Máramarosiak Szolnokon

2018. 09. 05., sze - 15:41
Zsaru Magazin

Évek óta közös járőrszolgálatot tartanak a turistaszezonban a szolnoki és a román zsaruk.

Két máramarosi rendőr augusztusban egy hétig dolgozott a jászkun utakon és strandokon. A román turisták, autóvezetők ellenőrzésében és tájékoztatásával segítették magyar kollégáikat.

A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Rendőr-főkapitányság (J.-N.-SZ. MRFK) és a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság hosszú évek óta tartó együttműködésének köszönhetően az idei turisztikai idényben újra két romániai rendőr segítette a szolgálat ellátását augusztus 13–19. között.

– Székely Vasile körzeti megbízott és Tracec László közrendvédelmi járőr, a Máramarosszigeti Rendőrkapitányság munkatársai magyarországi hivatalos tartózkodásuk alatt aktívan részt vesznek a közös közúti ellenőrzésekben – magyarázta Kovács Ágnes őrnagy, a J.-N.-SZ. MRFK sajtóreferense. – Nagy segítséget nyújtottak a román állampolgá­rokkal kapcsolatban felmerülő intézkedések hatékony végrehajtásában, valamint a nyelvi nehéz­ségek leküzdésében. A delegált rendőrökkel a 4-es főút megyét átívelő, balesetveszélyes szakaszán találkozhattak a közlekedők. Intézkedési jogkör nélkül nyújtottak támogatást magyar kollégáiknak, ami a baleset-megelőzés szempontjából rendkívül hasznosnak bizonyult.

A román rendőrök betekintést nyerhettek a J.-N.-SZ. MRFK közlekedésrendészeti osztály, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Szolnoki Rend­őrkapitányság munkájába is. A szakmai tapasztalatcserére nemcsak a közös szolgálat, hanem a szabadidős programok is lehetőséget adtak. A járőrpár már jelezte, jövőre is szeretnének együtt dolgozni a szolnoki zsarukkal.


VÉGH ATTILA
FOTÓ: RENDŐRSÉG


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közúti szűrés

Öt ittas sofőr okozott közúti közlekedési balesetet Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain az év harminchetedik hetében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.

 

Nem akart sétálni

A 25 éves férfi vezetői engedély nélkül, ittasan okozott balesetet egy olyan kisbusszal, amit annak a tulajdonos tudta nélkül vitt el. A debreceni rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták.

 

Betörés közben érték tetten

A gödöllői rendőrök egy 19 éves férfit vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint az elmúlt napokban több betörést is elkövetett Gödöllő és Bag területén.

 

Kamionban bújt meg

Egy külföldi férfi próbált meg Tompánál jogellenesen bejutni Magyarország területére.

 

Alsóneműjében rejtette el

A mosonmagyaróvári rendőrök kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt fogtak el két férfit.

 

Más bankkártyáját használta

Csalás bűntett elkövetése miatt indult eljárás egy 37 éves nemesszalóki lakos ellen, a Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Baleset az M6-os autópályán

Ercsi térségében szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi, ezért a főváros felé vezető oldalon forgalomkorlátozásra kell számítani.