Nyílt nap a HIK-ben

2018. 02. 07., sze - 11:05
Zsaru Magazin

Az ország két hívásfogadó központja (HIK) egyaránt nyitott kapukkal várja az érdeklődőket február 11-én. Alapvető céljuk, hogy az emberek betekintést nyerjenek munkájukba, vegyék komolyan a segélyhívó számok kezelése mögötti emberi erőfeszítéseket.

Szombathelyen és Miskolcon a hívásfogadó bázisok 2012 decemberében álltak fel, és az Országos Rendőr-főkapitányság ügyeleti főosztályának alárendeltségében kezelik a beérkezett megkereséseket. Leggyorsabban a rendőrség vonalára érkezett bejelentéseket integrálták a rendszerbe. Aztán 2016. januárban kezdődött a 105-ös, majd 2017 augusztusában a 104-es számra érkező hívások kezelése is a HIK bevonásával.

– Jelenleg a fővárost és Pest megyét kivéve minden 104-es hívás nálunk csörög – tájékoztatott Hablicsek Nikoletta ezredes, az ORFK ügyeleti főosztályvezetője. – Terveink szerint idén a kimaradt régió is társul a rendszerhez.

Hablicsek Nikoletta ezredes
Hablicsek Nikoletta ezredes

Az ezredes elmondta, hogy az ország két központjában közel 500 ember dolgozik három műszakban. Megnyugtatott, hogy elegendő emberi erő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a telefoncsörgést követően öt–tíz másodpercen belül kezeljék a beérkező segélyhívásokat.

–Továbbra is azt látom a legnagyobb gondnak, hogy a segélyhívó számra beérkezett hívások 70 százaléka nem igényel semmiféle intézkedést, rosszindulatú hívásokkal bombázzák kollégáimat, vagy éppen gyerekek szórakozásból keresnek, esetleg tévesen tárcsázzák a telefonszámot – folytatta a főosztályvezető. – Ezek alapján vitathatatlan, hogy kapacitásainkat feleslegesen kötik le. További 10 százalék valamilyen információra tart igényt, és mindössze a hívások 20 százaléka igényli a készenléti szervek beavatkozását, konkrét intézkedését. Tapasztalatainkat rendszeresen megosztjuk a külföldi társhatóságokkal. A 112-es segélyhívókat tömörítő európai szervezet, az EENA, mely tanácsadó testületként tevékenykedik, ajánlásokat fogalmazott meg a hatékonyság és a helyzet kezelése érdekében. A szervezet javaslatai alapján tartunk nyílt napot a két hívásfogadó központban február 11-én 9 és 15 óra között. A programon az állampolgárok közelebbről megismerhetik a működésüket, és igyekszünk ezt összekötni egy elsősegélynyújtó képzéssel.

A statisztikai adatok tükrében a szolgáltatást megfelelő színvonalon végzik, amit a kedvező állampolgári visszajelzések is megerősítenek. A főosztályvezető tájékoztatása szerint a tavalyi évben fogadott 4,5 millió hívás után érkezett panaszokból csupán 31-et találtak megalapozottnak, amelyekben alapvetően az operátor vagy az ügyeletes hangnemét bírálták. A hívásfogadó munkatársai nyitottak, empatikusak a rászorulókkal szemben. A segélyhívó dolgozói a jobb megítélés és az állampolgári odafordulás kultúráján a nyílt napi rendezvénnyel szeretnének javítani.

FENYVESI BEÁTA

FOTÓ: VEZDA LÁSZLÓ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Csavarhúzós betörő

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki már reggel betörni indult.

 

Betört - keressük

A Szolnoki Rendőrkapitányság az állampolgárok segítségét kéri az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Ismerősei loptak tőle

A sértett jóhiszeműen beengedte otthonába újdonsült ismerőseit. A nyírlugosi pár ékszereket lopott tőle.

 

Az óra okos volt...

Okosóráért ment az áruházba, de fizetni nem akart érte egy algyői férfi. Lopás miatt indult ellene eljárás.

 

Két afgán férfi egy tehergépkocsiban

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.