Police a Szigeten

2018. 08. 15., sze - 10:38
Zsaru Magazin

A Sziget Fesztiválról már mindent leírtak, pontosabban mindent is.

Valamennyi most készülő cikk, valljuk be becsületesen, a sajtójegyigénylések megtámogatását szolgálja. Nem minden szerénytelenség nélkül, ám büszkén jegyezzük meg, a Zsaru magazin ebben is kivétel! Ugyanis, ha épp egy költő látókörébe kerülnénk, mit látna egy érzékeny lírikus? Orcánkat az aggodalom barázdálja a sajtótájékoztatóra való bejutás reménytelenségét látva. De mint szellő a szántóvető homlokáról a verítéket, úgy a mi kétségbeesésünket is letörli a testület, nevezetesen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóosztályának hatékony közreműködése.

A tétlen várakozás közben az önfeledt szórakozás reményében idesereglő fiatalok tarka látványával szórakoztatjuk magunkat. A budapesti rendőrök pedig igyekeznek a legtöbb kellemetlenségtől megóvni a fesztivál vendégeit. És ez, a tapasztalatok szerint, rendkívüli erőfeszítéseket igényel minden egyes szolgálati egységtől.

Aigner Erik Miklós hadnagy és Szondi Gergely őrmester a beléptetőpontnál segíti az eligazodást a jellemzően külföldről érkező fiataloknak. A keresztül-kasul elhelyezett párakapuk szórási területéhez igazodva beszélgetünk. Az aszfalt 11 órára már puhára főtt, egy-egy felpúposodó buborék kipattintása a gyerekkorunkat idézi. Egy fegyelmezett járőr nem mutatja, mit jelent ilyenkor a sötét egyenruha, a hosszú nadrág és a bakancs. De a szemetelő, hűsítő párában azért csak jobban gördülnek a szavak. Aigner hadnagy kiválóan beszél angolul, de neki ez az első Sziget-szolgálata. Szerencsére Szondi őrmesternél meg ott a tapasztalat. Jó pár fesztivált végigcsinált már itt.

Hogy milyen feladatokkal kell szembenéznie a rendvédelmi szerveknek a 2018-as Sziget Fesztiválon, arról Budapest rendőrfőkapitánya adott tájékoztatást a sajtó képviselőinek. Bucsek Gábor vezérőrnagy azzal kezdte, hogy Európa egyik meghatározó zenei fesztiválja rendőri szempontból is kiemelt jelentőségű, amely a szolgálati formák – rendészeti, közlekedésrendészeti, bűnügyi, felderítői, illetve bűnmegelőzési – komplex alkalmazását teszi szükségessé, hogy a vendégek minden pillanatban biztonságban érezhessék magukat. A BRFK európai tapasztalatokat is felhasználva alakította ki az új fesztiválbiztosítási metodológiáját.

– Egy alaposan megváltozott világban kell magabiztosan helytállniuk kollégáimnak – folytatta a rendőrfőkapitány. – A rendészeti feladatok hatékony ellátása ma, az Európát ért terrorfenyegetések hatására különösen érzékeny területnek számít.

– A belső felderítői munka persze a legösszetettebb – jegyezte meg Budapest rendőrfőkapitánya. – Több olyan kollégám tartózkodik a Szigeten, akik kilétüket fedve próbálják majd megelőzni a legjellemzőbb bűncselekményeket: a zseblopást, a sátrak fosztogatását, illetve a kábítószerrel visszaélést. Újdonság, hogy idén, a látogatók egészségének megőrzése érdekében, csak az e célra beszerzett elektromos meghajtású járművekkel – robogókkal, motorkerékpárokkal vagy egy kisautóval –, illetve kerékpárokkal járjuk majd a területet.

A tervek szerint a későbbiekben a kerületi kapitányságokat is igyekeznek majd felszerelni efféle környezetbarát járművekkel, de ez a fejlesztés egyelőre hosszú távon képzelhető csak el. Mintegy 300 budapesti rendőr vesz rész az egyhetes munkában, valamint két francia kollégát is fogadott a BRFK, akik saját egyenruhájukat használva nyújtanak majd segítséget honfitársaiknak. Bucsek Gábor végezetül kiemelte, hogy kiváló az együttműködés a két helyi biztonsági szolgálat munkatársaival, valamint a Sziget Fesztivál szervezőivel, majd annak a meggyőződésének adott hangot, hogy rendőri szempontból minden feltétel adott ahhoz, hogy a Szigetet továbbra is biztonságos és értékes szórakoztatást nyújtó fesztiválként tartsák számon a világban.

A BRFK idén először önálló bűnmegelőzési pontot hozott létre a területen.

Oláh-Paulon László alezredesnek ez a tizenhetedik szolgálata Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválján. Az egytől tízesig terjedő képzeletbeli szolgálati skálán egyértelműen a legmagasabb pontra értékeli a feladatot. A kollégák kiválasztásánál első szempont a szakmai rátermettség, valamint az idegennyelv-tudás volt.

– Minden egyes évvel erősödik az a már egyértelműen pozitív kép, amit a testületről, a magyar rendőrségről visznek magukkal ezek a fiatalok a saját hazájukba. Az immár rendkívül gazdag tapasztalatok birtokában a BRFK bűnmegelőzési osztálya örömmel segít be országos szinten is. Balaton Sound fesztivál, Volt fesztivál, Szegedi Ifjúsági Napok, Forma 1 – sorolta az alezredes –, hogy csak párat említsek azokból a tömegrendezvényekből, ahol a tapasztalatok átadásával segíteni tudtunk a kollégáknak a magabiztos és zökkenőmentes lebonyolítás sikere érdekében.

A csapat egy különlegességgel is készült: Csordás Ákos őrmester, az V. Kerületi Rend­őrkapitányság nyomozója minden este karaokebemutatóval szórakoztatja a vendégeket.

A Bűnmegelőzési Ponton a fesztiválozók különféle ajándékokat is nyerhetnek, amennyiben helyesen töltik ki a drog- és az alkohol­kvízt, de kipróbálhatnak egy gépkocsi-szimulátort is. És remélhetőleg csak a kikapcsolódás lesz az oka, amiért felkeresik majd a BRFK sátrát, nem pedig azért, mert valamilyen bűncselekmény áldozatai lettek.

 

Szira Péter
Fotó: Marosfalvi Péter

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.