Megcsúszott életek tanúi

2021. 08. 26., cs - 10:39
Zsaru Magazin

Nagy Zsolt főtörzszászlós és Böszörményi Krisztián törzszászlós tizenkét éve dolgozik körzeti megbízottként Debrecenben, de jóval korábban lettek rendőrök.

A város kmb. nagy öregjei mindennél jobban hisznek abban, hogy a hang, amin megszólítják az embert, akivel szemben intézkednek, mindent eldönthet egy adott pillanatban.

Debrecenben nőttek fel, és gyerekként tudták, hogy zsaruk szeretnének lenni.

– Már gyerekkoromban felnéztem a körzeti megbízottra, hogy egyedül teljesít szolgálatot, és így is, ha valami probléma adódik, hihetetlen gyorsan rendet tud tenni – emlékszik Böszörményi Krisztián, aki érettségi után Miskolcon tanult rendőrnek, ma pedig a 45 ezres Hajdúsámson és Csapókert körzeti megbízottja. A Debreceni Rendőrkapitányság tárgyalójában ülünk, és a beszélgetés legelején kiderül, hogy hiába dolgoznak más-más körzetben, a 12 év alatt nagyon megismerték egymást. Egy arcrezdülésből is látják, mi megy végbe a másikban. Először ők értek ki egy olyan helyszínre 11 éve, amelyet máig nem tudtak elfelejteni. 2010 júniusában egy 24 éves prostituáltat öltek meg a 4-es főút debrecen-pallagi leágazásánál. A lányról köztudott volt, milyen életet él.

– Napi szinten intézkedtünk vele szemben – mondja Nagy Zsolt, aki 29 éve rendőr, és ma már a körzeti megbízotti alosztály csoportparancsnoka. – Akciószolgálatot láttunk el, amikor jött a bejelentés, hogy női holttestet találtak Debrecen határában. Elsődleges szempont volt, hogy minél hamarabb a helyszínre érjünk. Ott fedeztük fel a fiatal nőt, akivel három nappal korábban még beszéltünk. Késsel, nagyon csúnyán végeztek vele.

Amikor biztosították a helyszínt, mindent ugyanúgy a szakma szabályai szerint tettek, mint máskor. Ugyanakkor ma is azt mondják, hogy beleégett a tudatukba a helyszín minden részlete. Hozzáteszik, a súlyos, életellenes bűncselekmények szinte mindegyikével így vannak.

Nagy Zsolt főtörzszászlós a Debreceni Rendőrkapitányságon szerelt fel, a Kertségi Rendőr­állomáson lett járőr, három és fél évvel később körzeti megbízott.

– Igazából a rátermettséget nézték elsősorban, azt, hogy éles helyzetben az ember mennyire jól tud kommunikálni – feleli a kérdésre, hogy hogyan érdemelte ki az új beosztását. Majd gyorsan hozzáteszi: kezdő rendőrként is ösztönösen tudta, soha nem szabad erőből cselekedni.

Évekkel ezelőtt Apafára, egy a 4-es főút melletti benzinkúthoz kapott riasztást. Egy tagbaszakadt férfi tört-zúzott az étteremben. A főtörzszászlós tudta, nagyon nehéz lenne járőrtársával megfékezniük az embert. Mégis képesek voltak annyira lenyugtatni, hogy ellenállás nélkül beült a járőrautóba. Mint mondta, különösen fontos volt, hogy véletlenül sem tegezték le a férfit. Érezték, hogy azt lekezelésnek venné.

Nagy Zsolt főtörzszászlós
Nagy Zsolt főtörzszászlós

– Uramnak szólítottuk – emlékszik Nagy Zsolt. – Azt kértük, hogy nyugodjon meg. Mondja el szépen a problémáját, mi zaklatta fel ennyire. Időt szántunk rá. Nyugodtak maradtunk, úgy hallgattuk végig. Így tudtuk meg, hogy rossz hírt kapott a kedvesétől, tulajdonképp a csalódottságát, a mérhetetlen szomorúságát adta így ki magából.

A főtörzszászlós szerint egy ilyen intézkedésnél nagyon tapintatosak próbálnak lenni, minden szavukra figyelnek, nehogy olyat mondjanak, ami olaj lehet a tűzre. Empatikusak azzal, akivel szemben intézkednek, de ettől függetlenül végig határozottak maradnak vele. A közelmúltban a város buszpályaudvarán egy nagyon hasonló szituációban találták magukat. Egy garázdához kértek segítséget a rendőrségtől. Egy kifejezetten erős testalkatú férfi erősen ittas állapotban, félmeztelenre vetkőzve zaklatta az utazóközönséget. Belekötött mindenkibe. Látszott rajta, hogy nincs teljesen magánál. Ezt az embert is ugyanúgy próbálták megnyugtatni, mint az apafai vendéglőben tomboló férfit. Annyira sikerült lehiggadnia, hogy hagyta magát megbilincselni, és ellenállás nélkül ült be a rendőrautóba. Kiderült, hogy tehenészfiúként dolgozik egy tanyán. „Kiszabadult” a városba, és az jelentette neki a szórakozást, hogy megivott négy liter bort. Utána erősnek, rettenthetetlennek érezte magát, és mindenkibe belekötött. Nála viszont a körzeti megbízottak ráéreztek, hogy teljesen más hangot kell megütni, mint az apafai esetnél.

– Keménynek kellett lenni? – kérdezem Böszörményi Krisztiánt.

Bözörményi Krisztián törzszászlós
Böszörményi Krisztián törzszászlós

– A keménység önmagában nem vezet sehova – mondja azonnal. – Előbb beszéltetni kell, hogy kiadja magából a problémáját. Tanítják, hogy nekünk közben fel kell vennünk az úgynevezett biztonsági háromszöget. A rendőri intézkedés során nagyon közel állunk egymás mellett, míg az, akivel szemben eljárunk, a hármunk által alkotott egyenlő szárú háromszög csúcsában áll.

– Nagyon fontos volt, hogy ezzel az emberrel szemben ne egy hivatalos, rideg hangot üssünk meg. Ő ugyanis ettől befeszült volna – veszi át a szót a főtörzszászlós. – Az elején dühöngött, ledobta a cipőjét, flakonokat dobált, mindenkinek beszólt. Miután kiértünk, 15-20 perc sem telt el, és lenyugodott. Akkor mondta el, hogy egy tehenész, 150 szarvasmarha van rábízva, teljes magányban tölti a napjait. Valamilyen szinten magyarázatot adott arra, hogyan és miért jutott el abba a fékezhetetlen állapotba, ami miatt minket riasztani kellett.

Mindkettőjük meggyőződése, hogy egy-egy hasonló ügy után, amikor megcsúszik egy ember élete, ha csak egy mód van rá, nagyon fontos, hogy nyugodt állapotba kerüljön, akivel szemben intézkednek. Pontosabban legyen köztük olyan beszélgetés, ami közben valamilyen módon éreztetik, ők nem akarnak ítélkezni az ember felett. Ez még akkor is fontos, amikor olyan helyzetbe kerülnek, hogy egy gyereket kell kiemelniük a családjából. Mindketten egyetértenek abban, hogy egy ilyen intézkedés számukra is rendkívül megrázó. De akkor, amikor eljárnak, nekik ugyanolyan határozottan, a jogszabályoknak megfelelően kell végrehajtani a feladatot, mintha bármilyen más ügyben tennék ezt.

Húsz éve Nagy Zsolt főtörzszászlósnak 4 éves volt a lánya, amikor egy ugyanannyi idős kisfiút kellett karhatalmi segítséggel elvinni a családjától. A körzeti megbízottak kiemelt feladata a gyerekek védelme. Azt mondják, van egy pont, amikor ők azok, akiknek a saját rokonaiktól kell megóvniuk a kicsiket.

– Akkor, amikor bűncselekményekből él a család minden tagja, mindenki alkoholfüggő, és a gyerek élete súlyos veszélyben van, nem vagyunk mérlegelési helyzetben – magyarázza. – Ha síró gyereket is kell kivenni a szülő kezéből, mint egy sportolónak, minden körülményt ki kell zárnunk, csak a feladatunkra koncentrálnunk. Utána viszont nagyon fontos, hogy együtt, saját magunkat is elemezzük – teszi hozzá. – Nekünk is fel kell dolgoznunk, ami történt, mert az tabu, hogy a családunknak ebből semmit nem vihetünk haza.               

P. GÁL JUDIT
FOTÓ: MAROSFALVI PÉTER

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam