Pápán a húzóerő

2019. 09. 25., sze - 13:59
Zsaru Magazin

A pápai Veszprém megye legnagyobb illetékességi területű rend­őrkapitánysága.

A szakirányítás álláspontja szerint a rendőrkapitányság a nyomozások eredményességének szempontjából húzóerőt képvisel a megyében.

A 30 ezer lakosú székhely mellett további 48 település tartozik a rendőrkapitánysághoz. A kisebb helységek ellen­őrzését a körzeti megbízottak összehangolt munkájával oldják meg az állománynál.

– Hetente többször szervezünk fokozott ellenőrzéseket, ilyenkor összességében a Pápai járás egész területét lefedjük – magyarázta Szappan Csaba alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság vezetője. – Időpontokat és helyszíneket változtatva igyekszünk egzakt képet kapni a közterületi viszonyokról, a szabálykövetési hajlandóságról.

Nagy létszámmal dolgoznak, de ezt másként nem is lehetne, hiszen csak így tudják az itt élők nyugalmát biztosítani. Bűnügyi aspektusból nézve az elmúlt tíz év sikerszériaként értékelendő. Az illetékességi területen egyharmadára esett vissza a regisztrált bűncselekmények száma.

– Azt gondolom, hogy a bűnügyi szolgálat a maga nemében egy külön egység, de mégis több ponton szorosan összefügg a rendészeti tevékenységgel, és igaz ez fordítva is. Közrendvédelmi vonalon az éjszakai élet, az ebből adódó ittasság okoz olykor némi problémát. Ezzel sokszor összefüggnek a kisebb alkalmi lopások, alkohol befolyása alatt elkövetett rongálások vagy a hangoskodás miatt befutott lakossági jelzések. Bizonyos időszakokban meghatározzák a rendészeti intézkedéseket, illetve ennek hozadékaként befolyással vannak a bűnügyi munkára. A rablások tekintetében jól állunk, éves viszonylatban csupán egy-két eset fordul elő. A közlekedés meglehetősen speciális Pápán. A belvárosban szűk utak vannak, és ezek nehezen viselik a megnövekedett forgalmat. Ezeken a részeken gyakran torlódással szembesülnek az autósok. Baleseti gócpontokat nem tudnék kiemelni. Van néhány veszélyes útszakasz, kanyar, ahol sebességkorlátozás érvényes. Ezek figyelmen kívül hagyása alkalmanként balesetekhez vezet. Leginkább leterheltnek és kockázatosnak a 83-as főútvonalat vagy a Celldömölk felé tartó utat említhetném. A kerékpáros balesetek számát kiemelném, de ez nem meglepő, hiszen sokan választják a közlekedésnek ezt a formáját. Az utóbbi években a baleseti statisztikák hullámzóan, de kismértékben javulnak. A belvárosban délutántól gyalogos járőrszolgálatot adnak kollégáim, mert fontos számunkra, hogy rendőrrel ne csak az autóban találkozzanak a lakosok. Különösen hétvégén, ünnepeken érzem ennek a fontosságát, amikor egymás után tartanak közterületen nagy létszámú látogatókra tervezett kulturális rendezvényeket. Az állomány viszonylag stabil, ugyanakkor zömében fiatalok alkotják, akik jellemzően Pápán vagy a környéken laknak. Arra konkrét adatunk van, hogy területünkről magas a rendészeti képzésekre jelentkezők aránya. Térségünkből a rendőrséget választó fiatalok ragaszkodnak Pápához, arra törekednek, hogy itt szolgálhassanak – mutatta be a kapitányságot Szappan Csaba alezredes.

Nem csupán a külsőségek számítanak, mégis bizalmat ébreszt kívülről a pápai zsaruknak helyet adó épület. Kifejezetten a hivatásosokra tervezték az objektumot, az elődök 1929-ben vették birtokba a főhadiszállást. Bár funkcionalitását továbbra is megtartotta, 2016-ban vadonatúj külsőt kapott és új szárnnyal gazdagodott.

– A Pápai Rendőrkapitányság szervezeti felépítését tekintve a határrendészeti feladatai révén kuriózumnak számít. A településtől alig néhány száz méterre található katonai bázisrepülőtéren, amikor szükséges, a határrendészeti és közbiztonsági alosztály munkatársai is szolgálatot látnak el – ismertette Szegedi Zoltán százados, alosztályvezető.

A repülőtérről rendszeresen külföldre induló és a hazánkba érkező repülőgépek ellenőrzését a határrendészek végzik.

– A határellenőrzés alól a katonák sem kivételek, bár speciális szabályok vonatkoznak rájuk. Külföldi missziókra utaznak, teherszállítást végeznek külföldre, de az országba történő be- és kiléptetés az ő esetükben sem maradhat el. A protokoll szerint az útleveleket és a menetokmányokat ellenőrizzük. Az alosztály állománya a határnyitáson kívül a légibázison szolgáló külföldi katonák és családjaik által bérelt ingatlanjainál is visszatérően járőrözik – foglalta össze a százados.

A rendőrkapitányság néhány hónappal ezelőtt négylábú megerősítést kapott Csongrád megyéből.

– Saját kérésemre nyáron helyeztek át Szegedről Pápára – nyilatkozott Túri Adrienn zászlós, kutyavezető. – Jelen pillanatban egy nyomkövető szolgálati kutyám van. Nike most tízéves, eddig mintegy negyven helyszínen dolgozott már. Részt vett eltűnt személy megkeresésében, bűnügyi felderítésben. Azon leszek, hogy Veszprém megyének is a hasznára legyen.

A zászlós nemrég kapta a blöki mellé a kilenc hónapos, eleven rend­őrnövendéket, Vénuszt. A tervek szerint jövőre kábítószer-keresésre iskolázzák be őket. Szép reményekkel várják a feladatot, hiszen a játékos kutyakölyök apportírozós munkája fajtatársai között is kiemelkedő.

Szeptember 11-én a kapitányság két körzeti megbízottja közös szolgálatot látott el a Pápa és Vidéke Horgászegyesület halőrével és a mezőőrrel a Nagyteveli-víztározónál és közvetlen környékén. A helyi zsaruk a terepadottságokhoz igazodva egy Mitsubishi L200-assal érkeztek.

– Hat kollégámmal 17 települést gondozunk. Rendszeresen ellen­őrizzük az erdőket és a szabadvizeket – ismertette Fűzfa László főtörzszászlós, körzeti megbízott. – A területen előfordul hal- és falopás, egyéb visszaélések, ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél többször együtt teljesítsünk szolgálatot erdészekkel, hal- és mezőőrökkel. Legutóbbi közös intézkedésünkkor tűzgyújtáson kaptunk rajta egy férfit, aki a tilalmi időszakban lobbantott lángot.

A pápai egyenruhás állomány rendszeresen ellenőrzi a jelentősebb utak forgalmát.

– Ma Nyárádon, Ihászon, Nagygyimóton és Pápán, a Gyimóti úton tartottunk ellenőrzéseket. A felállítási helyeken szúrópróbaszerűen, illetve szabálytalanság észlelésekor kezdeményeztünk intézkedést, igazoltatást. Kiemelt feladatként szabtam meg az ittas vezetők, a sebességtúllépők, a kézben tartott mobiltelefont használó sofőrök, továbbá a passzív biztonsági eszközök használatát elmulasztók kiszűrését – számolt be Horváth Tibor őrnagy, közlekedésrendészeti osztályvezető-helyettes.

– Egységként jellemezném a kapitányság állományát. Teljes mértékben nem különölnek el a tevékenységek, hanem egymásnak besegítve közösen dolgozunk az eredményekért – összegzett Szappan Csaba.


FENYVESI BEÁTA
FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Bűnügyi őrizetben

A balassagyarmati rendőrök elfogtak egy nőt és egy férfit, akik becskei ingatlanokból nagy értékű takarékjegyet, laptopot és tabletet tulajdonítottak el.

 

Ittasan vezetett

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

3,5 tonna helyett 9 tonna

Az Ártándon megállított külföldi sofőr túlsúlyos járműszerelvénnyel közlekedett. A rendőrök vele szemben szabálysértési eljárást indítottak.