Nem volt kóser

2017. 03. 01., sze - 11:07
Zsaru Magazin

Piaci rést vélt felfedezni és lefedni négy budapesti férfi: a magyar–izraeli kereskedelmi kapcsolatok fellendítésén fáradoztak. Különleges, egyben illegális vállalkozásuk azonban egyáltalán nem volt kóser.

A salgótarjáni rendőröknek köszönhetően a tanúsítványhamisító zugvállalkozás borzalmas üzleti negyedévet produkált, ezután kivonult a piacról, tagságának háromnegyede pedig bevonult a börtönbe.

– Egy karancslapujtői vállalkozótól kaptunk bejelentést december 4-én, arról panaszkodott, hogy alighanem csúnya szélhámosság áldozatául esett – mondta Harangozó Zoltán alezredes, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság kiemelt főnyomozója. – A teasütemények készítésével foglalkozó férfit november elején kereste fel egy üzletkötő, aki nagy ívű fellendülést jövendölt a nógrádi vállalkozásnak az izraeli élelmiszerpiacon. Már egy tetemesebb kivitel megrendelése és előállítása került szóba, amikor a budapesti K. Tibor (51) felhívta a gyártó figyelmét az izraeli különleges forgalomba hozatali szabályokra.

 

Elfogás Mórahalmon

 

A közel-keleti ország jogrendszere csak a kóser, azaz speciális körülmények között elkészített élelmiszerek fogyasztását engedélyezi ortodox hívei számára. A karancslapujtői sütöde nem rendelkezett efféle bizonyítvánnyal, korábbi piacán nem volt szüksége ilyen igazolásra. A semmiből jött transzportőrnek volt a tarsolyában megoldás a problémára, felgyorsítandó az üzlet nyélbe ütését maga ajánlott egy ismerős rabbit, aki pecsétes dokumentummal szavatolja az áru minőségét, természetesen nem ingyen. Az egyházfi jött, tanúsított, másfél millió forintos tiszteletdíjjal távozott.

 

Kamu engedély

 

– Aztán nem történt semmi, a megrendelés csak nem akart befutni Karancslapujtőre. A vaskos összegen megváltott engedélyt elküldtük felülvizsgálatra a Ma­gyarországi Zsidó Hit­köz­sé­­gek Szövetségének (Mazsihisz), ahonnan azt a választ kaptuk, hogy annak kiadása jogszerűtlen volt, nem ismerik az aláíró rabbit, maga a héber nyelvű tanúsítvány pedig alapvetően üdítőitalok minősítésére szolgál. A Mazsihisz felhívta a figyelmünket arra is, hogy nem elszigetelt esettel állunk szemben, tudomásuk volt arról, hogy januárban hasonló módszerekkel egy szegedi paprikaüzem tulajdonosát akarták becsapni. Ott a vállalkozó a bizonyítvány kínálójától a személyi igazolványát kérte, mire K. Tibor akkor kifarolt a szintén pénzért ajánlott ügymenetből, és elsompolygott. A hitköz­ség hathatós segítséget nyújtott a csalók leleplezésében, február elején ismét tőlük kaptunk információt, hogy újra Csongrádban, ezúttal Mórahalmon környékeztek meg egy csomagolócéget jó pénzért a kóserbizonyítvány kiállításával. Az üzemvezető és a csalók előzetesen megbeszélt találkozóján február 9-én kollégáimmal megjelentünk. A helyszínen, a kialkudott pénz és a hamis tanúsítvány átadása közben rajtaütöttünk Ny. Zoltán (50), B. E. Géza (68) és V. Z. Gábor (34) budapesti lakosokon, ugyanebben az időpontban a fővárosban nyomozóink egy másik csoportja K. Tibort fogta el lakhelyén – folytatta Harangozó alezredes.

 

Harangozó Zoltán alezredes

 

A zsaruk a gyanúsítottaknál házkutatásokat tartottak, itt és egy budapesti sörözőben elrejtve hamis bélyegzőt, kitöltetlen kóserbizonyítványokat, név- és telefonlistákat foglaltak le. A férfiakat előállították a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra, ahol K. Tibor ellen kétrendbeli csalás bűntettének és egyrendbeli csalás bűntette kísérletének, Ny. Zoltán ellen kétrendbeli csalás bűntettének, B. E. Géza és V. Z. Gábor ellen csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. B. E. Géza szabadlábon védekezik, társai előzetes letartóztatását a Salgótarjáni Járásbíróság február 12-én rendelte el.

Szilágyi Attila

Fotó: NMRFK

 

Jelentkezést várnak

A hatóság vizsgálja, hogy a társaság érintett-e más hasonló bűncselekmények elkövetésében, további esetleges károsultak jelentkezését várják a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 06-32-312-148-as telefonszámán, az ingyenesen hívható, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 107-es vagy a 112-es központi hívószámon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.