukkan fel nyaranta a rendőrségi kommunikációban. A négy betű a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottságot rejti, és négy megye szezonális hatósági munkáját hangolja össze.

A magyar tenger mellett lévő Veszprém, Zala és Somogy megyéhez Fejér csatlakozott a Velencei-tó örvén, a dunántúli négyes így alkot júniustól szeptemberig bejáratott alkalmi szövetséget. Az elnöki-házigazdai stafétát évről évre adják tovább a megyei rendőr-főkapitányságok, idén Somogy látja el a tisztséget. A szezon derekán, július 6-án Siófokon tartottak köztes értékelést az érintett területek küldöttei.

– Értekezletünket az általános kitekintés és a részfeladatok összegzése mellett ezúttal konkrét tudásátadásra is használtuk – tájékoztatott Orbán Zoltán őrnagy, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – Az értekezlet idején is zajlott az ország második legnagyobb szabadtéri rendezvényének, a Balaton Sound fesztiválnak a biztosítása, melyet főkapitányságunk a több városi kapitányság erőivel, a Készenléti Rendőrség egységeivel, polgárőrökkel és civil biztonsági szolgálatokkal közösen valósított meg. Szerzett tapasztalatainkat megosztottuk a társult megyék delegáltjaival, hiszen még a nyár folyamán kollégáink is hasonló, jelentős biztosítási feladatok elé néznek. Fejér megyére az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) és az Ozora Fesztivál biztosítása vár, Veszprém megye Somoggyal és a Balatoni Vízirendészeti Rend­őrkapitánysággal vállvetve érintett a Balaton-átúszás, a Kékszalag vitorlásverseny lebonyolításában, emellett motoros- és autóstalálkozók biztosításában. Zalában a szintén a Balatonhoz kötődő B. My Lake fesztivál és falunapok adnak feladatokat a rendőrségnek.

Pungor József ezredes, a Balaton Sound biztosításparancsnoka bemutatta a fesztiválon végzett munkát. Kitért a nagyszámú külföldi vendég jelentette specialitásra, a kis területen koncentrálódó nagy tömeg előidézte sajátosságokra, valamint hangsúlyozta az együttműködés fontosságát a szervezeti egységek és a civil segítők között.

A BKKB égisze alatt a négy megye küldöttei rendszeresen megosztják a tapasztalataikat a tipikus nyári bűncselekményekről is, melyek felderítése és elemzése szintén segítséget ad a jövőben a rendőri jelenlét ideális összpontosításához. Június 10-én az M7-es autópályán trükkös pénztárcatolvajt, míg 11-én Siófokon egy strandlopás gyanúsítottját fülelték le a zsaruk. Sajnos mindkét eset sokszor megismétlődik, jóllehet a rendőrség megelőzéssel igyekszik felhívni a lakosság figyelmét a károsulttá válás elkerülésére. A józan ész logikáját dicsérte Fürst Dávid őrnagynak, a Siófoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjének önálló akciója. Szolgálaton kívül sem tette le rendőri szemléletét június 29-én, és bevásárlás közben érdeklődött egy, a kánikulában télikabátot viselő férfi iránt. A túlöltözött V. János (21) számíthatott arra, hogy megizzad az évszakidegen viseletben, épp egy tucat tusfürdőt rejtett el ruhájában, lopás vétsége miatt gyanúsították meg. A tóparti megerősített szolgálat a láttató rendőri jelenlét mellett aktív munkát is kíván: június 30-án Nagyberényben egy körözött férfit fogtak el a járőrök. A közlekedésiek sem pihentek, ők is reagálnak a nyárra. A megnövekedett Balaton környéki forgalomban finn módszerrel tartottak közúti ellenőrzést a siófoki zsaruk a rekkenő hőségben. A félreállítás, szondafújatás, alkoholérték-elemzés mechanizmusán alapuló gyors kontroll során kétszáz járművezetőt szondáztattak meg június 27-én, és csupán egyetlen esetben észleltek alkoholos befolyást.

A Balatonnál nyáron a vízi zsaruk is kiveszik a részüket a szolgálatból. Hol csak egy lapát potyogott a vízbe, hol maga a legénység, megmakacsolta magát a hajómotor, orvul feltámadt a szél, volt, aki elsodródott, más pedig eltévedt – a rendőrök mindenkinek segítettek. Június 18-án kora reggel Balatonfüred előtt egy motorhibás kishajó vezetője kért segítséget. Délelőtt Balatonudvari-Fövenyesnél, a parttól több száz méterre lévő horgászstégről ketten integettek kétségbeesetten: az erős hullámzás miatt nem mertek csónakjukkal a szárazföldhöz közelíteni. Június 21-én a Balatonfenyves előtti vízterületen, a parttól mintegy 600 méterre egy férfi strandkajakról kért segítséget integetve. A zsaruk odasiettek, a kajakos elmondta nekik, hogy vízbe ejtette az evezőjét, és hatósági beavatkozás nélkül képtelen lett volna kievickélni az erősödő szélben. Június 23-án és 24-én az elsőfokú viharjelzés érvénye alatt öt esetben összesen 11 embert mentettek ki a tóból. Többen a vitorlásukkal borultak fel, vagy elveszítették hajójuk irányíthatóságát. Egy csónak kisodródott a nyílt vízre, ketten egy katamaránról estek a Balatonba. Július 1-jén délben a balatonfüredi vízi rendőrökhöz futott be segélyhívás egy több órája eltűnt csónakázóról. A zsaruk telefonon hívták a férfit, aki zavartan beszélt, és nem tudta meghatározni a helyzetét. Parttól való távolságát 200–300 méterre tippelte, a rendőrök azonban ebben a sávban nem találták, így kiterjesztették a kutatást a tó belseje felé – igen jól tették. Balatonkenesétől mintegy 4 kilométerre találták meg a gárdonyi férfit. A szolgálati kisgéphajóba emelték, majd a csónakjával együtt biztonságban a kikötőbe vitték. Július 9-én este Balatonfüred előtt, a parttól 200 méterre észleltek a járőröző zsaruk egy sodródó gumicsónakban két 13 éves fiút, akik az erős északi szélben képtelenek voltak önerőből partig pancsolni, őket is biztonságba juttatták.


SZILÁGYI ATTILA
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, ZSARU-ARCHÍV, RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.