Nyárra készen

2019. 06. 19., sze - 14:39
Zsaru Magazin

A nyári szezonban legnagyobb tavaink kapcsán fokozottan érdekelt dunántúli megyék zsarui a tavasz utolsó előtti napján hivatalosan is beszámoltak felkészülésükről.

A látogatottság számát figyelembe véve Magyarország kül- és belföldi turisztikai attrakciói között évtizedek óta dobogós a Balaton. A hőmérséklet emelkedése a vízparton tömegvonzást idéz elő, az érintett településeken átmenetileg megnövekszik a lélekszám, a környező utakon érzékletesen felpezsdülő forgalom fokozott rendőri gondoskodást igényel. A rendszerváltás után a külhoni turisták korábbinál intenzívebb áramlása és a hazai üdülők kitartó Balaton-szeretete már 1991-ben arra indította a zsarukat, hogy a térség rendjének fenntartásáért a három tóparti megyei rendőr-főkapitányság regionális együttműködést alakítson ki. Somogy, Veszprém és Zala megyéhez 2008-ban csatlakozott Fejér, azóta felváltva elnökölnek a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) élén. A BKKB ez évi nyitórendezvényén Varga Péter dandártábornok beszédében röviden indokolta is a társulást.

– Budapest után a Balaton Magyarország második legfontosabb turisztikai célpontja, az ország egyik legfőbb vonzereje – mondta a házigazda szerepét betöltő Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság (FMRFK) vezetője a Velencei-tó partján megrendezett eseményen. – A kiemelt üdülőkörzet a három érintett megyében 179 települést jelent. A fenti két idegenforgalmi központot összekötő Fejér megye – korábbi tranzitszerepén túl – fokról fokra kinőtte magát, és egyre inkább önálló turisztikai vonzerő lett. Így került megyénk elsősorban a Székesfehérvár és a Velencei-tó térsége iránti fokozódó turisztikai felkapottsága okán a BKKB kötelékébe. Megyénk büszkesége és egyik ékköve a tó, a Balaton kistestvére. Meghatározó szerepet tölt be az ország turisztikai palettáján, csodájára járnak mind a hazánk különböző pontjairól érkezők, mind a külföldiek. Sok fesztiválnak, rendezvénynek adunk teret, hogy minél több turista megismerhesse ennek a tájnak a szépségeit, rejtett kincseit. Mi, zsaruk ennek a népszerűségnek nem csupán a napos oldalát ismerjük, hanem az árnyékosabb vetületét is. A vendégek érkezésével az idegenforgalmi szezonban megnövekedhet a jogsértések száma, s ezáltal több feladat hárul ránk is. Tapasztaltuk: a turisták számára úgy tudjuk vonzóvá tenni ezt a térséget, hogyha biztonságukat és értékeik védelmét szavatoljuk. Az elmúlt évek alatt bebizonyosodott, hogy sokkal könnyebb összefogva cselekednünk, a többi rendőri szerv támogatásával mind az erők, eszközök vonatkozásában, mind a tapasztalatok, ötletek, már bevált panelek alkalmazásával.

– Nagy jelentőséggel bír az M7-es autópálya és a 7-es főútvonal az érintett megyék megközelítésében – vette át a szót Vörös Ferenc ezredes, az FMRFK rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, a BKKB elnöke. – Ez a két útvonal a belföldi turizmus mellett a meghatározó észak–déli irányú nemzetközi forgalom színtere is. Ennek nagyságrendjét érzékeltetendő: a nyári csúcs­időszakban naponta 64 ezer járműegységnyi forgalom halad át rajta, sorba állítva ez egy Budapest–Ljubljana hosszúságú kocsioszlopnak felel meg. Ugyancsak jelentős forgalmat bonyolít le a Velencei-tó köré kiépített kerékpárút-hálózat, növelve a turisztikai vonzerőt. A további ez irányú országos fejlesztések a kerékpárosok újabb forgalomnövekedését generálják, ami örvendetes az egészséges életmód és a környezetvédelem szempontjából, járulékosan azonban emelkedik a kriminalisztikai és közlekedésbiztonsági kockázat. A térség vonzerejét jelzi, hogy mintegy 50 kerékpár-, triatlon- vagy futóverseny helyszínéül szolgál.

Az ezredes elmondta: a nyári szabadságok helyszínének kiválasztásában az ár-érték arány mellett az úti cél biztonságos voltáról alkotott kép a második legbefolyásolóbb szempont. Közös érdek tehát, hogy a vízparti településekről kialakult kép folyamatosan kedvező legyen, ehhez évről évre szükséges a rendelkezésre álló energiák átgondolt kiaknázása.

A zsaruk nem csak napolajjal és gumimatracokkal készülnek a nyárra: áttekintették a várható tendenciákat, felmérték a kiemelt feladatokat, és számba vették a rendelkezésre álló erőket, eszközöket. A BKKB elnöke megköszönte a stratégiai partnerek képviseletében megjelenteknek a korábbi években nyújtott segítséget. Egyben kifejezésre juttatta: idén is számítanak a Készenléti Rendőrség (KR) gépkocsizó, kerékpáros, lovas és helikopteres egységeinek, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak, a rendészeti szakgimnáziumok diákjainak, a Balaton és a Velencei-tó környéki települések polgárőrszövetségeinek, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács munkatársainak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, valamint a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal szervezeti egységeinek a támogatására.

Fügedi László, a rendőrséggel együttműködő Fehér Gyűrű Áldozatsegítő Közhasznú Egyesület elnöke tájékoztatást adott a krízisek esetén elérhető segélypontokról. Rámutatott: a szezonokban tapasztalható megfelelő rendőri jelenlét eredményeképpen munkatársainak egyre kevesebb bejelentésre kell reagálniuk.

Dobai Sándor, a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület elnöke a vízbiztonsággal kapcsolatban számolt be fejlesztésekről. Elmondta: a korábbi hajózási és viharjelző fénytechnológiákat a legtöbb helyen már jobban, messzebbről látható, LED-es jelzőfényekre cserélték fel.

– A térségek biztonsága, és a rendőri munka megítélése érdekében egységes, jó teljesítményre van szükség – szögezte le a rendezvény elöljárója, Lakatos Tibor ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályvezetője. – Vezetői részről fontos a kiterjesztett és regionális léptékben történő gondolkodás, a végrehajtó állománytól pedig kulturált, szakszerű intézkedések várhatóak el. Így a nyaralók élményekkel, jó benyomásokkal távozhatnak, és tervezhetik következő utazásukat a Balatonhoz és a Velencei-tóhoz. Rendőrként a nyárra napos időt nem tudunk garantálni, és a mindenki igényét kielégítő programskála kidolgozása sem feladatunk – a biztonság megteremtése azonban a mi asztalunk. Idén is kiemelten összpontosítunk tevékenységünk tavalyi pilléreire, azaz a vízhasználat biztonságára, a közlekedésbiztonságra és a bűnmegelőzésre.

 

Kommunikáció

A BKKB vezetői idén fokozottan számolnak a kommunikációs szakterületekkel, hogy a biztonságot szolgáló információk, sajtóközlemények az érintettekhez minél szélesebb körben és minél gyorsabban eljussanak. A nyár folyamán a szükséges részfeladatok, az aktuális rendezvény- és fesztiválbiztosítások körüli egyeztetésekre, az eltelt időszakok értékelésére az illetékes rendőri vezetők havi operatív értekezletein kerül sor. Ennek helyszínéül a Gárdonyi Rendőrkapitányság áprilisban átadott új, nagy befogadóképességű objektumát jelölték ki.


Szilágyi Attila
Fotó: Fülöp Máté


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életmentés Kecskeméten

A megyeszékhelyen szolgálatot teljesítő járőrök is közreműködtek a férfi életének megmentésében.

 

Ruhákat rabolt

A Kalocsai Rendőrkapitányságon őrizetbe vették a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy fiatal nőt.