Kutyás edzés

2014. 11. 12., sze - 11:32
ORFK Kommunikációs Szolgálat

- Imádjuk a kutyáinkat! - tisztázza rögtön a tréning vezetője, Matán Csaba zászlós a kutyás rendőrök ebeikhez fűződő viszonyát.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kiképző kutyavezetője október 27-én reggel hét kollégájával kezdte meg a szolgálati kutyás képzéssorozatot.

 

 

– Rudniczai Rudolf főtörzszászlóssal találtuk ki a rendszeres képzést, ötletünket támogatta a megyei vezetés – mondja a zászlós.

A Fejér megyéből érkező zsaruk egy-egy szolgálati kutyát hoztak a gyakorlásra, Matán Csaba egy ígéretes növendéket. Az autója csomagtartójából előhömpölygő, koromfekete, Árnyék nevű német juhász mindössze három hónapos, lelkes kezdő, elfogulatlanul bámulja-csaholja komoly fajtársait.

– Ő még puszilkodik, korának megfelelően kajla, egyelőre nincs róla tudomása, hogy nagy és erős zsarukutya lesz – simít végig rajta Matán Csaba.

 

A rendőrök valóban szeretik a kutyájukat. Bizalmi viszonyban vannak velük, hiszen akár az életük is múlhat négylábú társaikon. A tervek szerint havonta ismétlődő közös képzésen általános elemeket és szakterület-specifikus feladatokat gyakorolnak majd. Engedelmességi mustra, vezényszavakra reagálás, labdás játékok alapoznak meg a tréningnek az autópálya-rendőrség helikopterleszállójának betonján. A rendőrök simogatásokkal, dicsérő szavakkal ismerik el a blökik munkáját. Érezhető az összhang, a bizalom. A fegyelmezés csakis szóbeli lehet, és ritkán van szükség emelt hangú vezénylésre.

– Minden kutya más-más adottságokkal születik, amelyeket fel kell ismernünk, ki kell aknáznunk – mondja a zászlós. – Ha egy kutyának már ifjúkorában nagyon aktív a keresőösztöne, akkor valószínűleg kábítószer-kereső lesz. Másokat nyomkövetőként vagy járőrkutyaként alkalmazunk. Eltűnt személyek keresésére, nyomkövetésre a mai napig a kutya a legjobb megoldás. Rendezvénybiztosításoknál a kutyák jelenlétének leírhatatlan lélektani ereje van. Rendőrtársammal két kutyával vetettünk már véget pillanatok alatt 150 fős tömegverekedésnek. Érdemes lenne egyszer felmérést végezni, vajon hány hivatalos személy elleni erőszak történt kutyával dolgozó zsaruk sérelmére. Szerintem egy sem.

 

 

A tréning a főkapitányság székesfehérvári taktikai házában folytatódik. A furgonokból kipattanó blökik nyújtóztatják tagjaikat, a szomszéd házak kerítés mögé kényszerített civil négylábúi irigykedve csaholják az elit alakulatot. Gál András zászlós Niláj nevű kutyája felmentést kap a fizikálisan megterhelő penzumok alól: a német juhásznak néhány hete operálták a csigolyáit, még nem terhelhető.

– Dunakeszin, a Kutyavezető-képző Központban a kötelező éves szintfelmérések alkalmával minket, kutyavezetőket is képeznek – mondja Márton Sándor törzszászlós. – Etológiát, állategészségügyet tanulunk, szakemberek mondják el, hogyan etessük a szolgálati kutyánkat, hogyan ismerjük fel a betegségeit. Nekünk is célunk az egészségük megőrzése, szeretnénk minél tovább dolgozni velük.

A taktikai házban az állatok ismerkednek az épített környezettel. Nem lenne jó, ha éles bevetésen megriadnának egy csúszós parkettától, nyikorgó padlótól, létrától.

– Munka közben nem csodálkozhatnak rá a környezetükre, koncentrálniuk kell – magyarázza Matán Csaba.

 

 

A szolgálati ebek szakterületük szerint gyakorolnak. Rakító, Niláj és Lilu drogot keres az épületben, Boszorkány és Matyi az udvaron szájkosaras munkát végez. A kitalált helyzetben Matán zászlós illetéktelen behatoló egy családi ház udvarán, vesztére a kutyás rendőrök megtalálják. Mivel nem tesz eleget a felszólításuknak, a zsaruk segéderő alkalmazásával fogják el és teszik harcképtelenné. A bűnözőt alakító kiképzőt előbb Matyi borítja fel, és szórja meg szájkosaras feje kemény ütlegeivel, majd az éjfekete Boszorkány kényszeríti térdre, felszerelését faltörő kosként használva.

– Kontrollált körülmények között gyakoroljuk a szituációkat – törölgeti homlokát a zászlós. – A kutyák elsajátítják, hogyan érvényesítsék akaratukat szájkosárral a fejükön. Mivel ilyenkor nem tudnak harapni, öklelnek és ütnek. Így is komoly sérüléseket képesek okozni. Tudnunk kell velük dolgozni, ilyenkor zsaru és kutya közös erőt alkotva fékezheti meg a rendbontókat. Jogszabályok írják elő, hogy milyen helyzetben hogyan, pórázon vagy a nélkül, szájkosárral vagy azt levéve vethetjük be őket.

Az edzés utolsó programpontja személykeresés, épületátvizsgálás. Aktív résztvevőkké válunk: kolléganőm bujkáló bűnöző lesz a taktikai házban. Rakító csaholva csörtet be az épületbe, előbb szemmel keresi az őt korábban hergelő sajtómunkást, majd lecsillapodva, immár szimatára hagyatkozva jelzi, hogy megtalálta a szekrényben. Lebuktunk, mehetünk haza.

SZILÁGYI

FOTÓ: BARTALUS LAURA

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.