Meglepetés a pókerasztalnál

2021. 03. 18., cs - 11:43
Zsaru Magazin

Ebben a miskolci történetben volt pénz milliószámra, egy vasalódeszkán gyűjtve, voltak drogok, fegyverek szerencsére csak a legavatottabbaknál, azaz a városi és megyei zsaruknál. És voltak persze nők, tulajdonképpen velük kezdődött minden.

Keresd a nőt, azaz cherchez la femme – mutatnak rá az események mozgatórugójára a gavallér franciák. A miskolci nyomozóknak keresniük sem kellett őket, egyszerűen ott termettek a borsodi megyeszékhelyen.

– Felfigyeltünk arra, hogy éppen a városi rendőrkapitányság épületének közelében egyre-másra bukkannak fel korábban soha nem látott, senki által nem ismert fiatal nők – kezdte Gömöri László őrnagy, a Miskolci Rendőrkapitányság felderítő alosztályának vezetője. – Közös vonásuk volt általában véve kicsit kihívó megjelenésük, továbbá az, hogy pár napos-hetes itt-tartózkodás után eltűntek, illetve átadták helyüket újabb ifjú lányoknak. Összefüggést kezdtünk keresni, és megállapítottuk, hogy rövid látogatásaik során olyan lakásokba kvártélyozzák be magukat, amelyeket ugyanaz a helybéli férfi bérel. Gyakorlatilag egymásnak adták a kilincset. T. Norbert László (29) életkörülményeit megismerve azt tapasztaltuk, hogy neki sem szüksége, sem legális anyagi fedezete nincs a lakások bérlésére. Felmerült a gyanú, hogy ő azokat eleve azzal a szándékkal bérli, hogy oda nőket szállásoljon el. A lányokról megtudtuk, hogy az ország különböző pontjairól, nemritkán a Dunántúlról vagy a fővárosból érkeznek, és internetes felületeken szexuális szolgáltatást kínálnak, a fizetős együttlétek helyszínéül a miskolci lakásokat megjelölve. Felmerült a prostitúció elősegítése bűntett gyanúja, a feltételezett szobáztatás magyarázatot kínált arra is, hogy a tudomásunk szerint nagyjából átlagos jövedelmű férfi miből fedezi nagyvonalú költekezéseit. Ekkor még nem volt sejtésünk róla, hogy a férfi több lábon áll, egyéb illegális bevételi forrásai is vannak.

.

A zsaruk február 16-án este kopogtattak be az egyik „leányszállásra”. Három nőt találtak ott, akik elmondták, hogy egy általuk Zsoltként ismert férfitól bérlik a lakást, mégpedig naponta 10 ezer forint ellenében fejenként, és ott előre egyeztetett összegekért szexuális tevékenységet folytatnak. Miután a nyomozók megbizonyosodtak róla, hogy „Zsolt” nem más, mint T. Norbert László, a felkeresésére indultak.

– Egységünket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság mélységi ellenőrzési és közterületi támogató alosztály bevetési munkatársai kísérték el a férfi tartózkodási helyére – folytatta Gömöri László őrnagy. – A lakásban, elég nagy meglepetésünkre, profi kaszinót idéző körülmények között mintegy 25 fős társaság tartózkodott, akik közül többen éppen pókerpartival múlatták az időt. A játékasztalon több mint egymillió forintnyi tét volt zsetonokban, a teremben osztók és hoszteszek dolgoztak, utóbbiak ételeket és italokat kínáltak, míg a lakás egy pontján „önkiszolgáló” jelleggel lerakott, szabadon hozzáférhető kábítószer-féleségekre bukkantunk. Az ingatlanban lévő pénzszámoló gép jelezte, hogy nem filléres alapú partik helyszínére jutottunk, az egyik helyiségben, egy vasalódeszkára tett dobozban meg is találtuk a zsetonok ellenértékét, hét számjegyű összeg halmozódott fel benne.

Gömöri László őrnagy
Gömöri László őrnagy 

A zsaruk a társaság minden tagját előállították a Miskolci Rend­őrkapitányságra. T. Norbert László vallomásában elismerte a terhére rótt cselekményeket, mentségéül azt állította: utánanézett a jogszabályoknak, és nem gondolta, hogy magatartása büntetendőnek minősül. Legtöbbjüket tanúként hallgatták ki, T. Norbert Lászlót prostitúció elősegítése bűntettének, tiltott szerencsejáték szervezése bűntettének és kábítószer birtoklása vétségének elkövetésével gyanúsítottuk meg, letartóztatását a bíróság elrendelte. A lakásban tartózkodó miskolci O. Mátéval (25) szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, ő szabadlábon védekezik. Több előállított esetében vizsgálják a drogfogyasztást, a szakértői vélemények tükrében jogállásuk változhat az ügyben.

.

Természetesen nem tilos baráti közösségben, rokoni körben elővenni egy pakli kártyát, ám amikor valaki saját maga számára haszonszerzési célzattal rendez efféle eseményt, az büntetendő. Ebben az esetben a tanúk által említett 100 ezer forintos beugró, a T. Norbert László által is elismert rendszeresség, a profi osztók, hoszteszek jelenléte felveti a szervezettség gyanúját.

SZILÁGYI ATTILA

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ,

RENDŐRSÉG

 

 

Ezért illegális

– A büntető törvénykönyv alapesetben három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja azt, aki „mást prostitúcióra rábír, illetve épületet vagy egyéb helyet prostitúció céljára másnak a rendelkezésére bocsát”. A tiltott szerencsejáték szervezése pedig olyan bűncselekmény, amely nélkülözi az államilag legalizált szerencsejátékok jogi feddhetetlenségét, és megingatja az engedélyezett szerencsejátékok iránti közbizalmat – ismertette Gömöri László őrnagy.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.