Összehangolt jelenlét

2018. 06. 13., sze - 15:20
Zsaru Magazin

Fürdeni jó, itt van a tó, arra való. Nem csak a Balaton a Riviéra, jön föl a Tisza-tó, mesterséges vízfelületén mind nagyobb szeletet kihasítva a nyári turisztikai szezonból.

Kelet-Magyarország legnagyobb víztükre három megye találkozásánál csillogtatja ezüsthullámait, a növekvő látogatottság rendészeti koordinációt hívott életre.

Évről évre sok újdonságot mutat fel a Tisza-tó, lánykori nevén a Kiskörei-víztározó. Kétszer ugyanabba a folyóba, ugye, nem léphetünk bele, így van ez valahogy az ominózus tóval is, ami nem folyó ugyan, de majdnem. A 127 négyzetkilométer kiterjedésű, Magyarország második legnagyobb tavának, egyben legnagyobb mesterséges tavának minősülő vizéről, annak rendőrségi aspektusairól adott tájékoztatást Kovács Béla ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság (B.-A.-Z. MRFK) rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese.

– A Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (TKKB) a turisztikai idényben elvégzendő rendőri feladatok eredményes végrehajtását tette célkitűzésévé. Küldetésünk szezonális jellegének, annak fontosságának megértéséhez tudni kell, hogy az ősztől késő tavaszig terjedő időszakban nálunk nem csupán a látogatók, de szó szerint maga a tó is hiányzik. Munkamódszereink kialakításakor nem titkoltan a Balatonnál végzett, ott jól bejáratott protokollt, a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) által gyakorolt irányelveket vettük szemügyre, ám kalkulálnunk kellett a nyilvánvaló különbségekkel. Míg a dunántúli „Nagy Testvér” egész évben konkrét vízfelülettel, az őszi-téli-tavaszi időszakban is programgazdagsággal, ezáltal turisztikai jelentőséggel rendelkező célpont, addig a Tisza-tó minden szempontból késő tavasszal töltődik fel. A mesterséges vízduzzasztással kialakított, négy medencére tagolható vízfelület a sokak által ismert méretében csak májustól létezik. A zsilipek megnyitásával ősszel gyakorlatilag eltűnik, ugyanígy a látogatottság is májustól szeptemberig koncentrálódik: dömpingszerű, ezáltal fokozott kihívást, rugalmasságot követel a rendőrség részéről. A BKKB rutinját a lokális jellegzetességekre szabtuk, ám megtartottuk az ott évek, évtizedek óta jól prosperáló központosító módszert. Míg a BKKB Somogy, Zala, Veszprém és – az irányban oda eső, balatoni alternatívaként is használt Velencei-tó okán – Fejér megyéket fogja egységbe, addig a mi bizottságunk az itt érintett három megyét, Hevest, Jász-Nagykun-Szolnokot és Borsod-Abaúj-Zemplént egységesíti. Idén mi, azaz a B.-A.-Z. MRFK látunk el elnöki szerepkört. A bizottság a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, illetve a vonzáskörzetében működő rendőrkapitányságok és társszerveik tevékenységét hangolja össze a hozzánk látogatók biztonságának megőrzése és a balesetmentes közlekedés érdekében. A három megye törekszik az önerőből megvalósított feladatellátásra. Például közlekedésrendészeti leterheltség esetén dinamikusan csoportosítunk át egységeket az érintett területekre, ugyanez érvényes egy-egy fesztivál, kiemelt biztosítást igénylő rendezvény – a Tiszafüredi Halasnapok, a Tisza-tavi vízi karnevál, a Rockpódium, lovasnapok, Tisza-tó szépe választás – rendészeti biztosítása esetén is. Igény szerint plusz segítséget kapunk a Készenléti Rendőrségtől, adott helyzetekben az ő csapatszolgálati, lovas, illetve helikopteres egységeinek támogatását is igénybe vehetjük.

A Tisza-tavi rendőrködés alapvetően két, egymással szorosan együttműködő ágra bont­ható. Vízen és vízparton adnak szolgálatot az ide beosztott zsaruk. Kezdjük a különlegesebbel: Heves illetékességén, Tiszanánán szálltunk vízre Kanál István főtörzszászlóssal, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajóvezetőjével.

– Feladatunk a vízen közlekedők ellenőrzése és a partok felügyelete. A Tisza-tavon engedélyezett a robbanómotoros hajók, jet skik és a különböző méretű vitorlások használata. Elsődlegesen ezen vízi járművek vezetőinek a hajtási jogosultságát, vízi forgalomra való alkalmasságát vizsgáljuk. Szezonban a partok közelében, a tavon fürdőzősávot jelölnek ki, ezen belül járőrhajóinkkal természetesen nem közlekedünk, de partközeli járőrözéssel megnyugtató jelenlétet tudunk adni.

A 115 lóerős, Mercury csónakmotorral szerelt rendőrségi gumihajó fürgén szeli a habokat, percek alatt odaér, ahol szükség van a beavatkozásra. Utunk végeztével partra szálltunk, a főtörzszászlós autóba ült át, és egy fontos és impozáns állomáshely felé gördültünk. A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum nem csupán a tó flóráját és faunáját tárja a látogatók elé, de stratégiai partnere a TKKB-nak is. Kilátótornyából panoráma nyílik a tóra, korszerű konferenciaterme ad otthont a bizottság havi értékelő értekezleteinek, amelyeken négyhetente településekre bontva elemzik a szezon rendőrségi szempontból kezelendő helyzeteit. Mindkét fél számára üdvös az együttműködés, mondják a centrumban, ők modern közeget adnak, cserébe rendőri jelenlétet, kiemelt figyelmet kapnak.

Jász-Nagykun-Szolnok, a harmadik részes megye bázisa a Tiszafüredi Rendőrkapitányság. Jelenlétük már a tóhoz vezető úton észlelhető, a szezonra felkészülve a megnövekedett forgalmat lebonyolító 33-as számú főúton végzik a járművezetők ellenőrzését. Legyen a nyár a könnyed örömöké, a felszabadult kikapcsolódásé, de ne nyakló nélkül, önmagunk és mások veszélybe sodrásával.

– Fokozott ellenőrzést végzünk a városba vezető úton, a gépjárművezetők esetében az esetlegesen a biztonságos közlekedést veszélyeztető befolyásoltságot kontrolláljuk – mondják el Bán Csaba és Szövetes József főtörzsőrmesterek, a Tiszafüredi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője, illetve körzeti megbízottja. – Az alkoholszonda mellett olyan, kísérleti jelleggel bevezetett tesztert is alkalmaznak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai, ami a kimutathatóan nem szeszes befolyás alatt álló, ám gyanúsan dezorientált gépkocsivezetők állapotáról ad jelzést. Az új gyorsteszter hat kábítószer és négy pszichoaktív anyag jelenlétét mutathatja ki a szervezetben, pozitív tapasztalat esetén a járművezetőt igazoló vér- és vizeletvizsgálatra kötelezhetjük.

A TKKB szervezési rendszere és a modern felszerelések mellett Tiszafüreden a zsaruk társszervezeti segítséget is kapnak: polgárőrökkel adnak közös járőrszolgálatot. Czakó László és Simon György polgárőrök, ha kell, gépkocsizó, ha úgy adódik, kerékpáros vagy gyalogos jelenléttel erősítik a rendet a tó környékén.

Szilágyi Attila

Fotó: Fülöp Máté


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.