Kiosztották a Dr. Dobos János-díjat

2018. 11. 21., sze - 15:48
Zsaru Magazin

Ünnepélyes keretek között, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett Kriminálexpo keretében adta át november 13-án a Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete (MBSZE) az idei Dr. Dobos János-díjat és az emlékérmeket.

A kiemelkedő szakmai elismerést Horváth József Attila alezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi technikai és helyszínelő osztályának vezetője kapta.

A díjat évente egyszer adományozzák azoknak, akik legalább húszéves tényleges szolgálati viszonnyal rendelkeznek, és a bűnügyi szakterületen huzamosabb időn keresztül kimagasló teljesítményt nyújtottak.

Horváth József Attila 1983. szeptember 1-jén kezdte meg a hivatásos szolgálatot a Székesfehérvári Rendőrkapitányság közrendvédelmi és közlekedési osztályának állományában mint járőr. 1984-től ugyanott a bűnügyi osztály nyomozójává nevezték ki, 1990-től segédtechnikusi, majd 1993 szeptemberétől technikusi beosztást látott el a helyszínelő alosztályon. 1997 és 2001 között alosztályvezetőként dolgozott, 2002. április elsejéig pedig a bűnügyi technikai osztályt vezette. Ekkor helyezték át a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi technikai osztály szakértői alosztálya élére, és 2005-től vezeti az osztályt. Horváth József Attila munkája mellett folyamatosan képezte magát. A rendőri szolgálatban eltöltött 35 éve alatt számos beosztásban bizonyította rátermettségét, ezért is jelölték a díjra.

– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy rám gondoltak mindazok, akik jelöltek, és akik erre a díjra érdemesnek tartottak – mondta Horváth József Attila alezredes a díjátadó után. – Számos esetről tudnék beszélni, akár néhányat ki is emelhetnék, de az elmúlt években szinte mindegyik napra jutott eddig is és jut ma is valamilyen komolyabb munka. Ha a nyomozói tevékenységet nézzük, az alapok ugyanazok, mint amikor Dobos János is dolgozott. Természetesen az eszközök és az internet adta lehetőségek azért professzionálisabbá tették a szakmát. Ennél a munkánál nagyon fontos a családi háttér. Még akkor is, ha a legtöbb időt sajnos nem tudjuk együtt tölteni a munka miatt, ez látszódik az ősz hajszálaimon is. Két felnőtt lányom van és egy mindenben támogató és megértő feleségem.

A Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete a magyar bűnüldözés és kriminalisztika nemzetközileg is ismert kiemelkedő személyisége, Dobos János ny. rendőr ezredesre emlékezve a kriminalisztika, a büntetőjog és a rendészettudományok, valamint a bűnüldözés területén elért kimagasló eredményekért további elismeréseket adományozott.

Dr. Dobos János Ezüst Emlékérmet kapott Bohnert Tibor, az MBSZE rendes tagja, a közgyűlés általános és ügyrendi bizottságának korábbi elnöke, nyugállományú bűnügyi osztályvezetője, akit egyben köszöntöttek 60. születésnapján.

Dr. Dobos János Bronz Emlékérmet kapott Fazekas György pénzügyőr alezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának igazgatóhelyettese, Leskó András alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályvezetője, Szabó Mihály ny. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) megelőzési főosztály egykori vezetője.

Elismerő oklevelet és elnökségi tanácsos címet kapott Pongrácz Tihamér, az MBSZE rendes tagja. Elismerő oklevelet vehetett át Kövecses Gábor elnökségi tanácsos, az MBSZE rendes tagja, valamint Fehérvári Dániel Pál és Lajos Levente.

– A 2004-ben alapított Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete egy független, civil szervezet, ám tagjai főleg egykori és aktív rendőrök – emelte ki Jakab György, a szervezet elnöke. – A díjakat nyolcadik alkalommal adtuk át. Ez a díj azért is nagyon rangos, mert egy szakmánál, egy hivatásnál az a legnagyobb elismerés, ha a legjobbak a kollégáiktól kapják.

Az eseményen két előadás is elhangzott arról az időről, amely nagyon meghatározta Dobos János munkáját. Az egyiket dr. Vántus György, a Győri Járási és Nyomozó Ügyész­ség csoportvezető ügyésze tartotta. Visszatekintett arra, honnan indult a rendőrség bűnügyi szolgálata és a krimináltechnika a 80-as években. Érdekességként kiemelte, hogy nemcsak a rendőrség eszközei és a gépjárművei voltak akkoriban mások, hanem az öltözékük is, hiszen a nyomozóktól megkövetelték az öltönyt és a nyakkendőt.

Hasonlóan lebilincselt mindenkit dr. Kovács Lajos ny. ezredes, címzetes egyetemi docens előadása az úgynevezett favorit ügyekről. Bevezetőjében kiemelte, hogy mindig jóleső érzéssel emlékezik vissza Dobos Jánosra, aki kollégája és főnöke is volt, majd több érdekes esetet is ismertetett.


KUN MÓNIKA
FOTÓ: MANEK ATTILA

 

VISSZATEKINTÉS A NÉVADÓRA

Az egyesület Dobos János iránti tiszteletét úgy fejezi ki, hogy 2010. május 26-án a nevét viselő díjat, három évvel később emlékérmet alapított. A magyar kriminalisztika történetének egyik kiemelkedő alakját a XX. század második fele egyik legnagyobb kriminalistájának és oktatójának tartják a mai napig. Az iskola elvégzése után, 1954 és 1960 között a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán volt nyomozó. Ezután Moszkvában tanult, majd diplomáját 1964-ben honosítva az Eötvös Loránd Tudományegyetemen avatták állam- és jogtudományi doktorrá. 1964-től az ORFK-n teljesített szolgálatot. 1990-ben nevezték ki ezredessé. 1987–1990 között a Rendőrtiszti Főiskola docenseként oktatta a hallgatókat, 1988-tól a bűnügyi tanszéket vezette. Az újkori magyar bűnüldözés kiemelkedő alakja elsősorban az idősebbek számára ismerős, hiszen az 1970-es évektől kezdve rengeteget szerepelt a Magyar Televízióban, az akkori Kék fény című műsorban. Dobos János idén lenne 78 éves.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.