Kórházban segítettek

2019. 06. 19., sze - 14:31
Zsaru Magazin

Gyógyuló gyerekeknek vittek ajándékot a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának munkatársai.

Erre az eseményre csatlakozott hozzájuk a BRFK bűnmegelőzési és balesetmegelőzési osztályának képviselői is.

Három rendőrautó érkezett június 4-én délután a Szent János Kórház gyermeksebészet és traumatológiai osztálya elé. Utasai ezúttal nem azért jöttek, hogy valamilyen hivatalos ügyben intézkedjenek, mindössze segíteni akartak dr. Kőnig Róbert gyermeksebésznek, aki a gyógyítás során ajándékokkal szokta megnyugtatni és feloldani a gyerekeket. A kék-fehér autóval tehát ajándékokat meg élményt hoztak. Mindenesetre fura látvány volt a két testpáncélba öltözött rendőr, akik a kommunikációs osztály munkatársaival, kezükben hatalmas, ajándékokat rejtő dobozokkal látogatták végig a kórtermeket. Volt, aki nem tudta hová tenni a váratlanul felbukkanó vendégeket, más filmforgatásra gyanakodott.

– A közösségi médiában olvastuk az osztályon dolgozó Kőnig doktor felhívását, amelyben azt írta, hogy szívesen fogadja azokat a feleslegessé vált kisebb játékokat, amelyek örömet okozhatnak a beteg gyerekeknek – mondja Nothoff Ingrid őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa.

A BRFK kommunikációs osztályához erre az eseményre csatlakozott a bűnmegelőzési és a balesetmegelőzési osztály is.

Gergő mindenesetre örül a látogatóknak, és az ajándékoknak is. Meséli: éppen nyolcadik születésnapját ünnepelné ezen a napon, ha nem kórházban kellene töltenie az idejét. A balesetére nem szívesen emlékezik vissza, de azért elmondja, hogy néhány barátjával színházba vitték őket Budapestre, a Ruminit nézték meg, és amikor mentek hazafelé Biatorbágyra, karamboloztak. Elég érzékletesen meséli el a balesetet, de szerencsére neki nem lett nagy baja, a biztonsági öv megfogta. Agyrázkódás, az öv által okozott komoly véraláfutások, lényegében ennyivel megúszta. És mekkora szerencse, hogy ő már nagyon kicsi korában megtanulta, milyen fontos a biztonsági öv használata, ezúttal is az volt az első dolga, amikor kocsiba ült, hogy bekösse azt.

A folyosón hatalmas mesefestmény, odébb gyermekek rajzai, festményei, a Randevú az állatokkal című vicces kép és egy két részből álló, elgondolkodtató rajz. Az első kocka a szomorú fát ábrázolja, amit éppen kivágnak, a másik a boldog fát, aminek a tövébe virágokat ültetnek. Jön aztán dr. Kőnig Róbert gyermeksebész szakorvos is, akin látszik, hogy nem akar az általa kezelt gyerekek előtt szigorú, ijesztő doktor úrnak látszani: mókás pólóban dolgozik, a pólón lévő ábrán éppen kiszabadul a dzsinn a palackból.

– Igyekszünk gyerekbarát környezetet biztosítani, és bátorítani a kicsiket azzal, hogy a vizsgálat előtt vagy után ajándékokat adunk nekik – mondja Kőnig doktor. – Néhány éve kezdtem ezt el, és azt tapasztaltam, hogy a gyógyítás folyamatában nagyon bevált. A gyerekek megnyugszanak és együttműködőbbek lesznek. Mert ők nem mindig értik az összefüggést a kezelés kényelmetlenségei, fájdalmai és a végeredmény között. De ha a kettő közé beiktatunk egy élményt, egy ajándékozást, akkor megteremthetjük a hidat. Közzétettem az internetes közösségi médiában egy felhívást, amelyben arra kértem mindenkit, hogy amennyiben akad otthon felesleges gyerekjáték, hozza el nekünk, segítve ezzel a gyógyító munkát. Egyetlen nap alatt telt meg az összes raktárunk, és nagyon jó érzés megtapasztalni ezt a segítőkészséget például a rendőrök részéről is.

Kimegyünk aztán a kórházi osztály elé, azok a gyerekek, akik nincsenek ágyhoz kötve, ugyancsak kisétálnak a rendőrökkel. Beülnek a szolgálati autóba, villognak, pár pillanatra még a szirénát is bekapcsolhatják, felpróbálják a testpáncélt, mókáznak a zsarukkal.

Előttünk egy tolókocsiban a hat és fél éves Zalán, aki április utolsó napján szenvedett biciklibalesetet Bényén. Egy kisteherautó ütötte el, eltört a karja és a lába. Zalán ül a tolókocsiban, a keze már rendben van, az egyik lábából azonban jókora fémrudak állnak ki. Ezek segítik őt a gyógyulásban, meg talán az az élmény is, amit a Szent János Kórház gyermeksebészet és traumatológiai osztályán megjelenő rendőrök okoztak neki. Kicsit lehetett örülni, kíváncsiskodni, közelről rácsodálkozni a testpáncélos rendőrökre, egyszóval néhány percre el lehetett felejteni azt a kisteherautót, ami jött, jött, és egyre közelebb volt.

 

Trencsényi Zoltán
Fotó: Béres Márton


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pályaorientációs nap Dabason

A Dabasi Rendőrkapitányság munkatársai 2019. október 16-án a dabasi Gyóni Géza Általános Iskola és a Szent János Katolikus Általános Iskola tanulói részére tartottak pályaorientációs napot.

 

Közös életet ígért, milliókat kért

Megismerkedésükkor munkát kínált egy szarvasi nő egy kecskeméti férfinak, majd azt mondta neki, hogy össze akar költözni vele, csak fel kell újítani azt a házat, amiben lakni fognak. Így vette rá arra, hogy közel 3 millió forintot adjon neki.

 

Keressük Demeter Zoltánt

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 31 éves, sátoraljaújhelyi férfi eltűnése ügyében.

 

Ittasság a gyanú

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 28 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 41. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Nyomokból olvastak

Szeptember 26-án valószínűleg a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek bűnügyi technikai osztály kutyavezetői alosztályának dunakeszi objektuma volt a legkevésbé áhított hely a törvény elől bujkálni szándékozók számára.

 

Drogériából loptak, keressük őket

A székesfehérvári rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt keresik a fényképfelvételeken látható ismeretlen elkövetőket.