Közösen a határok biztonságáért

2019. 11. 27., sze - 12:37
Zsaru Magazin

Budapesten gyűltek össze a magyar, a szerb és az észak-macedón rendőrség küldöttei az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szerb missziójának (EBESZ OSCE) támogatásával.

A magyar főváros szívébe érkeztek konferenciára a küldöttek november 18–20-án, hogy tájékoztatást adjanak egymásnak az illegális migráció, illetve embercsempészés jelenleg aktuális tendenciáiról, jellemző elkövetési módszerekről. Ez alkalommal  konkrét információcserére is sor került. A jelen lévő országok az általuk folytatott eljárásokban felmerült együttműködési igény alapján adatokat osztottak meg egymással, illetve további kétoldalú megbeszéléseken egyeztettek, melyek eredményeként a jövőben közös nyomozásokat is indítanak majd.

A háromoldalú nemzetközi bűn­ügyi együttműködési rendszer a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nemzetközi bűnözés elleni főosztály illegális migráció elleni osztályának kezdeményezésére indult el 2015-ben. Az országok képviselői évente legalább két alkalommal közösen egyeztetik az illegális migrációval kapcsolatos bűnügyi adatokat. A négy éve kialakított együttműködés mára napi szintű információcserét jelent. A rendőri társszervekkel kialakított közvetlen és bizalmas viszonyból fakadóan számottevően lerövidül a magyar, a szerb és az észak-macedón illetékes szervek reakcióideje a jogsértő cselekményekkel szembeni fellépés vonatkozásában.

Boross Zoltán ezredes
Boross Zoltán ezredes 

– A szervezett bűnözői csoportok tagjainak legfőbb előnye az, hogy ők törvénytelen módon és eszközökkel végzik a tevékenységüket. Nekünk pedig ezt törvényes eszközökkel kell megakadályoznunk – kezdte a konferencia nyitóbeszédét Boross Zoltán ezredes, a KR NNI nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetője. – Ehhez nagyon sok dolog kell, az egyik például az, hogy ismerjük egymás jogszabályait, és ugyanolyan gyorsan tudjunk határon átívelően reagálni, mint ahogy ezt megteszik az embercsempészek. Az embercsempészés elleni küzdelem továbbra is kiemelt feladatként jelentkezik minden országban. Ahogy elemeztük a helyzetet, azt is megállapítottuk, hogy a nyugat-balkáni útvonalon továbbra is lesz mit tennünk. Akkor vagyunk igazán hatékonyak, ha nemcsak elfogjuk az embercsempészéssel foglalkozó bűnszervezetek tagjait, hanem el is tudjuk vonni a bűnös tevékenységükből származó vagyonukat. Ez nem könnyű feladat: nem úgy történik, hogy van a gyanúsítottnak egy bankszámlája, ahova az utalásokat várja. Nagyon sok módja létezik annak, hogy el tudják rejteni a bűnös úton megszerzett összegeket. A bűnözők ma már csúcstechnológiát alkalmaznak. Gondoljunk csak az úgynevezett kriptovaluták felhasználására. Ma már egy nyomozónak sokrétű tudással kell rendelkeznie ahhoz, hogy ezeket az utalásokat azonosítani tudja, és ezeket a pénzeket lefoglalhassuk.

A konferencia során ismertette saját helyzetét Észak-Macedónia és Szerbia is. Dragan Cesto szerb főügyészhelyettes aggodalmát fejezte ki, hogy új, veszélyes módszerekkel próbálkoznak a határokon.

– Mi tranzitország vagyunk, ezért a migránsok igyekeznek minél hamarabb átutazni. A határátkelőhelyeket kerülik, ezért néhányan már most olyan vakmerő dolgokat próbáltak kivitelezni, mint például, hogy keresztben átússzák a Dunát. Az eddigi kísérletek egyike sem volt sikeres – említette meg beszédében az ügyész, majd hozzátette, hogy az embercsempészés felszámolásában már nagyobb sikereket értek el.

Gerald Tatzgern dandártábornok
Gerald Tatzgern dandártábornok

Hasonló a helyzet Észak-Macedóniában is, tudtuk meg Marjan Shutinovskitól, aki a Nemzeti Egység Migráns- és Emberkereskedelmi Osztály vezetője. Elmondása szerint ugyanis sok menekült az utolsó pillanatban, már a célországa határán döbben rá, hogy mennyivel jobb helyzetbe kerülhetne Görögországban. Így azok, akik egyszer már átmentek az ő országukon, most még egyszer megteszik.

Gerald Tatzgern osztrák dandártábornok szerint túl sokáig nem vették komolyan a nemzetek az illegális bevándorlás és az embercsempészés veszélyeit.

– A 2015-ös parndorfi tragédia hatalmas változást hozott az európai országok bevándorláspolitikájában. A teherautó, ami ott állt a 71 holttesttel az autópálya szélén, közel van a repülőtérhez. Abban az időszakban csúcstalálkozóra voltak hivatalosak Európa legnagyobb vezetői, s elkerülhetetlen volt számukra, hogy ne lássák a járművet a sztráda mellett. Másnap, amikor médianyilvánosságot kapott az egész történet, akkor jöttek rá a politikusok, hogy ők már egyszer elmentek e mellett a teherautó mellett, és cselekedniük kell – vélekedett a dandártábornok, aki kiemelte, hogy a parndorfi eset kapcsán szorosan együttműködtek a magyar, illetve a bolgár kollégákkal.

Gerald Tatzgern cselekvésre biztatta kollégáit, és az egyik legszokatlanabb ötletével aratta a legnagyobb sikert közöttük. Hosszú heteken, hónapokon át igyekeztek az emberei felfedni az embercsempészek kommunikációs hálózatát, azonban hiába.

.

– Rengeteg olyan csoport van különböző telefonos applikációkon, ahol ezek az emberek beszélgetnek egymással, és több tízezren jutnak hozzá onnan információ­hoz. Ezek javarészt zárt körökben történnek, ráadásul a saját nyelvüket használják, amit mi nem is értenénk. Így jött az ötlet, hogy különböző, legális úton érkezett bevándorlókat felkértem amolyan mediátori munkára. Így nemcsak hogy bejutottunk ezekbe a körökbe, de tudomást szereztünk arról is, hogy mikor indul útnak egy migránskaraván. A csoportban ugyanis megtárgyalták, hogy ki és mikor érkezne Görögországba, hogy együtt induljanak tovább Európa felé. És olyan fontos információkat is megosztanak egymással, mint hogy merre enyhébb az ellen­őrzés, a rend­őrök mikor mennek ebédszünetre, vagy éppen mivel tudják kijátszani a hatóságokat. De arra is volt már példa, hogy egy nő ott osztott meg magáról egy képet, ahogy a francia Riviérán sütkérezik a napsütésben, ehhez pedig természetesen mellékelte, hogyan jutott át Bosznia-Hercegovinából. Rengeteg trükköt ismertünk meg ennek a módszernek a segítségével. Napjainkban a bevándorlók számára Ausztria „veszélyes” országnak számít többek közt a kemény határellenőrzés miatt, így minket inkább igyekeznek elkerülni.

PORKOLÁB ZSÓFIA

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, MAROSFALVI PÉTER

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ugrani készült, megmentették

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság járőrei mentették meg annak a nőnek az életét, aki egy társasház lépcsőházi ablakában állva, végzetes lépésre szánta el magát.

 

Határsértők Csongrád megyében

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonkilenc határsértő Csongrád megyében. A rendőrök huszonhét főt feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísértek, két személyt pedig elfogtak, ellenük idegenrendészeti eljárás indult.