Mélyrepülés a közlekedésben

2019. 11. 06., sze - 16:03
Zsaru Magazin

Vörös kódot adtak ki a zsaruk az elmúlt két hónap baleseti adatai miatt.

Október 19-én közleményben tájékoztatták az embereket, miszerint csak a hónap elejétől számítva 40 ember vesztette életét közúton. Ráadásul azóta ez a szám növekedett, október 24-ig 50 személy halt meg közúti közlekedési balesetben.

Tavaly szeptembertől intenzív kampányba kezdett a rendőrség. Bejelentették, hogy az ellenőrzések módszerein változtatni fognak, és ennek alapján jártak el.

– Egy évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy ezentúl nem jelentjük be előre az ellenőrzések helyét és idejét – mondta Óberling József ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője. – Rövid idő alatt azt tapasztaltuk, hogy a baleseti adatok kedvező irányba változtak.

A tendencia egészen eddig kitartott, folyamatosan csökkent a balesetekről szóló adatok száma. Azonban a zsaruk számára már idén szeptembertől érezhető volt, hogy romlásnak indult a közlekedési morál, ami az októberi adatokat nézve mélyrepülésbe torkollott. A Véda rendszer adatait elemezve kiderült, hogy a sebességtúllépések aránya folyamatosan emelkedik. Míg két hónappal ezelőtt a halálos áldozatok száma a korábbi évekhez viszonyítva lényegesen kevesebb volt, addig októberben néhány hét alatt az adatok csúcsokat döntöttek.

– A vörös kódot azért adtuk ki, hogy a közlekedők vegyék komolyan a riasztást. A bekövetkezett esetek elemzésekor nem találtunk logikai összefüggéseket – folytatta a közlekedésrendészeti főosztályvezető. – A balesetekben gyerekek, fiatal lányok, férfiak, anyák, apák, nagymamák, nagypapák, autósok, kerékpárosok, teherautó-sofőrök, motorosok és gyalogosok vesztették életüket. Többségében súlyos szabályszegés áll a szerencsétlenségek hátterében, de történtek olyan esetek is, amikor kisebb hiba, pillanatnyi figyelemkihagyás okozta a tragédiát. Egy biztos, hogy minden történés eredőjének hátterében a közlekedő ember állt.

Idén októberben öten haltak meg Magyarországon úgy, hogy egy vasúti átjáróba a tilos jelzés vagy a stoptábla ellenére hajtottak be gépjárművel. Csak októberben hat esetben állapították meg a baleseti helyszínelők azt, hogy az autós vagy a motoros nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett. Már három esetben okozott tragédiát ugyanebben a hónapban a rosszul kiszámított előzés, illetve a figyelmetlen sávváltás.

– Egy ártatlannak tűnő manőverhez kapcsolódó figyelmetlenségből is lehet baj. Például ketten is okoztak halálos balesetet, mert elindulva nem győződtek meg arról, hogy ezt biztonsággal megtehetik-e. Egy autós ütött el egy kapubejárónál kihajtó kerékpárost, valamint egy gépjárművezető kikanyarodott a másik elé. A rosszabbodó látási viszonyok miatt nehezebb észrevenni a gyalogosokat, főleg, ha nem a kijelölt átkelőn mennek át. Idén októberben ütöttek el gyalogost zebrán, járdán, út szélén és autópályán is hol a gépjárművezető, hol pedig a gyalogos hibájából (október 24-ig összesen 11 esetben). Mezők és szántóföldek közelében ebben a hónapban négy halálos kimenetelű baleset történt, amelyekben mezőgazdasági gép autóval vagy motorral karambolozott. Három alkalommal a mezőgazdasági vontató kanyarodott ki gépjármű elé, egyszer állapított meg a hatóság gyorshajtást, tehát az autóvezető hibáját. Az emberi felelőtlenség miatt is többen életüket vesztették. Jogosítvánnyal nem rendelkező autós nem adott elsőbbséget, ami miatt egy ember meghalt és hatan súlyos sérüléssel kerültek kórházba. Drog hatása alatt álló gépkocsivezető is ütött el szabálytalanul közlekedő gyalogost. Azt kijelenthetem, a rendőrség ezután is határozottan fellép a jogsértésekkel szemben, és minden olyan eszközt alkalmazni fog, ami gátat szabhat a kedvezőtlen folyamatoknak. De számtalanszor bebizonyosodott az is, hogy mindez kevés, ha a közlekedők nem partnerek. Akkor pedig sok ember és hozzátartozója fogja megbánni, hogy elindult. Ismételten kérek mindenkit, hogy a saját környezetében jelezze, ha szabálysértést észlel. Igyekezzen befolyásolni, hatást gyakorolni az ismeretségi körére annak érdekében, hogy kövessék a szabályokat! – fogalmazta meg Óberling József ezredes.

 

Fenyvesi Beáta
Fotó: Fülöp Máté, Zsaru-archív

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.